Malinin és Shiffrin is összeomlott: az olimpia súlya a legnagyobb sztárokat sem kíméli, de miért?
Frissítve 18/02/2026 - 14:37 GMT+1
Nem túlzás azt állítani, hogy tele van drámával a 2026-os milánói-cortinai téli olimpia: az utóbbi napokban a megszokottnál is több olyan világklasszis, korábban már sokszor és sokat bizonyított sportoló hibázott döntő pillanatokban, akikre ez egyébként egyáltalán nem jellemző. Mi lehet ennek az oka? Ennek jártunk utána – többek között Szilágyi Áron és Kenyeres András segítségével.
Dráma a jégen: Ilia Malinin teljesen összeomlott a kűrjében, a nyolcadik helyen zárt az olimpián
Videó forrása: Eurosport
Úgy sétáltam ki, hogy rá sem néztem az ötkarikára. Nem gondolkoztam azon, hogy ez egy olimpiai döntő, egy utolsó lehetőség vagy ilyesmi, mert ebbe bele lehet halni, be tudja darálni az embert.
"Próbáltam élvezni, és úgy gondolni rá, hogy ez is csak egy olyan sima verseny, mint amiből már milliót leúsztam, szóval csak magamra fókuszáltam, és örülök, hogy sikerült."
Ezeket a szavakat Kós Hubert mondta 2024. augusztus 3-án este a La Défense Arenában, a 200 méteres hátúszás döntője után, amikor olimpiai bajnok lett. Szintén aranyérmet szerzett a párizsi játékokon Koch Máté párbajtőrvívó, aki a csapatverseny előtt túlizgulta az egyénit, holott regnáló világbajnokként, első kiemeltként lépett pástra – ő így emlékezett vissza a Hosszabbítás podcastben arra, hogy mi történt a Grand Palais-ban:
"Azt éreztem, hogy nagyon tudatosan készültem fel az egészre, de valójában nem lehet erre felkészülni, ha először mész az olimpiára. Ránéztem az olimpiai ötkarikára, még fotózkodtam is vele az egyéni verseny előtt, lehet, hogy ez volt a hiba, mert utána már rá sem néztem és jobban is ment. Sok ember mondta, aki nézett a tévében, hogy azt látták rajtam, hogy félek, izgulok, nem ugyanaz az ember vagyok, akit megszoktak. Kívülről ezt nem éreztem annyira, de azt tudom, hogy azon a meccsemen, ahol végül kikaptam, annyira erősen, annyira görcsösen fogtam a fegyvert, hogy az első három perc után, amikor szünet volt, megkértem Boczkó Gábort, hogy masszírozza meg a kezemet, mert nem bírom tartani a pengét és így nem lehet vívni. Meg voltam zavarodva. Odahozták a széket, és egyből leültem, pedig sosem szoktam és nem is szabad az izmok miatt. Olyan volt, mintha ez lett volna az első profi versenyem. Tanulságos volt, amiből merítkeztem a csapatversenyre – remélem, a sors ad még egy esélyt, hogy meg tudjam mutatni, igenis ott a helyem egyéniben is."
Az utóbbi években a sportvilág legnagyobb sztárjai közül egyre többen és egyre őszintébben beszélnek a mentális felkészültség és a lelki egészség fontosságáról, hiszen ez legalább annyira, sőt, talán még jobban meghatározza a teljesítményt és az eredményt, mint az őstehetség vagy a fizikális háttér. Teniszezők, úszók, egyéni és csapatsportolók hónapokat hagynak ki, hogy fejben rendbe jöjjenek, feltöltődjenek. Persze ez nem mindenkire igaz – másokon az érezhető, hogy bármi is történjen, bármekkora is a tét, az adott verseny, megingathatatlanok, annyira lazán kezelik a kiélezett szituációkat, a nagy nyomást.
Ettől még ők is emberek, akik olykor hibáznak. Főleg egy olimpián, ami csak négyévente van, ahol akkora a külvilágból származó vagy a sportoló által saját magára tett teher, mint sehol máshol. Ha fejben nem vagy ott, ha fejben valami nem stimmel, lehetsz te bármilyen verhetetlen, sebezhetővé válsz.
Az idei téli olimpián mintha ez még inkább igaz lenne, mint máskor.
Ki hitte volna, hogy az az Ilia Malinin (az utolsó csoport nagy esélyeseihez hasonlóan), akit az elmúlt két évben nem győztek le, aki olyan dolgokat művel a jégen, mint még soha senki, elizgulja a kűrjét a férfi műkorcsolyázóknál és végül csak nyolcadik lesz?
Ki hitte volna, hogy a kétszeres olimpiai és nyolcszoros világbajnok Mikaela Shiffrin, minden idők egyik legjobb alpesi sízője kedvező helyzetből bátortalanul teljesít, és a csapatkombinációban, majd az óriás-műlesiklásban sem áll dobogóra? (megjegyzés: és ettől még simán lehet, hogy február 18-án megnyeri a műlesiklást, sőt!)
Ki hitte volna, hogy a versenyeit sorra nyerő Marco Odermatt arany nélkül távozik Bormióból, vagy hogy a toronymagas esélyes női svéd sífutóváltó Ebba Andersson hihetetlen bukása miatt mégsem győz?
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/02/10/image-d849e349-25d8-4e27-a004-2daca2a94dde-85-2560-1440.jpeg)
Abszolút meglepetés-aranyérem női csapatkombinációban, Shiffrinék leszorultak a dobogóról
Videó forrása: Eurosport
"Az olimpiai esélyesség súlya és a folyamatos médiafigyelem végül túl nagy tehernek bizonyult számomra" – mondta Malinin. "Ez nem kellemes érzés, őszintén szólva még most is próbálom megérteni, pontosan mi történt. (...) Az egész verseny előtt végig jól éreztem magam, stabilnak. Azt hittem, csak ki kell mennem, és bíznom a munkában, amit elvégeztem. De az olimpia nem olyan, mint bármelyik másik verseny. Kívülről ezt nehéz megérteni. A nyomást és az idegességet csak belülről érzi az ember igazán. Egyszerűen elborított, és úgy éreztem, kicsúszik a kezemből az irányítás.
Hirtelen rám zúdult az életem minden súlyos emléke. Elárasztottak a negatív gondolatok, és nem tudtam úrrá lenni rajtuk.
Malinin láttán minden idők egyik legnagyobb műkorcsolyázójának, Evgeni Plushenkónak eszébe jutott a saját példája:
"Malinint nézve azonnal eszembe jutott Salt Lake City, és a 2002-es olimpia. Akkor úgy éreztem, hogy nem is százszázalékos, hanem konkrétan 1000%-os vagyok. Az egész szezonban veretlen maradtam, toronymagas favoritként érkeztem az olimpiára, és egyetlen cél lebegett előttem: aranyat nyerni.
Aztán kiégtem. A hatalmas bizonyítási vágy felemésztett.
Ilia is győzni jött Milánóba. Sokan már előre a nyakába akasztották az aranyérmet, óriási figyelem irányult rá – a jégen és azon kívül is. Ilyen helyzetben nehéz higgadt fejjel jégre lépni. Minden elvonja a figyelmedet, elveszíted a koncentrációt. És ne felejtsük el: ez Ilia első olimpiája.
Én Salt Lake City után levontam a tanulságot. Négy évvel később, Torinóban teljesen elzártam magam a külvilágtól. A versenyek után azonnal visszamentem az olimpiai faluba, a szobámban maradtam, gyűjtöttem az energiát. Akkor éreztem magam a legjobban, amikor egyedül voltam. A kommunikációt minimálisra csökkentettem. Lehet, hogy most épp ez hiányzott neki."
A listát folytathatnánk, akár olyanokkal is, akiket köztudottan valamilyen egyéb mentális gát hátráltatott a legfontosabb pillanatban. Lindsey Vonn a súlyos bukást hozó lesiklás előtt saját állítása szerint fejben felkészültebb volt, mint valaha, de az, hogy készen állt, nem garantált semmit, míg – szintén az alpesi sízőknél maradva – Atle Lie McGrath lelkiállapotát a nagypapája halála határozta meg az egész műlesikló-versenye alatt, ahol az első helyről esett ki a második futamban.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/02/16/image-c9520340-cd6a-41d5-8f43-45f1be6e9ed0-85-2560-1440.jpeg)
Drámai végjáték férfi műlesiklásban: Meillard a vb-cím után az olimpiai aranyat is megszerezte
Videó forrása: Eurosport
Utóbbival kapcsolatban Shiffrin is elmondta a véleményét, és saját magára is reflektált.
"Az olimpia arra késztet minket, hogy valódi kockázatot vállaljunk a világ legnagyobb színpadán. Ehhez bátorságra és sebezhetőségre van szükség, mert téves ítéletek és narratívák születhetnek. Ez fontos szerepet játszik abban, hogy a legjobb változatává váljunk önmagunknak. Mélyen szeretünk, mert ismerjük a veszteséget. Érezzük a vereség fájdalmát, mert megízleltük a győzelem ízét. A szívfájdalom és a győzelem egymás mellett élnek. A csalódás és a hála gyakran együtt járnak."
Persze mindeközben sorolhatjuk azokat is, akik nagy esélyesként annyira higgadtan kezelték a terhet, hogy hibátlan teljesítménnyel nyertek – a példa kedvéért elég csak Franjo von Allmenre, Mikaël Kingsburyre, Xandra Velzeboerre, Jordan Stolzra, vagy épp arra a Johannes Høsflot Klæbóra gondolni, aki a cikk megírásának pillanatában immár kilencszeres olimpiai bajnok, néhány napon belül nagy valószínűséggel minden idők második legtöbb olimpiai aranyéremmel rendelkező sportolója lesz, és aki egyébként pont az olimpia előtt nyilatkozott arról, hogy bármennyire is furcsának tűnik, nagyon ideges a legnagyobb versenyek előtt.
"Hiába a rutin, még mindig nagyon izgulok. Volt olyan a múltban, hogy ez majdnem ráment a versenyzésemre, hiszen beképzeltem, hogy beteg vagyok és úgy éreztem, hogy minden egyes nyelésnél baj van a torkommal. Ez általában a verseny előtt 24 órával szokott előjönni. (...) Ez olyan dolog, amivel egyszerűen meg kell küzdeni, úgy fogom fel, hogy ez az élsporttal jár. Nálam így megy, másoknak talán másképp. Nehéz kérdés, hogy megpróbáljak-e megszabadulni tőlük vagy hagyjam, hogy három hétig uralkodjon rajtam. A válogatott csapattársak közül is van, aki nem alszik jól a verseny előtti éjszakán, Jan Thomas Jenssen például állandóan hányni szokott.
Egyszerűen meg kell próbálni együtt élni vele. Nem tudom irányítani. Mondhatnánk, hogy kéne szakember, akivel beszélhetnék róla, de közben bizonyos értelemben szeretem, ha ez az idegesség megvan bennem, hiszen ettől tudom, hogy mennyire fontos az adott verseny és ez is adrenalint ad."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/02/15/image-ef51ead7-2e66-4bda-8bf0-8a40747292ca-85-2560-1440.jpeg)
Fölényes norvég győzelem és Klæbo-rekord a férfi sífutók váltoversenyén
Videó forrása: Eurosport
A témában megkérdeztük a Penge podcast műsorvezetőit, a háromszoros olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áront, valamint a korábban többek között a magyar férfi vízilabda-válogatottal és a veszprémi férfi kézilabdacsapattal is dolgozó Kenyeres András sport mentáltrénert.
"Több olyan esetet is látunk, ahol egy nagy sportoló, aki egyébként utcahosszal szokta verni a mezőnyt, a fontos pillanatban megremeg" – kezdte Szilágyi Áron. "Létezik a külvilág és a saját maga által generált nyomás, amikor a sportoló valami olyasmit próbál elhitetni, ami lehetetlen: tökéletes mítoszt, legyőzhetetlenséget, azt, hogy én nem hibázhatok. Tokióban nem nyomott agyon az egyéni versenyben az, hogy háromszoros olimpiai bajnok lehetek zsinórban, Párizsban igen, hogy négyszeres. Ilyenkor megpróbálsz még jobban odafigyelni arra, ami természetesen kellene, hogy jöjjön, és amit egyébként százszor, ezerszer, évtizedeken keresztül gyakorolsz."
Személyiségfüggőnek tartja, hogy az adott sportoló beengedi-e az olimpia atmoszféráját.
"Nagy kérdés, mennyire képes kezelni a sportoló ezt a helyzetet, hiszen a médiafigyelemtől kezdve az olimpiai falun át a szurkolókig, a kamerákig minden hatással lehet rá. Van, akinek ez jól megy, ilyen volt például Usain Bolt, és van, aki totálisan kizárt mindent, mint például Michael Phelps.
Apró dolgok döntenek, és az, hogy egy klasszis hibázik, nem azt jelenti, hogy gyenge lenne mentálisan, sőt. Lehet, hogy Shiffrin esetében az előző olimpia kudarcai nem lettek megfelelően feldolgozva, eszébe jutott valami az adott helyzetben, ami hátráltatta. Ahol a legnagyobb nyomás, ott benne van a kudarc lehetősége – nagyon sokan követik az alpesi sít, az olimpia egyébként is kéz a kézben jár a stresszel, és az sem mellékes, hogy ahogy egyre idősebb egy sportoló, úgy jöhet egy kapuzárási pánik, hiszen eszébe juthat, vajon ez-e az utolsó esélye."
Kenyeres András szintén kiemelte Bolt és Phelps eltérő stílusát.
"Bolt a legnagyobb versenyeken maga volt a mosoly, a lazaság, felvette a külső fókuszt. Phelps a másik végletként mindig a zónában maradt. Ha valaki szokatlan dolgot csinál a verseny előtt, adott esetben kitekintget, amit máskor nem szokott, az nem jó jel, hiszen próbál elfedni valamit.
Ezeknek a klasszis sportolóknak nem ez az olimpia az első versenyük, ez már a vége a felkészülési folyamatnak. Ha erre a teherre nem készítik fel magukat, valami bezavarhat. Mindenre nem lehet felkészülni, sok mindenre igen. A mentális jóllét kérdése egyre inkább előtérbe került az utóbbi években, többen is 'coming outolnak', vagyis elmondják, milyen problémáik vannak, együtt dolgoznak szakemberekkel. Rájöttek, hogy amit fizikálisan lehet csinálni, az most talán a határ – lehet-e még fokozni, és ha igen, hogyan?"
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/02/14/image-e082bc9e-f9fa-42e8-9252-8b690d49770a-85-2560-1440.png)
Elképesztő dráma a női sífutók váltóversenyében
Videó forrása: Eurosport
Szerinte egy olimpia remek alkalom arra, hogy megvizsgáljuk, hogyan kezeli a fókuszt egy-egy sportoló.
"Egy olimpia extra motivációt adhat, így a megfelelő mentális felkészülés még fontosabb, hogy a kellő pillanatban kőkeményen, jól teljesítsen a sportoló. Ilyet látunk egyébként a teniszezőknél például Carlos Alcaraznál, aki úgy tudja elfelejteni az előző labdamenet vagy szett hibáit, mintha meg sem történtek volna – ezért is érdekes, hogy a volt edzője, Juan Carlos Ferrero immár egy fiatal golfozó felkészülését irányítja, nem a fizikális, hanem a mentális vonalra koncentrálva.
Aki az automatizált tudást, a megszokást jól át tudja vinni versenyről versenyre, és megtanulja kikapcsolni a zavaró körülményeket, akkor az olimpiával járó hajcihő nem lesz negatív hatással a teljesítményére.
Persze mindez személyiség- és helyzetfüggő, csak kevesen képesek rá, de pont ez az, ami elválasztja a nagyokat a legnagyobbaktól.
(Utóirat: a cikk megjelenésekor azt írtam Shiffrin kapcsán, hogy "Ettől még simán lehet, hogy február 18-án megnyeri a műlesiklást, sőt"! Így is történt, hibátlan teljesítménnyel, fölényesen verte a mezőnyt, így 2018 után ismét olimpiai aranyérmet szerzett – és kétség sem férhet hozzá, ehhez azért kellettek a négy évvel ezelőtti és a mostani olimpia csalódásai.)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés