„A tenisz brutális sport” – a Roland Garros-döntős Karolína Muchová elmondta, miért vállalja sérülten a játékot

Karolína Muchová a Roland Garroson tért vissza egy pár hónapos kihagyást követően, és annak ellenére, hogy még mindig nem 100%-os, elindult a Queen’s Clubban megrendezett füves pályás tornán is. Az első fordulót fél kézzel is sikerrel vette, a korábbi wimbledoni elődöntős Tatjana Mariával azonban már nem bírt.

Roland Garros - Karolina Muchova - Alycia Parks - a mérkőzés legjobb pillanatai

Videó forrása: Eurosport

A cseh teniszező rengeteg sérüléssel küzdött már a karrierje során, mostanság a csuklója limitálja a játékát. 2024 elején meg is műtötték, a visszatérését követően pedig nagyszerű formába lendült, csakhogy idén tavasszal kiújult a probléma. A salakpályás szezon nagy részét kihagyta, egyedül a Roland Garroson próbálkozott, ott a legelső meccsén kikapott a nem kimondottan salakspecialista Alycia Parkstól.
Muchovának eleve nem voltak nagy elvárásai, a sérült csuklója miatt ugyanis jelenleg nem tudja megütni a kétkezes fonákját, így jobb híján csak nyeseget arról az oldalról. A helyzet (és a megoldás) némileg hasonló ahhoz, amit Juan Martin del Potrónál láttunk, aki 2016 környékén szintén fonák nyesésekkel próbálta levenni a terhet a bal csuklójáról.
A korábbi Roland Garros-döntős Muchová csuklóját jelenleg is kezelik – a cél az, hogy még az idén visszaválthasson kétkezesre – de nem várt a teljes gyógyulásra, minél hamarabb vissza akart térni a pályára.
"Úgy éreztem, nagyobb hátrány volt, hogy nem játszottam meccseket. Füvön egyébként is sokan kellemetlenül érzik magukat, a nyesés pedig nagyszerű taktika. Úgy döntöttem, hogy inkább harcolok így, szerzek némi tapasztalatot a meccsekről, és talán néhány győzelmet is összehozok. Imádom a játékot és imádok játszani – nem szeretnék kimaradni ebből a csuklóm miatt. Próbálom kitalálni, milyen taktikát érdemes választani ezzel a hátránnyal."
Muchová a Maddison Inglis ellen mérkőzést a fonák nyesésekkel is megnyerte, de fejben nem mindig volt egyszerű alkalmazkodni a helyzethez.
"Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nagyon pozitív voltam. Iszonyatosan frusztráló. Sokszor megfordul a fejemben, hogy basszus, sokkal könnyebb lett volna kétkezes fonákkal befejezni. De igyekszem ezt elengedni, és a pozitívumokra koncentrálni. Több taktikát keresni a szervák terén, hogy hova és milyen sebességgel érdemes ütni."
A cseh elmondta: nem tartja magát balszerencsésnek, noha sokat dolgozik a sérülések megelőzésén, és mégis mindig küzd valamivel. Ezzel egyébként nem csak ő van így, a honfitársai közül Barbora Krejčíková és Markéta Vondroušová is hasonló cipőben jár.
"Valamelyikünk mindig küzd valamivel, így elég sokat beszélünk. Ők is hasonlóan gondolkoznak. Ez van. Valami történik, próbálsz meggyógyulni, és kárt érte, de ilyen a sport. A tenisz brutális sport, bármi megtörténhet: egyesekkel gyakrabban, másokkal ritkábban."
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés