Mark Allen, Mark Williams, Kyren Wilson és Ding Junhui nyitja a Players Championshipet

Hétfő este megkezdődik a Players Championship, a szezon 16 legeredményesebb játékosának rendezett pontszerző torna, a Players-sorozat második állomása. A nyitónap két mérkőzésén két világbajnok csap össze azzal a két játékossal, akik a legjobbak a nem világbajnokok között. Mark Williams ellenfele Ding Junhui lesz, Kyren Wilson pedig Mark Allennel találkozik.

Ritkaságnak számító 146-os breakkel zárta le negyeddöntőjét a világelső - videó

Videó forrása: Eurosport

Két gyakorlatilag egyenrangú összecsapással indul tehát a Players Championship, ahol az első napon csak este rendeznek mérkőzéseket. A következő napokon délután is lesznek meccsek. Minden csata hat nyert frame-ig tart, kivéve a döntőt, ahol majd tízet kell hozni a trófeáért.
2017 óta rendezik meg ezt a versenyt, ez lesz tehát a kilencedik kiírás. A címvédő Mark Allen, rajta kívül Judd Trump és Ronnie O'Sullivan nyerte meg a versenyt kétszer-kétszer, illetve John Higgins, Neil Robertson és Shaun Murphy a további bajnokok.
Allen címvédőként asztalhoz is lép az első estén, és az aktuális világbajnok, a szezon második legeredményesebb játékosa, Kyren Wilson lesz az ellenfele. Azért jött össze ez a páros az első fordulóban, mert Allen nem produkál igazán erős szezont, mindössze a 15. helyen kvalifikált a tornára. Az előző versenyen, a World Grand Prix-n elmondta a (korai) kiesése után, hogy annyira nem megy neki a játék, hogy reméli, nem lesz ott a Playersen. Nos, pechje van, nem előzték meg annyian, hogy ne maradt volna a top 16 között.
Allen az idei szezonban megnyerte a rijádi "aranygolyós" versenyt, de pontszerzőn nem jutott döntőbe egyszer sem. Ami a saját mércéjével igen szerény teljesítmény, hiszen az előző két szezonban hat pontszerző döntőt játszott, és ebből ötöt meg is nyert. A nagyon rövid ideig a világelsőséget is megszerző északír már csupán a hivatalos ranglista nyolcadik helyén áll. Így is játszott idén három pontszerző elődöntőt, ami sokak szemében igen jó eredménysor lenne, de nála nem az. Ugyanakkor Allen egy igazi alvó oroszlán, hiszen bármikor elkaphatja a fonalat, és akkor borzasztó nehéz lesz őt legyőzni.
Wilson "pálfordulásáról" sok szó esett már idén: megszerezte a 2024-es világbajnoki címet, és azóta szárnyal. Ő az egyetlen az idei szezonban, aki három pontszerzőt nyert. Ugyanakkor igencsak hullámzó a teljesítménye, kis egyszerűsítéssel úgy foglalható össze, hogy vagy eljut a végjátékig, vagy korán kiesik. Számtalan korai búcsút tud felmutatni, a German Masters megnyerése után az utóbbi három versenye például éppen így sikerült. 
Érdekes az egymás elleni mérlegük, mert Wilson vezeti 7-6-ra, pedig ebben a szezonban nem is találkoztak. Mindenféle meccseket játszottak már, többek között a Masters döntőjében (melyet Allen nyert), illetve világbajnoki negyeddöntőben (mely Wilsonhoz került) is összefutottak. A hat nyertes meccseken 3-3-ra állnak egymással.
A másik mérkőzést sem könnyebb megjósolni. Mark Williams amolyan öreg rókaként (ő az első, aki betölti a 50-et a nagy hármasból, mégpedig ezen a héten, pénteken) félig-meddig átalussza ezt a szezont, viszont volt két nagy villanása. Döntőt játszott a szaúdi mini-világbajnokságon, ahol egyetlen golyóval kapott ki Trumptól, illetve megnyerte a Bajnokok Bajnoka meghívásos tornát
Ding Junhui már évek óta félgőzzel szerepel, idén majdnem ugyanannyi versenytől maradt távol, mint O'Sullivan. Cserébe viszont öt év után tudott ismét pontszerző versenyt nyerni, nem is kicsit, az International Championship trófeáját szerezte meg. A további, mindösszesen hat pontszerzőjén viszont nem sok vizet zavart. Ez alapján azt hihetnénk, hogy nem sok esélye van a háromszoros világbajnokkal szemben.
picture

Kyren Wilson csúcsteljesítménye: eszméletlen break a világbajnoktól

Videó forrása: Eurosport

Csakhogy az egymás elleni mérlegük jócskán a kínai sztár felé billen. Ding 13-6-ra vezet, az utóbbi két meccsüket is ő nyerte, az egyiket a Mastersen 6-5-re. Semmiképp sem szabad leírni Ding esélyeit, aki a hat ilyen hosszúságú mérkőzésük közül ötöt megnyert. Williams azt az egyet még 2006-ban, a szinte még gyermek (de már kétszeres pontszerző győztes) Ding ellen hozta.
A mérkőzések 20 órakor kezdődnek, az Eurosporton, illetve a Maxon lehet élőben nézni a világbajnokok csatáját a két legjobb nem-világbajnok ellen.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés