Picasso kalandjai - avagy Novak Djokovic és Ilia Malinin tökvéletlenül megjelölt egy pontot a történelemben

Novak Djokovicról elég sokszor írunk ezen az oldalon, legutóbb például a 2026-os Australian Open dőntője után, de megmondom őszintén, soha nem hittem volna, hogy egyszer majd a műkorcsolya-aloldalunkra fogjuk publikálni a róla (is) szóló cikket.

Bár - jobban belegondolva - az sem lepne meg, ha az atletikusságáról is ismert teniszező a jégen is megállná a helyét, igaz, már egy Djokovic-hátraszaltó vagy akár "csak" egy Nole2A (dupla Axel) gondolata is 404-et dob a képzeletemben. De nem is ez most a lényeg, hanem hogy mennyire menő, amikor így elmosódnak a határok a sportban, olyan figurák kerülnek kapcsolatba, akiket egyébként legfeljebb egy promófotón vagy egy Watts-összeállításban látunk egymás mellett.

"Láttam Djokovicot, teljesen szürreális volt" – mondta Ilia Malinin a verseny után az olympics.com-nak. "Hallottam, hogy amikor megcsináltam a hátraszaltót, a kezét a feje fölé kapta. Ez elképesztő. Olyan pillanat, ami egyszer adódik az életben: egy világhírű teniszező nézi a produkciómat. Teljesen le vagyok nyűgözve" - tette hozzá az amerikai korcsolyázó, szóval láthatóan nem csak nekem akadt be a jelenet.

Aki lemaradt, a Facebook-oldalunkon vissza tudja nézni:

Nem tagadom, bírom a crossovereket, sőt, nagy rajongója vagyok azoknak a megoldásoknak, amikor látszólag nem kapcsolódó elemeket, egymástól távol álló világokat valahogy mégis összehoznak az alkotók (vagy a sors maga): Deadpool és Wolverine, Travis Kelce és Taylor Swift, amikor a San Siróban dübörög a Sará perché ti amo, az iPhone 15 Próval elkattintott fotó egy analóg fényképezős appal visszabutítva, a videójátékokból készült hollywoodi szuperprodukciók (amíg a Skyrimhez nem nyúlnak!), vagy a tojás meg a nokedli... Nyilván az ananászos pizza előtt meghúzzuk azért a határt.

Amikor Wimbledonban egymástól néhány méterre ücsörög a walesi hercegné, a Vogue-főszerkesztő, Hermione Granger, Lady Whistledown vagy Pókember az apukájával, miközben epret esznek tejszínhabbal, akkor azért lehet sejteni, hogy a tenisz környékén számítani lehet ilyen extra kombókra.

Djokovic is járt már a PSG kéziseinél, szurkolt NBA-meccsen, ült első sorban a Fashion Weeken, és még kismillió helyen, szóval elég jól hozza sztársportolóktól manapság már elvárt "láthatóságot", így még az sem csoda, hogy felbukkant a téli olimpián, Milánóban is.

De még csak az sem extra, hogy ennyire odáig volt Malinin előadásától, vannak ezzel így néhányan, pedig ez még csak a csapatverseny volt.

Ami extra volt a Malinin x Djokovic jelenetben, hogy...

... és most jutottunk el Picasso kalandjáig.

Az 1978-as svéd Picassos äventyr című film egy csodás, kusza, szürrealista komédia, de kell hozzá valamiféle őrület, hogy az ember rendesen élvezze a káoszt, amit a kereszthivatkozások, a szimbolika és az elvont utalások raknak össze. Gertrude Stein, Henri Rousseau, Guillaume Apollinaire vagy épp Winston Churchill felbukkanása a festőóriás "életében" egy remek korrajzot rak elénk, amiből még most, 2026-ban is egy csomó olyat tudhatunk meg, amik egyébként egész egyszerűen nem kerülnének a radarunkra.

Pont a napokban láttam egy képet/mémet, amin valaki azon csodálkozott, hogy Pablo Picasso 1973-ban halt meg, szóval nem egy kedves, XVIII-XIX. századi figura volt, hanem az ezekamaifiatalok szüleinek-nagyszüleinek kortársa.

Az, hogy a szerb Novak Djokovic, a tenisz egyik legnagyobb legendája, a pályafutása utolsó éveiben, de még aktív sportolóként ott ül a lelátón, amikor Ilia Malinin, a műkorcsolya egyik legnagyobb tehetsége, pályafutása első ötkarikás szereplésén ejti ámulatba a világot, egy olyan tökéletes crossover, ami kapaszkodó lesz ötven év múlva is, hogy milyen időket éltünk mostanság.

És még csak filmet sem kell belőle csinálni, elég volt a streaming, meg a leleményes spanyol eurosportos kolléga, David Orenes, aki ráközelített Djokovicék boxára, hogy aztán a másodperc törtrésze alatt bejárja a világot egy felvétel, ami kontextusba helyezi ezt az egészet.

Keletkezett egy pont a történelemben, ahova visszautaznál a DeLorean-nel, ha 53 év múlva felcsapnál egy sport almanachot.

És még csak nem is kell hozzá ismerned Djokovic 24 Grand Slam-győzelmének történetét, vagy tudnod, hogy hosszú ideje ez az első olimpia, ahol pontlevonás nélkül lehet hátraszaltózgatni.

Azt hiszem, ennyi.

Genial!