Ilia Malinin: "Elárasztottak a negatív gondolatok, és nem tudtam úrrá lenni rajtuk"
Ilia Malinin próbálja feldolgozni a milánói-cortinai téli olimpián történteket. Álomból rémálom lett, a világbajnok 2023 novembere óta tartó veretlenségi sorozata épp a legfontosabb pillanatban szakadt meg, ott, amire a legeslegjobban készült.
Dráma a jégen: Ilia Malinin teljesen összeomlott a kűrjében, a nyolcadik helyen zárt az olimpián
Videó forrása: Eurosport
Az első kvadra flip után következett volna Ilia Malinin legendás négyfordulatos Axelje a műkorcsolyázók férfi egyéni versenyében. Az amerikai műkorcsolyázó azonban belehibázott az ugrásba, amit kis túlzással álmából felriasztva is megugrik már. Felütötte a fejét az idegesség, amit addig nem lehetett látni a fiatal sportolón, sőt, az elmúlt két évben többször is vissza tudott kapaszkodni az ilyen hibák után, de ez az este teljesen más volt.
Az arcába temette a kezét – a döbbenettől, hogy ennyire szétesett a programja.
Malinin csalódottan, de őszintén és hihetetlenül éretten nyilatkozott az újságíróknak. Nem végzett ilyen hátul nemzetközi versenyen a 2022-es világbajnokság óta, ahol még a bemutatkozásakor kilencedik lett.
"Az olimpiai esélyesség súlya és a folyamatos médiafigyelem végül túl nagy tehernek bizonyult számomra" – ismerte el. "Ez nem kellemes érzés, őszintén szólva még most is próbálom megérteni, pontosan mi történt."
Malinin úgy tűnt, könnyedén viseli az olimpiai esélyesség terhét – aztán a döntő pillanatban ez teljesen eltűnt. Amikor pénteken, a kűr végén megjelent a pontszáma a kijelzőn, a csarnokban szinte megfagyott a levegő.
Az újságírók döbbenten néztek egymásra, a váratlanul az első helyre lépő kazah Mikhail Shaidorov konkrétan nem értette, mi történik, a nézőtéren pedig sokan tátott szájjal meredtek a kivetítőre. A nyolcadik hely valahogy nem illett Malinin neve mellé.
A sport azonban ilyen, nem kegyelmez.
Szépen lassan mindenki feldolgozta, mi történt, a "Kvadraisten" nemhogy aranyat nem nyert, még a dobogó közelébe sem sikerült kerülnie. A döbbenetet viszont egy csodálatos jelenet törte meg:
Malinin odalépett Shaidorovhoz, hosszasan gratulált neki, és olyan őszintén ölelte át a győztest, hogy egy pillanatra a legelvakultabb szurkolói is úgy érezhették, hogy bár most ez szörnyen fájdalmas, egyszer majd helyre fog állni a világ rendje.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/02/14/image-ef498f86-5243-4c40-93e9-431217177ce5.jpeg)
Ilia Malinin és Mikhail Shaidorov a verseny végén
Fotó: Getty Images
"Őszintén szólva még fel sem fogtam, mi történt" – mondta Malinin percekkel a programja után.
"Rengeteg érzelem kavarog bennem. Az egész verseny előtt végig jól éreztem magam, stabilnak. Azt hittem, csak ki kell mennem, és bíznom a munkában, amit elvégeztem."
De az olimpia nem olyan, mint bármelyik másik verseny.
"Kívülről ezt nehéz megérteni. A nyomást és az idegességet csak belülről érzi az ember igazán. Egyszerűen elborított, és úgy éreztem, kicsúszik a kezemből az irányítás."
Mielőtt bárki jégre lépett volna, mindenki arról beszélt, hogyan fog Malinin aranyat nyerni – nem arról, hogy vajon sikerül-e neki. A hét elején futott kiváló rövidprogramja után öt ponttal vezetett, pénteken már "csak" le kellett volna zárnia a versenyt.
Egy hozzá mérten gyengécskébb programmal még simán nyerhetett volna, de egy atomjaira hulló kűrrel senki sem számolt.
A találgatások is inkább arról szóltak, megpróbálja-e az olimpián a négyfordulatos Axelt – azt az elemet, amelyet rajta kívül még senki sem hajtott végre sikeresen versenyen.
Az aranyára leginkább Yuma Kagiyama lehetett veszélyes, de amikor a japán közvetlenül előtte bele-belehibázott a saját kűrjébe, gyakorlatilag megnyílt az ajtó Malinin előtt.
De ő nem ment be rajta.
Továbbra is áll: még soha, senki sem mutatott be négyfordulatos Axelt az olimpiák történetében.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/02/14/image-80622737-fa84-4481-b84b-08911824468a.jpeg)
Ilia Malinin
Fotó: Getty Images
Elárasztottak a negatív gondolatok
Malinin elmondása szerint az idegesség akkor csapott le rá igazán, amikor felvette a kezdő pozíciót a jég közepén. A közönség a csodát várta – ő viszont teljesen máshol járt fejben.
"Hirtelen rám zúdult az életem minden súlyos emléke. Elárasztottak a negatív gondolatok, és nem tudtam úrrá lenni rajtuk."
A program szokatlanul bizonytalanná és kapkodóvá vált, minden rontást egyre hangosabb felhördülés kísért a lelátóról, majd taps és biztatás következett – a nézők próbálták átlendíteni a hullámvölgyön.
Az a magabiztosság, amelyet sokan már-már nagyképűségnek láttak benne, eltűnt. A világ szeme láttára vált esendővé.
A program alig akart véget érni. Malinin arcán ott ült a csalódottság, amikor lesiklott a jégről, és láthatóan küzdött a könnyeivel.
Édesapja és edzője, Roman Skorniakov mellé ült le meghallgatni a pontszámot. Mindketten értetlenül néztek, amikor bemondták az összpontszámot, de annyira összeszedett maradt, hogy kívülről, hogy az valami döbbenetes.
Miközben valószínűleg ott helyben megszakadt a szíve.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/02/14/image-08d24df5-6235-4e27-a773-0c5fca79cedf.jpeg)
Geschockt: Ilia Malinin
Fotó: SID
A kétszeres, címvédő világbajnok 2023 óta nem kapott ki nemzetközi versenyen, abszolút nem volt hozzászokva a vereséghez.
Élete első olimpiáján úgy tűnik, jóval nagyobb nyomás nehezedett rá, mint amennyit ebből kifelé mutatott. A felvezetés során felszabadultnak tűnt, viccelődött, integetett a közönségnek – mosolya rejtette el a valós érzéseit.
Amikor a verseny után higgadtan, összeszedetten nyilatkozott az újságíróknak, az embernek az volt az érzése: belül egy fiatal sportoló áll ott, aki legszívesebben eltűnne a föld színéről.
"Nem ez volt életem napja, és ilyesmire egyáltalán nem számítottam" – mondta.
"De ez már megtörtént. Nem tudom visszacsinálni, bármennyire is szeretném. Most az a feladat, hogy összeszedjem magam, kitaláljam, hogyan tovább, és abból építkezzek."
Teljesen biztos, hogy pokoli éjszakája volt.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/02/14/image-a57726f3-0dc6-480a-9b22-4443ba47840f.jpeg)
Ilia Malinin
Fotó: Getty Images
Utólag persze lehet okosnak lenni, a csapatversenyben, különösen a rövidprogramjában mutatott visszafogottabb formájára is rá lehet fogni, hogy nem egyszerű tartalékolás volt, hanem már ott is ez a nyomás, és az amiatt jelentkező bizonytalanság vette át az irányítást.
Abban viszont semmi sportérték nincs, ha valaki utólag okos; abban viszont igenis van, amit ez a fiatal srác csinált.
A gratuláció, az összeszedett nyilatkozatok, és az az aprócska félmosoly az arcán, amikor Shaidorovot megölelte, a nagy versenyzők közé emelte, akkor is, ha most "csak" a csapatarannyal a nyakában utazik majd haza Milánóból.
Érdemes visszagondolni arra, hogy amikor 2018-ban, Pjongcsangban a honfitársától, Nathan Chentől is mindenki aranyat várt, ő is hasonló sorsra jutott, és végül az ötödik helyen zárt.
Négy évvel később azonban Chen visszatért, és olimpiai bajnok lett. De még hogyan!
Malinin most abban bízhat, hogy Milánó–Cortina csak az első fejezete lesz a téli olimpiai történetének, a tehetsége mindenképpen megvan ahhoz, hogy ne ez legyen a sztori vége, ráadásul még mindig csak 21 éves.
Az pedig ismét kiderült, hogy a nyomás még a legnagyobb tehetséget is képes agyonnyomni, és hogy akiről azt gondolnánk, hogy már szinte nem is ember, a nap végén ugyanúgy halandó, mint te vagy én.
Forrás: Olympics.com, Reuters, CNN
Nézd vissza Malinin kűrjét a YouTube-on:
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
KűrFérfi egyéni korcsolyázás
1
M. ShaidorovBefejezett
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-de5031ce-4074-491f-a474-2672824b033b-68-310-310.jpeg)