Ha Djokovic nincs ott az egyetemes sport legnagyobbjai között, az biztosan nem azért van, mert szerb

Tudom persze, sokan próbálkoznak még a legeredményesebb, ámde nem legnagyobb félmondattal felszínen tartani kedvencüket, ám ez azért finoman szólva is szélmalomharcnak látszik. Vesd még össze: Lehet, hogy korábban született, de nem idősebb, próbálkozott az öcsém, de aztán elkezdtünk matematikát tanulni – Esterházy Péter Harmonia Caelestis 493. oldal.

A döntőt követő sajtótájékoztatón azonban – szerb újságíró kérdésére válaszolva – Djokovic szóba került egy olyan rangsor kapcsán is, melyben már nem lehet ennyire egzakt számokkal dobálózni, mint mondjuk a teniszen belül. Egy olyan rangsor kapcsán, ahol nem almát hasonlítunk össze almával, hanem sokkal inkább almát a körtével, de az is előfordul, hogy almát az autógumival. Amikor azt kérdezték Novak Djokovictól, hogy lehet-e őt minden idők legnagyobb sportolói között emlegetni, így felelt:

A probléma ezen a ponton kettéválik: Az első kérdés, hogy ott van-e Djokovic az egyetemes sport legnagyobbjai között, a második pedig, hogy szenved-e hátrányt valaki egy ilyen lista összeállításánál csak azért, mert szerb (vagy bergengóc, vagy üveghegyentúli, vagy akármi).

Az első tűnik nehezebb kérdésnek, úgyhogy kezdjük inkább a másodikkal: Annak ellenére, hogy egy ilyen lista összeállítása meglehetősen szubjektív és – valljuk be – nem ritkán az ember kedvencei szerepelnek rajta, nyilván fel tudunk sorolni 4-5 olyan nevet, akik majd’ mindenkinek a listáján szerepelnek:

Ha csak futólag végiggondoljuk az ő életpályájukat, azt, hogy honnan jöttek, hova jutottak, milyen családból származnak, akkor különösen érthetetlen Djokovic „nyugatos” kiszólása. Annak egy Roger Federerrel és Rafael Nadallal való összehasonlításban nyilván még volna értelme, ott ha megérteni nem is, de érteni azért lehet ezt az állandó kisebbrendűségi érzést.

Ám amikor az egyetemes sport legnagyobbjairól beszélünk, ott az ember tényleg csak bután bambul maga elé: ez a nyugatos félmondat most hogyan került ide?

A legeslegnagyobbak legtöbben – nyilván nem véletlen – ugyanolyan mélyről indultak és hasonló nehézségeken mentek át, mint a szerb. Persze, a mélység mértéke nem mindenkinél volt azonos, hiszen Pelééknél nyilván nem bombáztak, ám nem is volt panziójuk a havasokban. Azt azonban azért meg lehet állapítani, hogy egyikőjük sem eltartott kisujjal fogta a teáscsészét délutánonként, miközben a barokk zene rejtelmeiről diskurált a nagyszüleivel. Ha belegondolunk, még a golf is – aminél "nyugatosabb" sport azért kevés van – egy vietnámi veterán fiát szokta delegálni erre a listára, már ha delegálhat épp valakit. Nehéz tehát látni, hogy ebbe a vitába hogyan kerül bele a Nyugat. Hiszen valahol pont az volna a csodálatos az egészben, hogy a világon bárhol, bárki ugyanezeket a neveket említi. Persze sokan kiegészítik még ezeket pár másikkal, lesz olyan lista, amelyiken rajta lesz akár Djokovic neve is, és lesz olyan is, amelyiken nem, ám azt állítani, hogy erre a listára a Nyugatnak (bármit is jelentsen ez) valamiféle befolyása lenne, vagy náluk ez a lista másként nézne ki, mint mondjuk Keleten: butaság.

Illetve, egy része nem olyan bonyolult: ahogyan már említettem, nyilván van olyan lista, amin rajta van a neve, hiszen hogyan ne lenne rajta minden idők legeredményesebb teniszezőjéé, ha a lista mondjuk 10-15 nevet tartalmaz? Az igazán izgalmas kérdés az az, hogy hol van az a pont, ahol már leszorul róla? Mennyire kell szűkíteni a listát, hogy leszoruljon róla? És legfőképp miért szorul le?

Persze tudom, vannak, akik úgy látják, hogy Novak Djokovic az egyetemes sport valaha élt legnagyobbja, sportágaktól függetlenül, ám ez azért azt hiszem, nem feltétlen igaz. Mégpedig pontosan azért nem igaz, amiért sokaknál lekerül a szerb egy igazán szűk – mondjuk 5-10 fős – listáról.

Ez pedig az a pont, ahol a nagyság már nem csak és kizárólag a győzelemről szól.

Persze itt most felkiálthatnak a Federer- és Nadal-fanok, és mondhatják, hogy ez az, pont erről beszéltünk mi is, amikor azt mondtuk, hogy: a legeredményesebb, ámde nem legnagyobb, ám őket azért ki kell ábrándítsam: ha van két futó, az egyik 9,6-ot, a másik 9,8-at tud százon, akkor nehéz bebizonyítani, hogy az a jobb, aki lassabban fut, csak azért, mert ő mozgott éppen szebben. Azt esetleg mondhatjuk, hogy az egyik nagyobb hatással volt a sportágára, mert feltalálta mondjuk a térdelőrajtot, de azt nem, hogy jobb futó volt, mint az, akinél egyébként lassabban futott.

Visszakanyarodva ez egyetemes sport legnagyobbjainak – egyébként nyilvánvalóan rettenetesen szubjektív – listájához, Novak Djokovicnak csakúgy, mint mondjuk Michael Phelpsnek, a legnagyobb tehetsége a győzelemhez van. Aligha lesz náluk eredményesebb úszó, teniszező valaha. Viszont ha ismét megvizsgáljuk a fenti – igen szűk, ám alighanem konszenzusos – listát, talán Pelé az egyetlen, aki ugyanezt elmondhatja magáról. Gyaníthatóan egy jódarabig ő lesz az egyetlen háromszoros világbajnok labdarúgó.

Viszont nem a háromszorosvilágbajnoksága miatt van ott a legfelsőbb polcon. Ezen a szinten ugyanis már nem elég csak nyerni. Ahhoz, hogy ide kerülj, nagyobb hatással kell lenned a sportágadra annál, mintsem hogy mindig, mindenkit megversz.

Szükségeltetik némi innováció, és az sem árt, ha szinte művészi szinten űzöd a sportágad. Jordan előtt a kosárlabda, Ali előtt a boksz más volt, mint utánuk. Megreformálták azt. Átalakították. Olyanná tették, amilyenné ők akarták, hogy legyen.

Djokovicra szerintem mindez nem igaz. Ő pusztán használja a teniszt. Mindenki másnál jobban. Már-már hibátlanul.