Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Úgy összeveszett a két olasz teniszező a meccsük után, hogy szét kellett őket választani

Eurosport
Eurosport

Publikálva 11/02/2021 - 12:34 GMT+1

Fabio Fognini és Salvatore Caruso a pálya mellett vitatkozott egy sort.

Fotó: Eurosport

Annyi energiája maradt 3 óra 56 perces csatája után Fabio Fognininek és Salvatore Carusónak az Ausztrál Open második körében, hogy egy hatalmasat veszekedtek a meccsüket követően a pálya szélén, úgy kellett őket szétválasztani. 

Ötszettes csatát hozott Melbourne-ben a második forduló olasz házi rangadója, Fabio Fognini végül 4:6, 6:2, 2:6, 6:3, 7:6(12)-re diadalmaskodott úgy Salvatore Caruso ellen, hogy a döntő szett tie-breakben meccslabdát is kellett hárítania előbbinek. Maradt még fel nem használt energiája mindkettejüknek az izzasztó harc után, olyat veszekedtek egymással már a hálónál, majd a pálya szélén, hogy szét kellett őket választani, mintha legalábbis ökölvívók lennének egy ringben.
Egy angol nyelvű leirat alapján a sportszerűség kérdése volt a téma kettejük között, persze olaszul, így körülöttük senki sem értette, hogy mi a stájsz. Úgy vitatkoztak egymással, mint a Halálos fegyverben Riggs és Murtaugh, vagy a Bad Boysban Mike Lowrey és Marcus Bernett.
Fognini: Állatira szerencsés voltál, elnézést kéne kérned, eddig tiszteltelek.
Caruso: Miről beszélsz?
Fognini:Ugyanolyan szerencsével nyertél meg négy pontot is.
Caruso: Miről beszélsz?
Fognini: Nem mondhatom, hogy szerencsés voltál?
Caruso: Egyetlen szót sem mertem mondani neked az egész meccsen.
Fognini: Nem állíthatom azt, hogy szerencséd volt? Mi a probléma?
Caruso:Azt csinálsz, amit akarsz.
Fognini: Ne gyerekeskedj! Annyit mondtam, hogy szerencsés voltál. Javíts ki, ha tévedek! Ne gyere nekem ezzel!
Caruso: Nem támadtalak. Csak azt mondom neked, hogy nem kell így viselkedned, mivel egyetlen szót se szóltam hozzád. Nem ezt vártam tőled.
Fognini: Mit nem vártál tőlem? Annyit mondtam, hogy szerencséd volt, neked ez nem tetszett, most mit mondjak erre?
Caruso:Nem így kellene ezt csinálni.
Fognini:Miért? Mi ezzel a probléma?
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés