Ha a teniszezők nem dobálják el felelőtlenül a labdáikat, talán az utánuk következő nemzedéknek is lesz hol űznie ezt a sportot

Fenntarthatóság és karbonsemlegesség – két olyan fogalom, amelyet az utóbbi egy-két évtized elején jó szándékból vetettek fel mint elérendő célok, de a fogyasztói társadalom annyira maga alá gyűrte őket, hogy manapság talán kis túlzással inkább szitokszóként azonosítják őket sokan.

Ahogyan az évek során a profi sport egyre jelentősebb mértékben vált nettó környezetszennyezővé, úgy került egyre inkább reflektorfénybe a fenntarthatóság és a karbonsemlegesség üldözése.

A Kölni Egyetem egy 2019-es kutatása húsz népszerű szabadidős sportág karbonkibocsátását vette górcső alá azzal a céllal, hogy kiderüljön, melyek azok a sportágak, amelyeket űzve a legkevesebbet ártjuk a környezetünknek.

Az eredmények tükrében elsősorban az alhat nyugodtan, aki a konditermi edzésben éli ki magát leginkább, ezzel ugyanis évi 227 kg szén-dioxidot bocsát ki a levegőbe. A második helyre a tenisz futott be a maga közel két és fél mázsás eredményével (247 kg), megelőzve olyan, alapvetően környezettudatosnak vélt sportágakat, mint a túrázás vagy a hegymászás.

Ennél azonban jóval megdöbbentőbb, hogy a sor végén évi két tonnát is meghaladó kibocsátással olyan sportágak kullognak, mint a golf, a búvárkodás vagy épp a szörf. Hogy ennek mi a magyarázata? Ahhoz, hogy ezeket a sportokat akár csak szabadidős szinten is űzni tudjuk, sokat kell utazni, ez pedig azonnal megdobja az adatokat.

Ez is érdekelhet:

Persze, ha a kutatás a profi sportot is tárgykörébe emelte volna, a tenisz aligha került volna a sor elejére, tekintettel arra, hogy a játékosok 11 hónapon keresztül repkednek keresztül kasul a kontinensek között.

A tenisz kibocsátása tovább csökkenthető, ha valamit megpróbálunk kezdeni a labdákkal. Az adatok tüzetesebb átvizsgálása után ugyanis a kutatók arra jutottak, az alapvetően egész baráti CO2-kibocsátás legnagyobb hányadát a labdák teszik ki.

Egy teniszlabda egy átlagos amatőr játék során nagyjából 10 órányi játékidőre van kalibrálva, óvatos becslés szerint is egy heti szinten ütőt ragadó hobbiteniszező is elhasznál évente 30-50 labdát. Akik az amatőr szint fölé pozicionálják magukat, két óra után labdá(ka)t cserélnek, míg a profi mezőny mérkőzésein kilenc, illetve a későbbiekben hét lejátszott gém után cserélik le a labdákat.

A teniszlabdákat nyomás alatt állítják elő, az új labdák pedig szintén nyomás alatt kerülnek be egy-egy fémdobozba, majd innen az eladók polcaira.

Minden egyes teniszlabda önmagában, anélkül, hogy bárki egy embereset is beleütött volna, 0,5 kg CO2-kibocsátásért felel. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a gyártóknak nyilván el kell juttatniuk termékeiket a világ valamennyi zugába, a rengeteg utazás ugyancsak megdobja a CO2-számlát.

Az egyik út lehet az újrahasznosítás. A Svájci Tenisz Szövetség számos klubjában gyűjti a leselejtezett labdákat, amelyekből többek között játszóterek borítását képező rekortánt készítenek.

Ennél is merészebbet gondolt a holland Renewaball nevű cég, amely, mint ahogyan azt a cégér is elárulja, használt teniszlabdákból állít elő újakat. A leselejtezett játékszereket bezúzzák, majd a megmaradt ruganytartalommal bíró gumihoz hozzáadnak egy kis "nyersgumit", az egészet pedig egy biohatású köntösbe bújtatják. Azt a gyártó is elismeri, hogy 100%-ig újrahasznosított anyagból készült labdát soha nem fog tudni piacra dobni, az azonban ezzel együtt is határozott célja, hogy a második/sokadik felhasználását élő gumihoz egyre kevesebb új nyersanyagot kelljen hozzáadni.

A piacvezető technológiát alkalmazó cég ellen szól, hogy termékeit egyelőre kizárólag saját webáruházában lehet beszerezni.

Bár a fenntarthatósági tortából a fentiek tükrében kétségkívül a labda kérdés hasítja ki a legnagyobb szeletet, marad még egyéb területe is a tenisznek, ahol lehet faragni a CO2-kibocsátáson. Ilyen szegmens például a ruházat – olyan óriások, mint az Adidas vagy a Nike, már külön ellátási láncot építettek fel arra, hogy részben, vagy teljes egészében PET palackok újrahasznosításából állítsanak elő szintetikus ruházatot. A szakértők szerint ráadásul ezek a ruhák jobb nedvességelvezető-képességgel bírnak, mint hagyományos társaik, így pedig végső soron a teniszezők hűtéséhez is hozzájárulnak.

Bár az újrahasznosítás szép dolog, ettől még az alapproblémát, a folyamatos szemét előállítását nem szünteti meg. Erre nyújthat megoldást, ha egy kicsit tudatosabban választva hosszabb élettartamú felszerelés mellett tesszük le a voksunkat.

Ennek a szemléletnek lehet a példája az, ha a szabadidős teniszező az eleve hosszabb idejű használatra tervezett labdákat részesíti előnyben, vagy éppen nem dobja ki a leselejtezett labdákat, hanem egy erre alkalmas szervizben szó szerint új életet lehel beléjük, azaz újra nyomás alá helyezve teszi őket játékra alkalmassá.

A borítás megválasztása is sokat nyom a latban. A természethez leginkább a füves pálya áll közel, a hazánkban leginkább elterjedt salak ezzel szemben a legjobb karbonmutatókkal rendelkezik. Ezen kívül sokat tehetünk a környezetért, ha a teniszpartijainkat azokra a hónapokra korlátozzuk, amikor szabadtéren űzhetjük a játékot, és eltekintünk attól, hogy súlyos energiabefektetést igénylő fűtött csarnokokban sportoljunk a téli hónapokban.

Forrás: Neuer Zürcher Zeitung