Djokovic több tiszteletet érdemelne Corretja szerint, aki túlzónak tartja a szerbet ért kritikákat

Az Eurosport szakértője, Alex Corretja úgy véli, Novak Djokovic nagyon különleges a tenisz számára, és nem érdemelte meg a közelmúltban tanúsított viselkedése miatt kapott gúnyolódást. A spanyol úgy reagált a szerb, a témában adott első interjújára, hogy szerinte több tiszteletet érdemel.

Novak Djokovic fonák helyzetbe került

Fotó: AFP

Az Eurosport szakértője, Alex Corretja megvédte Novak Djokovicot.
Novak Djokovic nem érdemli meg azt a mennyiségű kritikát, amit a koronavírus elleni oltás körül tanúsított ellentmondásos viselkedése miatt kapott - véli Alex Corretja.
Djokovic kedden törte meg a hallgatását a saga kapcsán, amely során - oltás nélkül - orvosi mentességgel Ausztráliába repült, hogy megpróbáljon részt venni az Australian Openen, majd végül kitoloncolták, miután egy bíró úgy döntött, hogy a szerb oltásellenes hangulatot kelthet az országban.
A történet során és azóta is a 34 éves teniszező - aki a BBC-nek adott interjújában kijelentette, hogy továbbra is oltatlan kíván maradni - a döntéseivel kapcsolatos ellenérzések középpontjában állt, de az Eurosport szakértője, Corretja felhívta az emberek figyelmét arra, hogy emlékezzenek arra, amit a 20-szoros Grand Slam-győztes szerb a teniszben elért.
"Nagyon sokat adott nekünk a teniszével. Lehet, hogy néha nem tetszik nekünk a viselkedése a pályán, lehet ellene lenni, vagy a személyisége mellett is. De nem felejthetjük el, hogy ő egy nagyon különleges ember a sportágunk számára. Szóval ennyire kritizálni őt, és keményen bánni vele, csak azért, mert úgy döntött, hogy joga van ahhoz, hogy ne oltassa be magát - szerintem túlzás volt. És tiszteletet kell mutatnunk felé.
Ha be akarja oltatni magát, az rendben van. Ha nem, akkor azt viszont azt is tiszteletben kell tartani, még akkor is, ha egyesek úgy érzik, hogy nem kellene erre kényszeríteni az embereket.
Saját személyisége és saját elképzelései vannak. És biztosan vannak, akik azt mondják, hogy joga van ezt mondani, hogy nem oltott, míg mások azt mondják, hogy ha beoltatná magát, akkor attól is példakép lenne.
De bizonyos értelemben nem hiszem, hogy másokra kell gondolnia, hanem arra, hogy mit érez. És ezért gondolom úgy, hogy ez a legfontosabb dolog."
picture

Alex Corretja

Fotó: Eurosport

Azzal, hogy továbbra is tartózkodik az oltástól, Djokovic veszélybe sodorja a jövőbeni Grand Slam-tornákon való részvételét - és a teniszével hagyott általános örökségét.
A francia kormány már januárban próbálta előre elkerülni a Djokovic-féle botrányokat, és minden sportoló számára egyértelművé tette, hogyan lehet indulni az országban rendezett sportversenyeken. A friss szabályozás a Roland Garrosra és a Tour de France-ra is komoly hatással lesz, és a „régen oltottakat” is érinti. Ez alapján minden profi és amatőr sportolónak, aki Franciaországban bármilyen sportversenyen indulni szeretne, kötelezően be kell oltatnia magát.
Az Eurosport egy másik szakértője, Tim Henman nem számított arra, hogy Djokovic meggondolja magát a koronavírus elleni oltással kapcsolatban. A wimbledoni GS-torna egykori négyszeres elődöntőse viszont nem látja akadályát annak, hogy Wimbledon hatszoros szerb bajnoka idén elindulhasson a londoni majorön.
Corretja reméli, hogy bármi is történik a jövőben, kevesebb zajjal jár, majd, mint ami Melbourne-ben zajlott.
"Megdöbbentő lenne, ha a következő két évben nem tudna játszani, mert nem kapta meg az oltást. Ez pusztító lenne a sportágunkra, és általában a sportra nézve is. Remélem, hogy minél több tornán tud majd teniszezni. És biztosan tudja, hogy minden országban tiszteletben kell tartania a szabályokat. Tudom, hogy tudja ezt, és hajlandó megfizetni ezt az árat.
Ha azt mondja: ’Nem vagyok beoltva, játszhatok?’, és azt mondják, hogy igen, akkor megy. Ha pedig azt mondják, hogy „be kell oltatni magad’, akkor otthon marad.
Szerintem jobb lenne, ha minél több versenyen játszhatna, ez lenne mindannyiunk számára a legjobb dolog.”
via eurosport.co.uk
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés