Djokovic tizenegyest hibázott, és a történelmet már Alcaraz írja

Nagyjából azt a lehetőséget vázoltam fel mindenkinek, ami az elmúlt két hétben történt. Onnan indultam, hogy azt szinte kizártnak tartom, hogy megverje Alcarazt ÉS Sinnert egy Grand Slam-torna hatodik és hetedik mérkőzésén. Merthogy 38 évesen a második hét vége felé azért már nem elég erős fizikálisan ahhoz, hogy három nyert szettre menő meccsen verje meg őket.

Ám azután általában azt is elmondtam, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a 25. Grand Slam-trófeához meg kell verni mindkettőjüket. Léteznek másfajta forgatókönyvek is, mint ahogyan léteztek már a múltban nagyon sokszor. Lehet, hogy a kettőből az egyik korábban búcsúzik – sem Sinner Spizzirri, sem Alcaraz Zverev ellen nem volt túl messze ettől –, és előfordulhat az is, hogy ha Djokovic hátrébb sodródik a világranglistán, és akkor nem a hatodik vagy hetedik meccsen kell játszania velük, hanem mondjuk a negyediken vagy az ötödiken. Ezen kívül előfordulhatnak sérülések is, mint ahogyan Mensik visszalépett ellene, vagy ahogyan Musetti feladta ellene, amikor vezetett 2–0-ra a szetteket tekintve.

Az igazság azonban az, hogy Novak Djokovic egyetlen játékra volt az Australian Open megnyerésétől. Nem Alcaraz ellen persze, ott bármennyire is parádésan kezdett, kilencnél közelebb nem jutott, hanem akkor, amikor Alexander Zverev a meccsért adogatott Alcaraz ellen. Az a játék ugyanis, amit a szerbtől a döntőben láttunk, az Alcaraz ellen ugyan nem volt elég a győzelemre, de Zverev ellen szinte biztosan elég lett volna.

És nem azért, mert Zverev az elődöntőben bebizonyította nagyjából n+1-edszerre, hogy teljesen alkalmatlan a Grand Slam-győzelemre, hiszen nála az ezerszer lesajnált női teniszezők is jobban játszanak fontos pillanatokban – gondoljunk csak Rybakina utolsó játékára, amivel lezárta a döntőt –, mert ez nem biztos, hogy így van.

Ahogyan Novak Djokovic megnyerheti a 25. Grand Slamet (és a 11. Australian Opent – erre utal a cím), úgy egy napon talán Alexander Zverev is bajnok lehet. Lásd ismét: visszalépések, sérülések, más megveri Alcarazt vagy Sinnert, esetleg mindkettőt. Az ő esetében azért annyival toldanám meg a felsorolást, hogy neki a döntőben gyaníthatóan egy nálánál is gyámoltalanabb játékossal kellene játszania, esetleg olyasvalakivel, aki első GS-döntőjét vívja.

Ám azt teljesen ki lehet zárni, hogy Zverevnek Djokovic ellen bármiféle esélye lenne a döntőben, ha odakerül.

Az ellen a Novak Djokovic ellen, aki pontosan tudta, hogy ez AZ a Grand Slam-torna, amikor úgy állnak a csillagok. Amikor kihagyhat egy meccset, amikor hatalmas mázlija van, hiszen Musetti már gyakorlatilag hazaküldte, ám mégis kapott egy esélyt, és legfőképpen: amikor megverte Sinnert.

A csillagok nagyon jól álltak Novak Djokovicnak, de nem elég jól. Ahhoz az elég jólhoz kellett volna Zverev.

Mert ennek az egész gondolatmenetnek az alapvetése azért az, hogy Sinnert és Alcarazt, három nyert szettre, hatodik és hetedik meccsen megverni már nem tudja. Persze egy kis kérdőjel azért volt bennünk így, hogy ez valójában nem a hatodik és a hetedik meccs volt, hanem az ötödik és a hatodik (és akkor a Musetti ellenit egész meccsnek számoltuk, pedig nyilvánvalóan nem volt az), de kiderült azért, hogy ez nagyjából mindegy.

Ami most nem jött. Persze panaszkodni sem panaszkodhat, gondoljunk csak Mensikre vagy Musettire, de az előző állításból az következik, hogy valaki másnak kell megvernie vagy Alcarazt, vagy Sinnert, és ez most nem sikerült. Ám mivel Zverev az öt játszmából kettőt megnyert, és további kettőért adogatott, azt semmiképpen nem mondhatjuk, hogy sok hiányzott hozzá.

Az bebizonyosodott Melbourne-ben, hogy létezik az a forgatókönyv, amivel Novak Djokovic Grand Slam-bajnok lehet megint, innentől fogva az a kérdés, hogy előkerül-e valamikor megint? Hogy állnak-e még egyszer így, vagy esetleg még jobban a csillagok?

Mert azt azért látni kell, hogy ez itt azért már nem az ő története. A történelmet már nem ő írja, hanem Alcaraz és Sinner. És mivel ők csak ketten vannak, nem pedig hárman, mint Djokovic, Nadal és Federer volt egykoron, ezért nemcsak nagy betűkkel írják azt a történelmet, hanem gyorsan is.

Amikor Sinner megnyerte a wimbledoni tornát tavaly, akkor elmondhattuk, hogy egyetlen labdára volt attól, hogy nyerjen négy Grand Slamet zsinórban (címvédő volt Melbourne-ben és New Yorkban, meccslabdáról kapott ki Párizsban), alig fél évvel később pedig szinte ugyanezt mondhatjuk el Alcarazról is. Csak ő nem egy labdára, hanem egy meccsre volt ugyanettől. Jelenleg címvédő a Garroson, a US Openen és Melbourne-ben, továbbá döntőt játszott Wimbledonban.

Mindkettejüknek volt egy olyan periódusa ebben a másfél évben, amikor 28 Grand Slam-meccsből 27-et megnyertek, úgy, hogy Sinner ekkor még nem volt 24, Alcaraz pedig nincs 23 éves!

Csak hogy tisztán lássunk: Roger Federer egy hónappal 23. születésnapja előtt nyerte első Grand Slam-tornáját Wimbledonban, Djokovic is mindössze egy Grand Slamnél járt 23 éves koráig, egyedül Nadal volt az, aki lépést tudott tartani a jelenlegi Alcarazzal. Ő hat GS-t nyert ekkorra, továbbá megcsinálta a karrier Grand Slamet 24 évesen.

Akkor viszont, amikor 2010-ben megnyerte a US Opent, a kétpólusú világ hirtelen hárompólusúvá változott. Onnantól már Djokovic nemcsak hogy tényező lett, hanem egyenesen dominálta is a teniszt a következő bő egy évtizedben. Ráadásul ott volt még Murray és Wawrinka is, akik ugyan közel sem nyertek annyit, mint Noléék, ám minden tornán képesek voltak legyőzni bárkit a legnagyobbak közül.

Most viszont Alcarazék megnyerték az utolsó kilenc majort (utoljára Djokovic tudott nyerni 2023-ban, nem Sinnerként vagy Alcarazként), lassan utolérik Federert és Nadalt, akik a 2005-ös Garros és a 2008-as Australian Open között nyertek 11-et együtt, zsinórban, csak jelenleg, égen-földön nem látszik senki, aki veszélyes lenne rájuk.

Lehet, hogy a csillagok összehozzák azt a 25-öt valamikor, de azért azt hiszem, az ő esetében inkább az a valószínű, hogy jön majd Musetti és még talán néhányan, és bedarálják ők is. (De még egyszer mondom, ha úgy alakul, ő nyerhet világranglista-kilencedikként is bármikor, hiszen láttuk, miként menedzseli a fontos pontokat azokon a mérkőzéseken, ahol van esélye.)

A lényeg az, amiről korábban is írtam már ("Alcaraz az új Federer, Sinner az új Djokovic, de ki lesz az új Nadal? Ha lesz egyáltalán? Mert ha nem lesz, minden rekord megdől – szg#127"): ha nem találja meg a tenisz azt a bizonyos harmadikat, akkor a vártnál sokkal korábban dőlhetnek meg olyan rekordok, melyekről pár éve még azt gondoltuk, hogy nem fognak megdőlni, talán sohasem.

Az szg# sorozat további írásait itt találjátok!