Eurosport
Visszatért a márciusban szörnyű bukást elszenvedett olimpiai bajnok síugró
Publikálva 20/09/2021 - 15:20 GMT+2
Először versenyzett a tavaly márciusban elszenvedett csúnya bukását követően a csapatban olimpiai bajnok, 2018-ban egyéniben sírepülő-világbajnok Daniel-Andre Tande. A norvég síugró nagyon motivált, edzője szerint formája kifejezetten biztató.
Daniel-André Tande, Foto: Hopplandslaget
Fotó: Eurosport
Nagyjából fél évvel szörnyű bukását követően Tande most hétvégén az oslói nyári Kontinentális Kupa versenyeken egy kilencedik és egy negyedik hellyel tért vissza a nemzetközi mezőnybe.
A világbajnok norvég síugró tavaly márciusban az első planicai sírepülő verseny próbasorozatában veszítette el a kontrollt ugrása felett, és nagy sebességgel csapódott a lejtőbe. Mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol több napig mesterséges kómában tartották. Mint korábban elmondta, a helyszínen lévő orvosok később arról tájékoztatták, hogy percekig nem volt pulzusa, a bukás következtében kilyukadt a tüdeje, illetve agyi bevérzések mellett kulcscsontja is sérült.
Tande augusztusban visszatért a sáncra, a hétvégén pedig az Oslóban rendezett Kontinentális Kupa versenyeken állt rajthoz, s egy kilencedik, illetve negyedik helyezést gyűjtött be.
A norvégok szövetségi kapitánya, Alexander Stöckl elégedett Tande teljesítményével. Mint elmondta, versenyzője legszívesebben már egy hónappal bukása után visszatért volna a sáncra.
„Azok alapján, amit az oslói és lillehammeri sáncon,- ahol Daniel edzett-, láttam, nagyon magas színvonalon ugrik. Fizikailag nagyon jó formában van”- mondta el Stöckl a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/03/3022373.jpg)
Daniel-André Tande
Fotó: NTB
Maga Tande az első versenyt követően némileg dühös volt második ugrása miatt, de összességében jól érezte magát.
„Jó volt. Úgy érzem, elfogadható ugrásaim voltak, de van még hova fejlődnöm. A hét elején az edzéseken igazán jó ugrásokat mutattam be, a versenyen nehezebb körülmények között gyengébb kísérletekig jutottam. Reméltem, hogy úgy ugrom, mint a hét elején, de síugrásban ez nem így működik”- nyilatkozta Tande az első oslói verseny után a norvég Nettavisennek.
Tande az elmúlt hónapokban folyamatos orvosi ellenőrzéseken esett át, mellette pszichológussal is konzultált, szerencsére mindannyian arra a megállapításra jutottak, hogy a sírepülő-világbajnok teljesen versenykész állapotban van. Tande nagyon motivált, és végül még csak fontos versenyeket sem kellett kihagynia, olyan gyorsan tért vissza a csúnya bukás után.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés