„Djokovic még jó sokáig világelső marad” – interjú Roger Federer korábbi edzőjével, Ivan Ljubiciccsel
Publikálva 11/05/2024 - 13:06 GMT+2
Roger Federer korábbi edzője, Ivan Ljubicic a svájci visszavonulása után új kihívásokat keresett magának. Fontos feladatokat vállat a Francia Tenisz Szövetségnél, ezen kívül pedig szakkommentátorként is tevékenykedik. A mester beszélt Novak Djokovicról, Rafael Nadalról, Daniil Medvedev salakos esélyeiről, de szóba kerültek a feltörekvő fiatalok is.
Laureus-gála: Djokovic Tom Bradytől vehette át az év sportolója-díjat
Videó forrása: Eurosport
Ivan Ljubicic szerint továbbra is Novak Djokovic a favorit minden tornán.
Az egykori top3-as teniszező, aki komoly részt vállat Roger Federer pályafutása utolsó időszakának sikereiből, a Gazzettának adott egy interjút, amelyben érthető módon még nem annyira a közelgő Roland Garrosra, hanem a római 1000-es tornára összpontosítottak.
Sok most a sérült a legjobbak között is, lemondta a részvételt mások mellett az elmúlt fél év egyértelműen legjobb játékosa, a hazaiak kedvence, Jannik Sinner, valamint a világranglista-harmadik Carlos Alcaraz is. Ljubicic azonban úgy látja, ez mindennek ellenére az idén is egy ugyanolyan rangos verseny, ahogy máskor.
„Nos, engem egy kicsit sokkol, amikor azt hallom, hogy húzónevek, a legnagyobb esélyesek nélkül zajlik a torna, miközben ott van a táblán Novak Djokovic és Rafael Nadal is. Utóbbi ráadásul a város királya a győzelmei számát tekintve.”
„A nézők számára ez így egy akkora látványosság, egy olyan fontos torna, hogy az még a hiányzókat is elhomályosítja. Tudom, hogy Olaszországban sok szó esik most Jannik Sinnerről, de időnként kellenek a szünetek, már csak elővigyázatossági szempontból is.”
A horvát szakember szerint a tenisz rengeteget változott az elmúlt időszakban, gyorsabb és intenzívebb lett. Ez azt is jelenti, hogy egész egyszerűen nem lehetséges már végigversenyezni egy teljes szezont.
„A tenisz még fizikálisabb lett, még nagyobb robbanékonyságot igényel. Véleményem szerint az, hogy valaki elinduljon az összes 1000-es tornán, mind a négy Grand Slamen, plusz még néhány versenyen, gyakorlatilag lehetetlen. Nem meglepő, hogy sok a sérült, az pedig, hogy a huszonévesek is köztük vannak, még inkább figyelemreméltó.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/12/20/3511546-71578088-2560-1440.jpg)
Ivan Ljubicic
Fotó: FFT
Daniil Medvedevről is kérdezték Ljubicicet, aki szerint a salak sosem lesz az orosz erőssége.
„A tavalyi év különleges volt, mert az időjárási körülmények segítették őt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy azért győzött, mert esett az eső, csupán azt, hogy meglepetés volt. Miközben, ha Miamiban vagy Indian Wellsben nyer, az teljesen rendben van.”
Szóba kerültek Sinner és Alcaraz lehetséges fiatal kihívói és a tehetséges fiatal franciák is, végül azonban a beszélgetés arra kanyarodott, hogy még mindig Djokovic az, akit meg kell verni.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/03/14/3929172-79816208-2560-1440.png)
Csatlakozz az Eurosport Magyarország Viber-csatornájához!
Fotó: Eurosport
„Sok fiatal ígéret van, de Rune az, aki egészen közel van a legjobbakhoz. Arthur Filsenmost eléggé nagy a nyomás, fejlődni pedig úgy azért könnyebb, hogy ha ez a teher nincs ott az ember vállán. Az, hogy az olaszoknak ott van Sinner, lehetőséget ad a többieknek, hogy a háttérben megerősödjenek. Egy ponton persze erre a nyomásra szükség van, aki nem szereti, jobb, ha otthon marad.”
„Ami Rafát illeti, nála látnunk kell, hogy van fizikálisan, nekem egyébként úgy tűnik, hogy egészen jól."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/05/10/3965602-80506748-2560-1440.jpg)
Serbia's Novak Djokovic returns to France's Corentin Moutet during the Men's ATP Rome Open tennis tournament at Foro Italico in Rome on May 10, 2024.
Fotó: Getty Images
Róma egy különleges város, egy különleges torna, naná, hogy Ljubicic számára is.
„Sokkal inkább felismernek azóta, hogy a tévében szerepelek, mint amikor játszottam. Olaszországban az emberek nagyon kedvesek, ráadásul most, hogy már nem vagyok Roger edzője, könnyebben mozgok, semmi sem olyan bonyolult.”
Olimpiai év van, úgyhogy téma volt a közelgő párizsi játékok jelentősége is.
„Az, hogy kinek, mennyire fontos, a játékostól függ. Az első olimpiámon én nagyon izgatott voltam, ugyanúgy, mint amikor először megnyertük a Davis-kupát. Aztán ahogy megy az idő, az érzések is változnak. Persze egy teniszezőnek Wimbledon az mindig Wimbledon, a Roland Garros pedig mindig a Roland Garros marad.”
Azt gondolhatnánk, hogy azzal, hogy a francia szövetségnél vezető beosztásba került, arra sem jut ideje, hogy kimenjen a pályára.
„Ez egyáltalán nincs így. Akkor megyek ki a pályára, amikor csak akarok. Nem mondom, hogy nem leszek többé edző, de jelenleg nem gondolkodom ezen.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2018/04/21/2317942-48257610-2560-1440.jpg)
Roger Federer und Coach Ivan Ljubicic
Fotó: Getty Images
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés