Świątek nem gondolta volna a torna elején, hogy megnyeri a China Opent, nagyot nőtt az önbizalma

China Open - Miután Iga Świątek a pekingi döntőben 6:2, 6:2-re felülmúlta Liudmila Samsonovát, elismerte, az utolsó dolog volt, amire a torna elején számított, hogy megnyeri ezt a versenyt. A 22 éves lengyelnek ez volt az első idei sikere 1000-es WTA-tornán, elmondása szerint a nem várt győzelem önbizalmat ad neki a karrierje (!) hátralévő részére.

Iga Świątek a pekingi trófeával

Fotó: AFP

Még magát Iga Świąteket is meglepte, hogy a China Opent is be tudta húzni idén.
Oké, Iga.
Iga Świątek arról beszélt, hogy meglepődött a China Openen aratott győzelmén, ahol a döntőben két sima szettben, 6:2, 6:2-re legyőzte Liudmila Samsonovát. Azt mondta, hogy ez volt az utolsó dolog, amire számított.
Még egy négyszeres Grand Slam-bajnok, korábbi világelső is szenvedhet önbizalomhiányban. Egyben jó olvasni, hogy egy ekkora világklasszis a saját sebezhetőségéről, esetleges gyengeségéről is ilyen nyíltan beszél – ahogy Naomi Osaka szokta volt.
picture

Egy Świątek-tenyeres Pekingből

Fotó: AFP

A pekingi a lengyel pályafutásának a 16., idén pedig az ötödik bajnoki címe, 2023-ban már nyert a Roland Garroson, Dohában, Stuttgartban és Varsóban is.
Mindez azt jelenti, hogy Serena Williams óta Świątek az első női teniszező, aki egy szezonban öt, vagy annál több címet nyert, az amerikai 2014-ben és 2015-ben is így tett.
Plusz ez Świątek hatodik WTA 1000-es bajnoki címe, és ezzel ő az egyetlen játékos, aki 23 éves kora előtt hat vagy annál több WTA 1000-es tornát nyert, ezzel megelőzte Caroline Wozniackit, aki öt ilyen rangos címmel rendelkezett eddig.
Świątek szeptemberben elveszítette a világranglista első helyét, miután Aryna Sabalenka döntőbe jutott a US Openen. A pekingi tornára a Flushing Meadows-i (viszonylag) korai, negyedik fordulós kiesése (és a tokiói negyeddöntős búcsúja) után érkezett, ahol 3:6, 6:3, 6:1-re nyert ellene Jelena Ostapenko.
Úgy tűnik azonban, hogy a 22 éves lengyel ismét sziporkázó formában van. A China Open elődöntőjében meggyőző, 6:2, 6:3-as sikert aratott a US Open-bajnok Coco Gauff ellen, aztán a fináléban is remekelt.
"Nagyon boldog vagyok a győzelem miatt. Az biztos, hogy ez volt az utolsó dolog, amire számítottam a verseny elején. A meccs, bár az eredmény azt sugallja, hogy könnyű volt, nem volt az. Intenzív lett, amelyen nagy nyomást helyeztem magamra.
Örülök, hogy a végéig stabil és kiegyensúlyozott voltam, és meg tudtam tartani a koncentrációmat, a végén pedig hálás voltam a csapatomtól kapott támogatásért, mert az elmúlt két hét nem bizonyult könnyűnek." – nyilatkozta Świątek.
picture

Megy ez

Fotó: AFP

Mindössze egy szettet veszített a kínai fővárosban, a negyeddöntőben a kilencedik helyen kiemelt, világbajnoki címvédő Caroline Garcia ellen, akit 6:7(8), 7:6(5), 6:1 arányban múlt felül.
"A Caroline elleni mérkőzésen minden pont számított. Két tie-breaket is játszottunk. Az volt a legnehezebb, hogy megmaradjon a pozitív gondolkodásmódom, de képes voltam erre, mert a torna elejétől kezdve jó érzésem volt.
Igyekszem minél tovább alacsonyan tartani az elvárásaimat, és a munkára koncentrálni, a US Open után mélyen beleástam magam a technikába és nagyon keményen dolgoztam, és ez meghozta gyümölcsét.
Megpróbálom ezt folytatni a szezon hátralévő részében is.” – tette hozzá.
picture

Itt is ment

Fotó: AFP

Mivel úgy döntött, hogy kihagyja a Korea Opent, Świątek számára néhány nap ünneplés és pihenés következhet, mielőtt visszatérne az edzőpályára, felkészülni az október 29-én kezdődő WTA-vb-re. A Gauff felett aratott győzelmét követően jelentette be, hogy nem indul hazája színeiben a sevillai Billie Jean King-kupa döntőjében, hogy elkerülje a kiégést.
"Boldog vagyok, hogy ismét hazamehetek, és két hétig otthon lehetek. Ez olyasmi, ami a szezon végén hiányzik, ezért jó, hogy most van időnk erre.
Két hetet kell várnunk a WTA-vb-re. Talán nem ez a legjobb forgatókönyv, hiszen így rövidebb az előszezon, de az biztos, hogy minden pozitívumot ki fogok hozni a China Open-címből, és egyelőre a következő napokban ünnepelni fogok.” - mondta.
részben via eurosport.com
Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés