Pánikroham, könnyek és szorongás – nem játszik idén többet a világbajnok teniszező

Caroline Garcia a közösségi oldalain bejelentette: 2024 hátralévő részében már nem ragad ütőt tétmeccsen. A francia teniszező azért döntött így, mert pszichésen nagyon megviselte ez a szezon, és úgy érzi, csak egy hosszabb szünet segíthet, hogy visszatérjen korábbi önmagához.

Caroline Garcia a tervezettnél korábban befejezte a 2024-es szezont - fotó: Ulises Ruiz

Fotó: AFP

Nem élvezte a teniszt, túlságosan is a ranglista megszállottjává vált, ami rossz hatással volt a játékára.
Caroline Garcia úgy döntött: 2024 hátralévő részében nem indul újabb versenyeken, és megpróbálja kipihenni a szezon fáradalmait. A korábbi világranglista-4. francia teniszezőt nagyon megtépázta mentálisan ez az év, mivel nem sikerült teljesíteni a kitűzött céljait, ami „mérgező gondolatok” egész sorát indította el benne.
„Guadalajarában lezárult a 2024-es szezonom. Nem volt egyszerű döntés, mert a teniszben minden kihagyott hét után azt érezzük, hogy lemaradunk a többiek mögött – ranglistapontokat veszítünk, illetve lehetőségeket hagyunk ki. De tudom, hogy most ez a helyes döntés, hogy 2025-ben erősebben térjek vissza és újra harcolhassak a nagy pillanatokért.”
Garcia a 2024-es szezon elején még a 20. helyen állt a rangsorban, jelenleg a 36. pozícióban jegyzik. A francia teniszezőnek idén két elődöntő volt a legjobbja (Guadalajara mellett Rouenben jutott négy közé), ám ezeken kívül nem sok pozitív eredményt tud felmutatni, a Grand Slameken például a 2. fordulók jelentették a maximumot. Ezek egy olyan spirálhoz vezettek, amelyből nem látott kiutat.
„Idén a gondolkodásmódom mérgező volt. Elvesztettem az örömét annak, hogy teniszező lehetek, megszállottja lettem a ranglistának és a győzelmeknek. Az eredményeim nem feleltek meg a kitűzött céljaimnak vagy épp az elvárásaimnak. A munka, az áldozatok, a fájdalom – ezek ugyanolyannak tűntek, mint korábban, ám az eredmények nem voltak ott, és nem sikerült azon a szinten teljesítenem, mint ami tudom, hogy bennem lenne.”
A francia játékos a közleményében azt is elárulta: a helyzet odáig fajult, hogy pánikrohamok gyötörték a szezon során.
„Kimerítettek a szorongásaim, a pánikrohamok, a meccs előtti könnyek. Belefáradtam abba, hogy hiányoznak a családi pillanatok, és hogy nincs egy olyan hely, amit valóban az otthonomnak nevezhetnék. Belefáradtam abba, hogy egy olyan világban éltem, amelyben az értékemet a múlt heti eredményeim, a ranglistám, vagy a ki nem kényszerített hibáim határozzák meg. Túlságosan hosszú ideje hagytam, hogy a tenisz felemésszen.”
Garcia a közleményében azt írta: mindezek ellenére szereti a teniszt, mivel nagyon sokat kapott a sporttól. Visszavonulásról tehát szó sincs, egyszerűen csak tesz egy lépést hátra annak érdekében, hogy a következő szezonnak újult erővel futhasson neki. Ha minden jól alakul, akkor a 2025-ös szezon elején, az ausztrál túrán újra láthatják őt a rajongói.
Forrás: Tennis Majors
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés