Novak Djokivic tényleg elhagyja Szerbiát, és Görögországba költözik a családjával az egyre feszültebb politikai helyzet miatt

Novak Djokovic nem csupán a világ valaha volt legsikeresebb teniszjátékosa, hanem egyben Szerbia és a szerb identitás nemzetközileg egyik legfelismerhetőbb arca, akit sosem lehetett a hazájával és az ott uralkodó rendszerrel szembeni hűtlenséggel vádolni. Sajtóhírek szerint viszont most Athénba költözik, miután elítélte a tüntetőkkel szembeni kormányzati erőszakot.

US Open - Novak Djokovic - Carlos Alcaraz - a mérkőzés legjobb pillanatai

Videó forrása: Eurosport

A 24-szeres Grand Slam-győztes és tavaly szerb színekben olimpiai bajnok Novak Djokovic nemcsak a teniszben, hanem a globális sportban is az egyik leghazafiasabb szereplőnek számít. A balkáni konfliktusokban és identitás- valamint geopolitikai kérdésekben Szerbia melletti feltétlen kiállása miatt többször is bírálatok kereszttüzébe került, legutóbb a 2023-as Roland Garroson többek között a francia sportminisztertől kapott kritikát, amiért az első fordulós győzelme után azt írta a kamera lencséjére, hogy "Koszovó Szerbia szíve, álljon le az erőszak", a két ország közti akkori villongásokra utalva.
Az 1987-ben született és a '90-es évek délszláv háborúját testközelből megtapasztaló Djokovic egy tavalyi interjúban arról is beszélt, hogy milyen mély nyomot hagyott benne az akkori fegyveres konfliktus és Szerbia 1999-es bombázása:
Halott embereket láttam az utcákon. (...) Nem tudhattad, hogy a te fejedre esik-e a következő bomba.
Innen nézve nem különösebben meglepő a szerb ortodox egyházhoz tartozó, mélyen vallásos Djokovic nemzeti ügyek melletti sorozatos kiállása, de messze nem nyerte el mindenki tetszését, amikor például Milorad Dodiktól, a boszniai Szerb Köztársaság ellentmondásos vezetőjétől fogadott el kitüntetést, vagy amikor azzal a Milan Joloviccsal ült egy asztalnál, aki Európa második világháború utáni egyik legsúlyosabb vérengzésének, a srebrenicai mészárlásnak részese volt.

betelhetett a pohár

A tavaly novemberi újvidéki tragédia, melynek során 16-an vesztették életüket egy leszakadó előtető miatt a vasútállomáson, viszont sok mindent megváltoztatott a szerb belpolitikában. Óriási, az egész országot megmozgató diáktüntetések törtek ki, miután elmaradt a feltehetőleg korrupt építési vállalkozók felelősségre vonása. Az egészen addig a nacionalista szerb államfővel, Aleksandar Vuciccsal kifejezetten jó viszonyt ápoló Djokovic nem hagyta szó nélkül az egyre fokozódó feszültségeket, és a januári Australian Open alatt támogatásáról biztosította tüntetőket, és azóta többször is nyilvánosan elítélte a kormányerők erőszakos fellépését a korrupció ellen tiltakozó szerbiai fiatalok ellen.
Támogatom a fiatalokat, a diákokat, és mindazokat, akiké országunk jövője. Szeretném, hogy a gyermekeim Szerbiában nőnének fel, és szeretném, hogy a külföldre távozott fiatalok visszatérjenek Szerbiába.
Egyelőre viszont úgy tűnik, hogy Nole és családja nem folytatja tovább Szerbiában. Ahogy arról már a múlt hónapban tudni lehetett, a teniszlegenda Görögországba költözik, miután a Vucichoz lojális szerb sajtóban sorozatos támadások, lejáratócikkek jelentek meg a személye ellen a tüntetések támogatása miatt. A költözéssel együtt Djokovic az általa jogtulajtonolt keménypályás ATP 250-es Belgrade Opent is Athénba viszi, erről is tárgyalt már a görög kormányfővel.
Mai sajtóértesülések szerint Djokovic már a két gyerekét, Stefant és Tarát is beíratta egy angol nyelvű athéni magániskolába, és több fotó is megjelent a görög sajtóban az Athénban strandoló Novakról. Amennyiben nem áll be pozitív változás a pattanásig feszült szerb belpolitikában, elképzelhető, hogy az ország egyik nemzeti hőse hosszabb távon sem tér vissza, ami szimbolikus vereséggel érne fel a Djokoviccal sokáig hasonló ideológiai platformon álló szerb vezetésnek.
Szerző: Arany Ádám
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés