Roger Federer: aki még úgy is itt van, hogy valójában nincs is már itt

Ahogyan azt már tavaly is leírtam, Federer valójában nem 2022. szeptember 23-án pénteken vonult vissza, hanem jóval korábban. Akkor, amikor nem tudta beütni Djokovicnak azt a bizonyos meccslabdát a wimbledoni döntőben, tavaly ilyenkor mindössze a búcsúmeccsét játszotta, melynek keretében csapott egy jókora hírverést a Laver-kupának, mely ugye a saját ötlete, kreálmánya és tulajdona. 3 in 1.

Valahogy mindig úgy képzeltem, hogy nagyjából pont semmi nem fog történni akkor, amikor Roger Federer visszavonul majd. És az alany itt most tetszőlegesen behelyettesíthető Nadallal és Djokoviccsal is akár, ha valaki úgy gondolja. Azért is gondoltam így, mert koromnál fogva megértem már néhány Federer-visszavonulást. Emlékszem arra, amikor előbb a Lendl, majd az Edberg, később pedig az Agassi nevű "Federer" vonult vissza. Ez nem valamiféle dicsőség egyébként, hanem pusztán csak egy állapot, amit az embernek nem árt elfogadnia. Az embernek előbb-utóbb szinte minden téren lesz valamiféle tapasztalata.

Először azt gondoljuk, hogy másnap majd nem kel fel a nap, hogy vége lesz a világnak, csak azért, mert Andre/Stefan/Boris éppen befejezi, aztán később mindenki rájön, hogy már hogyne kelne fel. Pont semmi különös nem történik majd, ugyanúgy megy tovább minden.

Persze, pont most kedden írtam arról, hogy akadnak azért sportolók, akik után az adott sportág már nem lesz ugyanolyan, mint amilyen előttük volt, hogy vannak sportolók, akik átalakítják a sportágukat, akik a saját képükre formálják azt. Ám mivel akkor ott pont azt ecseteltem, hogy szerintem Djokovic nem alakította át ilyen formán a teniszt, hanem pusztán szétnyerte azt, ezt a szálat most nem nyitnám ki.

Legfőképpen már csak azért sem, mert amúgy is nyitva van.

Nem tud ugyanis olyan dolog történni pillanatnyilag a teniszben, hogy abban Federer (és Nadal és Djokovic) valamilyen formában ne lenne benne. Hogy ne ők hárman határoznák meg egy teniszmeccs, egy cikk, egy mondat, egy jóslat vagy egy bármi más értelmezési területét. Ez az elmúlt egy év talán legnagyobb tanulsága ugyanis: hiába van Federer visszavonulva, valójában nincs visszavonulva. Persze, pályára nem lép már, nyerni nem nyer már semmit, de itt van.

Ha Djokovic nyer, ugyanúgy érkezik a feljelentés a Federer- és a Nadal-szurkolóktól, hogy a kommentátor elfogult, mint annak előtte, és nincs ez akkor sem másként, ha Djokovic nem nyer éppen. Csak akkor a feladók mások. Ha bárki szájára, tollára veszi bármelyikőjük nevét, azt szinte senki nem tudja úgy értelmezni, mint egy egyszerű cikket, gondolatot vagy akár mondatot, mindenki valamiféle személyes preferenciáit, érzelmet lát mögötte. Ugyanúgy, mint az elmúlt bő évtizedben vagy inkább lassan kettőben bármikor. Roger Federer, Rafael Nadal és Novak Djokovic (in order of appearance) rátelepedett a teniszre. Megkaparintották azt, és nem engedik. És nem fogják elengedni addig, amíg a háromból akárcsak egy is aktív. És ehhez még csak nyerniük sem kell, elég pusztán jelen lennie valamelyikőjüknek.

Wimbledon semmiben sem különbözött a másik három Grand Slam-tornától, talán csak annyiban, hogy kik voltak éppen boldogok. Ám ők sem Alcaraz sikerének örültek igazán, nem az ő játékát csodálták, hanem amiatt voltak boldogok, hogy nem Djokovic nyert, hogy van valaki, aki képes legyőzni őt.

Medvedev bármennyire jópofa srác is, bármekkora egyéniség is, nem az ő teniszét szeretik és támogatják, hanem Federer - Nadal - Djokovic háromszögben értelmezik azt. Ha úgy gondolják, ő tudja megverni Djokovicot, neki drukkolnak, ha úgy gondolják, Alcaraz képes rá, akkor neki.

És ne tévedjünk, Djokovic neve bármikor behelyettesíthető ebben a mondatban Rafael Nadaléval. Ahogyan az behelyettesíthető volt 2022 elején is, amikor Nadal szárnyalt éppen, Djokovic pedig parkolt. Csak akkor a Federer-tábor nem mozgott együtt Rafáéval, nem élt vele szinte szimbiózisban. Szóval eltelt több mint két év, amióta Federer érdemben nem lépett pályára, és egy, amióta tudjuk, hogy már nem is fog már, mégsem változott semmi sem.

Federer szelleme itt van, mint ahogy Nadalé is nyilván. És nem gondolom, hogy ez túlontúl szerencsés volna.