Sinner szívesen vinné az olasz zászlót, de ő olyan sportolóra bízná, akinek az olimpia a fő versenye

Három évvel ezelőtt Sinnert sokan támadták Olaszországban, amiért kihagyta a tokiói játékokat. Manapság azonban már csak kevesen merik bírálni a döntései miatt, hiszen fél év leforgása alatt világbajnoki döntőt játszott Torinóban, győzelemre vezette az olaszokat a Davis-kupában, 2024-ben pedig még Novak Djokovic szerint is ő a legjobb teniszező a világon.

Mondhatni, nagyot fordult a világ Sinnerrel, aki ma már az egyik legnagyobb sztárnak számít olaszországban. Fantasztikus eredményeit látva még az is felmerült, hogy ő vigye az olasz zászlót a párizsi olimpia nyitóünnepségén, a Corriere della Serának adott interjúban ki is fejtette, ő mit gondol a helyzetről.

Talán egy kicsit túlzó. Szerintem ezek teljesen normális dolgok. Ha látod, hogy valaki rosszul van, próbálsz segíteni. Ha gyerekekkel találkozol, és van egy labda a közelben, passzolgattok egy kicsit. Nem is igazán gondolkozom ezen, magától jön. A pályán komoly vagyok, megvannak a hóbortjaim, de a meccs után szeretek szórakozni. Ilyen vagyok, mindig is így működtem, csak az változott, hogy ma már több kamera irányul rám, nagyobb a figyelem, több a visszhang. De nem kell túlzásokba esni.

Ugyanazok, mint az összes többi korombeli srácnak. Nem szeretek evés után mosogatni, szóval otthagyom az edényeket, aztán két nap múlva elintézem.

Nálam is előfordul, hogy mérges vagyok, ami persze természetes dolog. Az életben fontos, hogy megértsd, minek mikor van ideje; hogy mikor lehet viccelődni, mikor lehet dühöngeni, mikor kell komolynak lenni. A teniszben például az az egyik hiányosságom, hogy néha kapkodok: mindent azonnal akarok megtanulni. De rájöttem, hogy ha siettetem magam, akkor összekuszálódnak a dolgok a fejemben, és ezzel nem segítek magamnak, épp ellenkezőleg.

Ez igaz, de mindent azért nem fogok megnyerni, ez lehetetlen. Ki mondott olyat, hogy soha többet nem kapok ki? Indian Wellsben is megtörtént. Tanultam a hibáimból és a tapasztalataimból, amit megmutattam az előző pár hónap során is. Folyamatosan fejlődtem, de az utolsó lépés hiányzott, és a gyors pályákon sikerült megtennem. Most kezdődik a salakos szezon, amivel minden megváltozik: nehéz, de egyben érdekes hónapok várnak rám.

Ezen a téren semmi sem változott: az anyám túlságosan ideges, hogy a helyszínről nézzen, de sokszor telefonon is nehéz elérni, mert eléggé elfoglalt. A tesóm is dolgozik, nem jöhet mindig velem. Indian Wellsbe meghívtam a legjobb barátomat, és örültem, hogy ott volt, mert közelről láthatta a világomat, a munkámat.

Azt is láthatta, hogy nem számít, nyerek-e vagy veszítek, ugyanaz a Jannik maradok, akit az iskolában megismert. Szeretnék közel maradni azokhoz az emberekhez, akiket kedvelek. Fontos a győzelem, de a szeretet még fontosabb. Amikor kicsi voltam, és a szüleim hazajöttek egy kemény munkanap után, ugyanúgy mosolyogtak.

Úristen, elég rossz vagyok a számokkal, de az biztos, hogy már nem 188 centi vagyok, mint ami az ATP honlapján szerepel, hanem 192-193. Nem akarom túlzásba vinni az erősítést, ennek is megvannak a kockázatai. A fizikumom mellett taktikailag is fejlődtem: ma már nem gondolkozom túl sokat a labdamenetek során, minden természetesebben jön.

A gondolkodás a gördülékeny játék rovására megy. De ez csak akkor lehetséges, ha teljesen megbízol a testedben és bizonyos ütésekben, ami korábban nem volt meg. Azt csak én és a csapatom tudjuk, hogy mennyit melózom az edzőteremben. Ennek a munkának köszönhető, hogy most jól érzem magam, 2023-at is végig tudtam játszani, és idén sincsenek egyelőre gondjaim. Még ahhoz is kevesebb idő kell, hogy kipihenjem magam.

Keveset. Most az a cél, hogy a meccseken keresztül aktív edzéshetet tartsunk, aztán majd meglátjuk, mi sül ki belőle. A középpontban Párizs áll, de a Roland Garros és az olimpia között ott lesz Wimbledon is. Olaszként természetesen Róma is nagyon fontos. Nem a salak a kedvenc borításom, de ez nem azt jelenti, hogy ne tudnék rajta játszani. Az alkalmazkodáshoz viszont több időre van szükség, szóval próbálok megbarátkozni vele.

A hangulat, az a tény, hogy csak négyévente van, illetve a találkozás a sportolókkal. Szeretnék kijutni a stadionba, hogy megnézzem az atlétikaversenyeket. Három évvel ezelőtt még úgy éreztem, nem állok készen az olimpiára, de azóta minden megváltozott.

Szerintem ezt olyan sportolóra kell bízni, aki nyert már olimpiai aranyat. Nekem ez lesz az első olimpiám, és ugyan azt gondolom, hogy sikerült előbbre vinnünk az olasz teniszt a csapattal, szerintem ez a feladat egy olyan embert illet, akinek az olimpia körül forog a pályafutása. Boldog lennék természetesen, ha nekem adnák, de teniszezőként ott van a négy Grand Slam, a kilenc Masters, a Davis-kupa… Nekünk az olimpia csak egy extra verseny, míg másoknak ez a fő torna.

Olvastam egy interjút Usain Bolttal, aki azt mondta: négy évet melózik azért, hogy kilenc másodperc alatt fussa a 100 métert. Ez eléggé megfogott.