Ledolgozhatatlan a hátrány Ilia Malininnel szemben? A "Kvadraisten" szürreális ugrásai és rekordjai új mérföldkövet jelentenek a műkorcsolyában

Ilia Malinin újra a műkorcsolya határait feszegeti. A „Kvadraisten” becenévre hallgató amerikai világbajnok már hét négyszeres ugrással és a sportág első versenyen bemutatott kvadra Axeljével is átírta a történelmet – most pedig nem zárja ki, hogy a milánó–cortinai olimpián akár az első ötfordulatos is megszülessen. A kérdés már csak az: meddig tolható tovább az emberi teljesítőképesség határa?

Malinin lélegzetelállító kűrje: így szerezte meg az Egyesült Államok a csapatverseny aranyérmét

Videó forrása: Eurosport

Bő két hónappal ezelőtt, a Grand Prix-sorozat döntőjében világcsúcsot korcsolyázott, Ilia Malinin a milánói-cortinai téli olimpián szupersztár-státuszba került. Az egy dolog, hogy még Novak Djokovic is csak hüledezett a hátraszaltóján, meg az is, hogy bár a csapatversenyben és az egyéni rövidprogramjában is elmaradt az egyéni legjobbjától, de ott van az eszköztárában a kvadra Axel, ami tőle már rutin feladatnak tűnik, olimpiai jégen viszont még soha, senki sem mutatta be... Na, de hogy már ott tartunk, hogy ma este akár valami egészen szürreális dologra készülhet, az tényleg döbbenetes.
"Talán igen, talán nem" - mondta arra a felvetésre, hogy láthatjuk-e az olimpiai kűrjében az eddig teljesen ismeretlen, és még senki által hivatalos versenyen meg sem próbált ÖTFORDULATOS ugrást. Egy Salchow-ot.
Malinin ugyanis nagyon kis visszafogottan, de már bedobta annak a csábító lehetőségét, hogy a téli olimpián mutatkozzon be az első ötszörös ugrás, ami földrengésszerű áttörést jelentene a sportágban.
A 21 éves korcsolyázó korábban azt mondta, hogy csak az olimpia után villantja meg, ha van is ilyen a tarsolyában, de egyre több pletyka kering arról, hogy edzéseken már sikeresen végrehajtotta.
Arról nem is beszélve, hogy a versenyben 108,16 ponttal áll az első helyen a japán Yuma Kagiyama előtt, akinek 103,07 pontja van - szóval nem olyan ordító a különbség kettejük között, ráadásul az első számú ellenfele bombaformában van, mikor kellene elővennie Malininnek a legeslegjobbját, ha nem most?
picture

Ilia Malinin

Fotó: Getty Images

Egy kis összehasonlítás: Kagiyama a kűrjére a 2022-es téli olimpián kapta pályafutása eddigi legmagasabb pontjait, 208.94. A jelenlegi szezonban 193.64 pont volt a plafonja, amit viszont a decemberi Grand Prix-döntőben korcsolyázott, szóval ha jól sikerült a formaidőzítése - márpedig a jelek erre utalnak - akkor most lehet a csúcson, az egyéni legjobbjának megjavítása sem irreális, tehát a kűrjére kaphat akár 209 pontot is.
Ezzel 312 pont körül zárna, ami szintén egyéni csúcs lenne (a jelenlegi 310.05 - szintén 2022-ből).
Malinin egyéni legjobbja, ha az összpontszámot nézzük, 333.81. Ez több mint 20 pont különbség kettejük között. Mivel az amerikai korcsolyázik utoljára, már tisztában lesz Kagiyama pontjaival, teljesen biztos, hogy elkezd számolgatni, hogy mi az, amit még be kell vállalni, és mi az, amivel nagyobbat veszíthet, mint amennyit nyerni lehet.
A GP-döntőben már bemutatott hét darab hibátlan, tökéletesen kivitelezett négyfordulatos ugrásával gyakorlatilag borítékolható, hogy megnyeri az olimpiát. Kockázatok és mellékhatások nélkül.
Ráadásul okos a fiú, teljesen biztos, hogy konkrét playbook van a fejében minden eshetőségre, arra is, hogyan korrigáljon, ha mondjuk a nyitó négyfordulatos flipjét elrontja, vagy a kvadra Axeljét alulforgatja stb.
Persze bármikor előfordulhat olyan, mint amit az előző téli olimpián láttunk az orosz Kamila Valievától, aki teljesen összetört a versenyre, igaz, nála a doppingügye jócskán beárnyékolta a teljesítményét, ilyesmire itt remélhetőleg nem kerül sor.
Érdekesség, hogy az összpontszámok tekintetében egyébként Malinin még csak nem is csúcstartó, honfitársa, a 2022-es olimpia bajnoka, Nathan Chen 335.30 pontja eddig nem volt veszélyben, de ezt a mondatot holnap már lehet, hogy ahogy van, dobhatjuk is ki a kukába.
picture

Nathan Chen varázslatosan hibátlan kűrrel olimpiai bajnok

Videó forrása: Eurosport

Malinin a kűrjeivel szokott nagyokat szakítani, a világcsúcsot érő tavaly év végi produkciója 238.24 pontot ért, ez a 2022-es Kagiyama-csúcstól 30 pontra van. Egy világcsúcsot érő pontszámot korcsolyázni pedig hol lehetne stílusosabban, mint a téli olimpián?
Az amerikai folyamatosan hangoztatja, hogy mennyire szeretne még tovább fejlődni, nem csupán technikailag, hanem művészileg is - a spanyol kollégáink elcsípték egy öltözőfolyosón, ahol ismét elmondta, sokszor szokta Yuzuru Hanyu programjait nézegetni, és csodálja a legendás japán korcsolyázó stílusát, szóval ő is tudja, hol van lehet még lehetőség a szintlépésre.
Persze, az ugrások mellett.
Ha a meglévő eszköztárát kevésnek érzi, vagy tényleg NAGYOT akar robbantani Milánóban, bármi megtörténhet. Kedden egy interjúban már utalt arra, hogy az ötfordulatos Salchow premierjét előrébb hozhatja erre a jeles alkalomra.
"Talán igen, talán nem. Majd meglátjuk. Gondolkodom rajta. Gondolkodom azon is, hogy nem csinálom meg, meg azon is, hogy megcsinálom. Szeretek bizonytalanságban tartani benneteket" - mondta az interjúban.
Nyilán nem hagyták békén, amikor újra egy halvány utalást kértek tőle, mosolyogva hárított:
Néha egy kicsit többet árulok el a kelleténél.
Egy dolgot azonban egyértelműen elismert, és ez az, ami miatt gyakorlatilag lázban ég a sportsajtó:
"Fizikailag készen állok. Ha eljön a megfelelő pillanat, lehet, hogy látni fogjátok" – mondta Malinin.
A kétszeres világbajnok már eddig is a fizika határait feszegette az ugrásaival: ő az első, aki egyetlen kűrprogramba hét négyfordulatos ugrást zsúfolt össze, köztük az évekkel ezelőtt még csak egy vad álomnak számító kvadra Axelt – amely valójában négy és fél fordulatot jelent.

Harmincnyolc évvel azután, hogy a kanadai Kurt Browninget ünnepelték az első sikeres négyfordulatos ugrásért, Malinint arról kérdezték, érez-e valamiféle felelősséget az innováció terén.
"Nem igazán felelősség ez. Inkább szenvedély a sport iránt, és annak a lehetősége, hogy mindent kiadjak magamból, megmutassam, milyen ember vagyok, és kifejezzem magam a technikai tudásomon vagy a művészi értékeimen keresztül" – mondta.
"Mindig azt mondom, hogy a műkorcsolya a személyiséged kiterjesztése. Ennek mindenkinek benne kellene lennie a korcsolyázásában – ettől lesz ez a sport igazán szép és különleges."
picture

Újabb űrkorcsolyázás Ilia Malinintól: hét kvadraugrás és döbbenetes világcsúcs-pontszám a kűrben

Videó forrása: Eurosport

Beszéljünk még egy kicsit az extrább ugrásokról.
Technikai szempontból a műkorcsolya rendkívül gyors ütemben fejlődik, és nagy valószínűséggel a 2026-os milánó–cortinai téli olimpiai játékokon több négyszeres ugrást látunk majd, mint bármely korábbi olimpián.
Napjainkban a férfi élmezőny nagy része több kvadrával építi fel a programját – a rövidprogramban legfeljebb kettőt, a kűrben pedig hármat-négyet, sőt akár ötöt is bemutathatnak.
A kvadra Axelt már említettük, hogy eddig csak Malinin ugrotta meg hivatalos versenyen, neki pedig ez az első olimpiája, szóval ha ő előveszi, akkor ez is bekerül a történelemkönyvekbe.
És ami azt illeti, a nők is szintet lépnek. Négy évvel ezelőtt, a 2022-es pekingi téli olimpián a világ először láthatott női négyfordulatosokat az olimpiai jégen, az orosz lányok elképesztő technikai tudással érkeztek: a 2022-es olimpiai bajnok Anna Shcherbakova és az ezüstérmes Alexandra Trusova egyaránt sikeresen mutatott be kvadrákat.
picture

Anna Shcherbakova

Fotó: Getty Images

A négyfordulatosok választéka az évek során jelentősen bővült, a 2014-es szocsi olimpián minden végrehajtott kvadra toeloop vagy Salchow volt. A 2018-as pjongcsangi és a 2022-es pekingi játékokon azonban már megjelentek a Lutzok, a flipek és a kvadra Rittbergereg is, akár sikeres ugrásként, akár csak próbálkozásként. A kétszeres olimpiai bajnok Hanyu Pekingben megpróbálkozott a kvadra Axellel, de sikertelenül.
A milánói mezőnyben jelenleg csak a semleges színekben versenyző orosz Adeliia Petrosian tűnik esélyesnek négyfordulatos kísérletre, hiszen már többféle négyszeres ugrást is sikeresen bemutatott a hazai versenyeiken. A kazahsztáni Sofia Samodelkina juniorként ugrott kvadrákat, de az utóbbi időben nem próbálkozott velük.
picture

A virtuozitás csúcsa: éld át újra, ahogy Yuzuru Hanyu 2018-ban megvédi olimpiai bajnoki címét!

Videó forrása: Eurosport

Kvadratörténelem

Az első négyszeres ugrás egy toeloop volt: a kanadai Kurt Browning 1988-as világbajnokságon bemutatott ugrása volt az első hivatalosan elismert kvadra.
Ezt követte a Salchow, amelyet Timothy Goebel hajtott végre az 1998-as Junior Series Finalon. A japán Miki Ando lett az első nő, aki négyfordulatost ugrott versenyen: egy Salchow-ot a 2003-as junior(!) Grand Prix-döntőben.
Az első kvadra Lutzot Brandon Mroz mutatta be 2011-ben, míg Shcherbakova és Trusova 2018-ban első nőként hajtották végre ezt az ugrást.
Trusova volt az első nő, aki kvadra toeloopot ugrott a 2018-as junior vb-n, de a négyfordulatos flip is az ő nevéhez fűződik, azt egy évvel később a junior GP-döntőben villantotta meg.
Az első férfi, aki kvadra flipet mutatott be, a japán Shoma Uno volt, aki ezt a 2016-os Team Challenge Cup során teljesítette. Hanyu nevéhez fűződik az első hivatalos kvadra Rittberger, amelyet a 2016-os Autumn Classic versenyen mutatott be, míg Petrosian lett az első nő, aki ugyanígy kvadra loopot mutatott be a 2022-es orosz nemzeti bajnokságon.
A páros korcsolyázók négyfordulatos dobott ugrásokkal szoktak operálni, Marina Cherkasova és Sergei Shakhrai hajtotta végre az első kvadrát az 1977-es Európa-bajnokságon, míg az amerikai Tiffany Vise és Derek Trent kapták az elismerést az első kvadra dobott Salchowért a 2007-es Trophée Eric Bompardon. Más négyszeres dobott ugrásokat is megkíséreltek már, de ezek eddig még nem sikerültek tisztán versenyen.
Na, de ha visszaugrunk Malininra: ne találgassunk, nézzük meg a téli olimpia férfi kűrjeiben, mit varázsol ez az amerikai fiú, mert akárhogy is lesz, valami olyat fogunk látni, amire még nem volt példa a sportág történetében. Vagy így, vagy úgy.
Felkészülésnek itt lehet végignézni Malinin kűrjét a csapatversenyből:
A férfi egyéni verseny döntőjét, azaz a kűröket 2026. február 13-án, péntek este 19:00 órától az Eurosporton és az HBO Maxon lehet élőben követni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés