Súlyos sérülése után sem tétlenkedik a francia teniszező, az új szerepét is élvezi a Roland Garroson

Lucas Pouille februárban súlyos sérülést szenvedett, ami a karrierjét is veszélybe sodorta. A francia teniszező rehabilitációja jól halad, a visszatérés azonban még nagyon messze van, a legoptimistább becslések szerint 2026 elején játszhat újra. A tenisztől azért így sem távolodott el, az idei Roland Garroson egészen új szerepben is kipróbálhatta magát.

Kövesd a 2025-ös Roland Garrost élőben az elejétől a végéig az Eurosporton!

Videó forrása: Eurosport

A korábbi top 10-es teniszező egy februári Challenger-versenyen szenvedett teljes Achilles-ín szakadást. A műtét jól sikerült, és a sérülése is szépen gyógyul, de még hónapok választják el attól, hogy ismét versenyszerűen sportolhasson. A szerencsétlen helyzetét mindenesetre igyekszik hasznosan eltölteni, idén más perspektívából is felfedezhette a teniszt.
A Roland Garros alatt az egyik társaság szakértőjeként dolgozik, és több mérkőzés után ő készítette a pálya széli interjúkat. A Párizsban szerzett élményeiről a L’Equipe-nek nyilatkozott.
"Nagyszerű tapasztalat. Eléggé mozgalmasak a napok. Ez is kimerítő, de kicsit más módon. Érdekes volt látni a másik oldalt" – magyarázta a teniszező.
Lucas Pouille először szembesült azzal, hogy nem is annyira könnyű az interjúztatás, és sokkal komplexebb műfaj, mint azt korábban gondolta.
"Néha nem sokat lehet mondani a meccsről. Próbálunk olyan kérdéseket feltenni, ami érdekelheti a közönséget, de nem feltétlenül jön szóba a sajtótájékoztatón. Ez azonban nem könnyű. Sok múlik azon, hogyan alakult egy meccs, az a célunk, hogy adjunk valamit a játékosoknak."
A franciát arról is kérdezték, kin lepődött meg legjobban az interjúk alatt.
"Qinwen Zhengen. Őt egyáltalán nem ismerem. Egy kicsit tartottam is tőle emiatt, és egészen meglepett. Nagyon vidám volt, sokat beszélt, hosszan válaszolt a kérdésekre, partner volt a beszélgetésben, az egész nagyon érdekes volt."
picture

Roland Garros - Aryna Sabalenka - Qinwen Zheng - a mérkőzés legjobb pillanatai

Videó forrása: Eurosport

Pouille azonban hangsúlyozza: ez neki csak átmeneti meló, a célja mindenképpen az, hogy a teljes felépülését követően lehúzzon még pár szezont a profik között. Ehhez még rengeteg munka vár rá, hiszen a folyamat elején jár, ráadásul – ha már amúgy is hónapokat kell kihagynia – megműttette a régóta problémás csuklóját is.
Ez is érdekelhet:
"Már túl vagyok az első kocogáson. De tényleg nagyon kicsi volt. Az Achilles-ín rendben van, szépen gyógyul, a terv szerint haladunk. Türelemre lesz szükség, ami a csuklómra is igaz.
Pár hétig még biztosan rögzítő lesz rajta, utána pedig nagyon sok rehabilitációs munka vár rám, hogy visszanyerjem a teljes mobilitást, és a lehető leghamarabb teniszezhessek. De az még elég sok idő."
Egy ilyen sérülés után nehéz pontos időpontot meghatározni, az azonban teljesen biztos, hogy 2025-ben már nem teniszezhet.
Január előtt kizárt. Esélytelen.

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés