Lucas Pouille a női edzőkről: „Nem foglalkozom a nemükkel, nekem csak a tudás számít”
Publikálva 25/10/2024 - 19:04 GMT+2
A férfi teniszezők között nagyon ritka, hogy valaki női edzőt alkalmazzon. Lucas Pouille azonban a kivételek közé tartozik, 2019 és 2020 között Amélie Mauresmóval dolgozott, aki előtte Andy Murray-t is készítette fel versenyekre. A francia teniszező a Claynek adott interjúban elmondta, lát-e különbséget a férfi és a női edzők között, és miért félnek a játékosok attól, hogy nőkkel dolgozzanak.
Roland-Garros: J. Murray/M. Venus - G. Barrere/L. Pouille - a mérkőzés legjobb pillanatai
Videó forrása: Eurosport
Küzdöttél sérülésekkel és mentális problémákkal is. Hogy érzed most magad?
Nagyon-nagyon boldog vagyok, és nagy büszkeséget érzek. Öt év telt el azóta, hogy legutóbb Wimbledonban játszottam, idén pedig sikerült a kvali, ami nagyszerű érzés volt, különösen a Roland Garros fényében. Ott már a selejtező első körében kikaptam, ami után egy hónapot kihagytam, és a wimbledoni kvali volt az első versenyem. Tavaly a selejtező utolsó fordulójában sérültem meg Wimbledonban, pedig 6:3-ra vezettem.
Hogy érzed, elérheted még azt a szintet, amivel Australian Open-elődöntőt játszottál és top 10-be jutottál?
Meglátjuk. Az biztos, hogy ha hétről hétre így játszol, akkor egyre jobban bízol a játékodban. Sosem tudjuk előre, hogy mi fog történni, meglátjuk, játszom-e még Grand Slam-negyeddöntőt, mint Wimbledonban és New Yorkban, vagy akár elődöntőt, ahogyan Melbourne-ben. Csak azt tudom biztosan, hogy mindent beleadok, hogy a lehető legtovább top 100-as játékos maradjak, és olyan messzire jussak, amennyire csak lehetséges.
Karriered legjobb eredményét akkor érted el, amikor Amélie Mauresmo volt az edződ. Elég szokatlan, hogy egy nő irányítja egy férfi edzéseit.
Nem tudom, miért számít annak, én egyáltalán nem foglalkozom azzal, hogy férfi vagy nő. Csak a tudás számít, és akkoriban nekem Amélie volt a megfelelő ember. Hozott egy kis extrát a teniszembe. Nem foglalkozom a stábomban lévő emberek nemével. Olyanokat keresek, akik jó hatással vannak a játékomra, a pályafutásomra, pozitív energiát és pozitív gondolkodást hoznak magukkal. Valamint győztes mentalitást. Amélie-ben minden megvan, így számomra egyértelműen ő volt a megfelelő edző.
Az ATP Tour játékosai mégsem alkalmaznak nőket edzőként.
Hamarosan talán eljutunk odáig, hogy egyre több és több nő kerüljön be, de az igaz, hogy nem sűrűn látunk ilyen felállást. A WTA Touron nagyon sok férfi edz nőt, olyan viszont nem sokszor fordul elő, hogy nő irányítja egy férfi edzéseit. Egyszer talán ez is változik.
A saját tapasztalataid alapján javasolnád a játékostársaknak, hogy női edzőt alkalmazzanak?
Minden profi és fiatal játékost arra bátorítok, hogy a megfelelő emberekkel vegyék körbe magukat. Ha a megfelelő ember egy nő, akkor őt kell választani, és kész. Lehet, hogy egy férfit választasz edzőnek vagy erőnléti edzőnek, akiről kiderül, hogy nagyon rossz. Ugyanígy előfordulhat, hogy egy nőt alkalmazol a menedzseredként, aki talán jól végzi a munkáját, talán nem. Egy nő is lehet nagyszerű a mentális felkészítésben, és egy férfi is lehet kiváló masszőr. A nők és a férfiak ugyanolyanok, és azt tanácsolnám a fiataloknak, hogy jó emberekkel vegyék körbe magukat, mert ez fontos.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/06/02/3981039-80796488-2560-1440.png)
Roland-Garros: J. Murray/M. Venus - G. Barrere/L. Pouille - a mérkőzés legjobb pillanatai
Videó forrása: Eurosport
Korábban a L’Equipe-nek adtál egy díjnyertes interjút. Mennyit segített, hogy nyilvánosan beszéltél a depressziódról, a mentális küzdelmeidről és az alkoholproblémáidról?
Nekem fontos volt, mert sportolóként és teniszezőként mindig jó képet kell mutatnod magadról. Mindig büszke szeretnél lenni a pályán, elrejteni az érzelmeidet, megmutatni azt, hogy erős vagy. De az embereknek azt is meg kell érteniük, hogy nem mindig vagyunk jó passzban, olykor gyengének érezzük magunkat, vagy épp szomorúak vagyunk. Emberekről van szó, ezért is fontos, hogy beszéljünk róla, szabadnak érezzük magunkat, bűntudat és szégyen nélkül beszéljünk.
Úgy gondolod, hogy ma is tabunak számít a teniszben, hogy a gyengeségeitekről beszéljetek?
Ez úgy általában az életben is tabunak, méghozzá nagy tabunak számít. A teniszezők fejlődnek ebben a tekintetben, de amikor a mindennapok során találkozol valakivel, és megkérdezed tőle, hogy van, mindig az az első válasz, hogy jól vagyok, pedig mindenki hazudik. Nem lehetsz jól az életed minden pillanatában, minden egyes nap, ezért is normális, hogy nem mondod el mindenkinek az igazat, és nem beszélsz mindenkivel a problémáidról. Azt viszont jó dolognak tartom, hogy egyre több sportoló beszél ilyen témákról.
Mennyit segített az apaság az életedben és a karrieredben?
Egy kicsit másképp tekintek az életre. Most már az a legfőbb célom, hogy jó apa legyek, sőt: tökéletes, ha létezik ilyen. A lehető legjobb apja szeretnék lenni a lányomnak, szeretném, ha látna még játszani, ha büszke lehetne rám. Másképp állok az élethez, és másfajta nyomás van rajtam. Kicsit eltávolodtam a tenisztől, kevesebbet foglalkozom az eredményeimmel, illetve mások véleményével. Ma már ezek nem számítanak, míg régebben fontosak voltak. De többé már nem azok.
Szeretnéd, hogy teniszező legyen?
Amennyiben szereti csinálni, és van rá kapacitása, igen, mert a tenisz csodálatos életet biztosít, miközben nagyon kemény életmód is egyben. Nagyon sok hullámvölggyel jár, mindig rajtad múlik. Viszont boldogan gondolok arra, hogy azt csinálhat majd, amit csak szeretne, arra fogom tanítani, hogy kövesse a szenvedélyét, nem számít, mi az. Támogatni fogom, nem számít, hogy a művészet, a sport vagy a tudomány érdekli, én mellette leszek.
Forrás: Clay
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés