Mark Allen nyerte az aranygolyós versenyt, de a millió dolláros bónusz bent maradt

Az utóbbi három nap során rendezték Szaúd-Arábiában a Riyadh Snooker Championship elnevezésű snookertornát a világranglista első tíz helyezettjével, valamint két helyi szabadkártyással. A címvédő Ronnie O'Sullivan kikapott az elődöntőben Mark Allentől, aki végül megnyerte a versenyt, és ezzel szezonbeli első trófeáját szerezte meg.

Lisowski Allennel már nem bírt a UK-n, az északír zsinórban 5 frame-et nyerve elődöntős

Videó forrása: Eurosport

Mark Allen némileg frusztráltan érkezhetett Rijádba, hiszen a szezonban még nem játszott döntőt, ráadásul a múlt héten roppant közel került hozzá, de 5-2-es vezetésről 6-5-re kikapott Lei Peifantól a Scottish Open elődöntőjében. A British Open, a Bajnokok Bajnoka és az Egyesült Királyság Bajnoksága után ez volt a negyedik elbukott elődöntője, fináléba nem jutott.
A szaúdi tornán elsőként Mark Selby volt az ellenfele, akit 2-1-es hátrányból fordítva 4-2-re győzött le. Az északír három nagy breaket lökött, kettőt az utolsó két frame-ben. A címvédő Ronnie O'Sullivan következett az elődöntőben, aki az első mérkőzésén lesimázta Ding Junhuit - a szezonban először mutatott igazán meggyőző játékot.
Csakhogy Allen sok volt a Rakétának. Ismét 4-2-re győzött a volt világelső északír, és bejutott a fináléba. Ahol némi meglepetésre Luca Brecel volt az ellenfele. A belga játékos a Scottish Openen már mutatott életjeleket, de így sem igazán várhattuk tőle, hogy túljusson Zhang Andán, Kyren Wilsonon és Mark Williamsen. Pedig ez történt, és 2023 világbajnoka március óta először játszott döntőt, úgy, hogy a közben eltelt bő kilenc hónap során a közelébe sem jutott.
A fináléban azonban nem igazán volt sansza. Az első frame-et még elvitte, de ezután ötöt nyert zsinórban Allen, aki ezzel megszerezte a tornagyőzelmet. Ezzel 250.000 fontot kasszírozott, ami 13 megnyert frame-ért igencsak szép summa. Ugyanennyit kapott Judd Trump az Egyesült Királyság Bajnoksága megnyeréséért, és ugyanennyit ért legutóbb a Masters elsősége is.
Allen ezt mondta a győzelme után:
"Egészen különleges megnyerni egy olyan versenyt, amelyen a ranglista első tíz helyezettje vett részt. Végig jó volt a biztonsági játékom, a breaképítésem is működött, és jó döntéseket hoztam meg. A végén kicsit ideges voltam, de le tudtam zárni a döntőt. Itt rövidek a meccsek, úgyhogy egy-két ellopott frame nagyon sokat érhet. A második frame-et így vittem el, és az komoly önbizalmat adott a folytatáshoz."
Szeretnék gyorsabban snookerezni, és szeretném jobban élvezni a játékot.
"Az utóbbi években sok versenyt nyertem, de nem igazán élveztem a játékomat, és tudtam, hogy valamin változtatnom kell. Elkezdtem Lee Walkerrel együtt dolgozni az Egyesült Királyság Bajnokságán, és részben a vele való munkának, részben a saját gondolataimnak, illetve a pszichológusom segítségének köszönhetően úgy érzem, kezd összeállni a dolog."
Ez volt 2024 utolsó hivatalos versenye, de zajlanak még a World Open selejtezői, ahol Révész Bulcsú is érdekelt. A magyar profi szombat este lép asztalhoz a világranglista 48. helyén álló Martin O'Donnell ellen, aki döntőt játszott a legutóbbi Welsh Openen.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés