„Stoch egy harcos, újra győzelmekért fog küzdeni”

A lengyel síugró csapat jól kezdte a világkupa új szezonját, Kamil Stoch viszont egyelőre ismét beragadt a rajtnál. A válogatott egyik edzője azonban nem félti a legendát, szerinte az ő stílusából adódik, hogy csak lassan melegszik bele az idénybe. A jó hangulat neki is segíthet, Thomas Thurnbichler módszerei pedig a szövetségi kapitány fiatal kora ellenére is működnek.

Kamil Stoch Planica 2017

Fotó: Getty Images

Jól indult a lengyel ugróknak az idei szezon.

Dawid Kubacki a fura, hó nélküli wislai állomáson két győzelemmel kezdte a szezont, Rukában pedig hiába szenved általában a válogatott, Piotr Zyla csak elhozott egy harmadik helyet. Vagyis a nagy nevek újra az elvártaknak megfelelően teljesítenek.
Egyet kivéve: Kamil Stoch egyelőre nem találja magát. A háromszoros olimpiai bajnok gyenge formában kezdte az új idényt, eddig négy állomáson egyszer kizárták, és egy hazai tízedik hely a legjobbja.
Ez azonban nem szokatlan a klasszis ugrótól. Az utóbbi években mindig megfigyelhető volt hasonló tendencia, Stoch pedig a szezon legfontosabb állomásai felé haladva rendre egyre jobb formába került.
Nemrég Krzysztof Biegunt, a lengyel csapattal dolgozó edzőt kérdezték Stochról, ő pedig megnyugtatott mindenkit.
„Tudjuk jól, mire képes. Nem fogja feladni. Olyan stílusa, hogy kicsit lassabban melegszik be. Vannak apró technikai problémái. Ez nem változtat a tényen, hogy korábban is lassan kezdett és jól fejezte be az évet. Van ideje, ő pedig egy igazi harcos. Fog még győzelmekért küzdeni.”
Stochon is segíthet, hogy a csapaton belül összességében nagyon jó a hangulat. A tavalyi gyengébb szezon után Thomas Thurnbichler megváltoztatott edzésmódszereivel újra a réginek tűnnek a lengyel ugrók. Az új szövetségi kapitány ráadásul fiatal kora ellenére jól megtalálta az összhangot az ugróival.
„Fiatal, de nagy tudású. Folyton bedob új ötleteket, nagyon motivált. A versenyzők sem bánják, hogy fiatalabb, mint mások. Nagyon jól alakul a dolog. Profin áll az ugráshoz, de egyúttal tudja, hogyan szóljon a sportolókhoz.”
- méltatta őt Biegun.
picture

Kamil Stoch

Fotó: AFP

„Jól állította fel a korlátokat, az edzések légköre egészséges. Az edző megmondja, mit kell tenni, te pedig megcsinálod. Senki sem reklamál. A feladatok mellett viszont van idő viccelődni vagy komolyan beszélgetni. Ahogy az életben lennie kell.”
Az edző attól sem tart, hogy a csapat magja idős, az utánpótlás pedig továbbra sem igazán látszik. Szerinte Kubacki a kezdése alapján idén esélyes lehet a világkupa megnyerésére, a fiatalabbak közül pedig például Pawel Waseket emelte ki.
Mivel a szezon igazán feszített szakasza még csak most indul, fontos kérdés az is, hogyan fogják bírni az ugrók erőnléttel. Biegun bízik a modern módszerekben.
„Ma már mások az edzések, mint régebben. Minden részlet fontos. Régen a mennyiség volt a lényeg, nem a minőség, ez ma már elképzelhetetlen. 35-37 éves ugrók még simán versenyképesek a világkupában. Több figyelmet fordítanak a minőségre és a regenerációra. Minden élversenyző okos, tudják, hogyan hozzák ki a legtöbbet a pihenőidejükből.”
A zsúfolt hetek a hétvégén Titisee-Neustadtban kezdődnek. A hétvége során pénteken és vasárnap férfi egyéni versenyeket rendeznek, míg szombaton vegyes csapatverseny lesz majd. A pénteki és a szombati napon a labdarúgó vb miatt korai időpontba, 11:30-tól, míg vasárnap már délután, 15:30-tó lehet követni közvetítésünket az Eurosport 1-en és az Eurosport Applikációban.
Forrás: TVP Sport
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés