Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Nem sok esélyt adtak arra, hogy képes lesz még korcsolyázni, de Hamupipőke nem adta fel az álmait

Gecsei Dina

Publikálva 26/12/2022 - 15:08 GMT+1

Hamupipőke a jégen – Mai Mihara egy súlyos fiatalkori betegség miatt egy ideig járni is alig tudott, de a hihetetlen kitartásával kétszer is vissza tudott térni, míg végül 2022-ben felért a csúcsra is a Grand Prix-döntő megnyerésével. Most végre valóra válhat az álma, mert hosszú évek sikertelensége után végre bekerült a japánok világbajnoki csapatába.

Mai Mihara ezzel a kűrrel nyerte meg a 2022-es Grand Prix-döntőt

Mai Mihara a legutolsó két téli olimpia egyikén sem került be a japánok műkorcsolyacsapatába, sőt, az egyetlen világbajnoki szereplése is már hat szezonnal ezelőtt volt. A sportágban töltött hosszú évei alatt még egy 20 hónapos szünetet is be kellett iktatnia versenyek nélkül, amikor pedig elérkezett az idei szezon, úgy érkezett meg a mezőnybe, hogy 2017 óta nem sikerült egyetlen komolyabb győzelmet sem aratnia.
Ehhez képest a 2022-es év valami egészen hihetetlenül zárult számára: nemzetközi szinten senki sem tudta legyőzni, négy győzelmet aratott, és nagyon úgy néz ki, hogy még több is van ebnne ennél. Miután két hete pályafutása legnagyobb sikerét aratva megnyerte a Grand Prix-sorozat döntőjét, az összes interjújában egy közös dolog volt: még ő maga sem hitte el, hogy összejött neki mindez.
„Az járt a fejemben, hogy még a dobogóra sem tudtam felállni idáig” – mondta a 23 éves lány egy ilyen interjúban. „Eléggé megszenvedtem az eddigi éveket.”
És ezekkel a szavakkal nem is túlzott. A napokban zárult le a japán bajnokság, ahol kiderült, kik kerülhetnek be a márciusi világbajnokságra utazó háromfős keretbe. A regnáló világbajnok, Kaori Sakamoto megvédte az országos bajnoki címét, mögötte másodikként zárt Mihara, a harmadik helyre pedig Mao Shimada jelentkezett be, szóval ha minden a terv szerint halad, Miharát láthatjuk majd március 20-26. között a hazai jégen, Saitamában rendezett vb-n.
picture

Mai Mihara, Kaori Sakamoto és Mao Shimada

Fotó: AFP

Mihara akkor döntötte el, hogy korcsolyázni fog, amikor 2005-ben látta a mindössze 15 éves Mao Asadát megnyerni a GP-döntőt. Nem kellett sokat várni az első sikerére sem, 13 évesen a junior országos bajnokságon ezüstérmet szerzett, de utána egy rendkívül rossz időszak következett a számára.
16 éves korára problémák jelentkeztek a testében, éppen akkor, amikor addigi pályafutása legnagyobb versenyére, a 2015-ös junior Grand Prix-döntőre készült. Sokáig úgy tűnt, vissza is lép a versenytől, de végül a fájdalmai ellenére elindult, bár a hatfős mezőnyben csak a hatodik helyen zárt.
Ezután egy krónikus ízületi gyulladásokkal járó autoimmun betegséget, juvenilis idiopátiás artritiszt diagnosztizáltak nála, amitől az ízületei megduzzadtak, és rendkívül merevvé váltak, a diagnózis után két hetet kórházban is kellett töltenie. Az elmondások alapján annyira erős fájdalmai voltak, hogy a járás is nehezen ment neki, a kórházban kerekesszékben tudott csak mozogni. Akkor nem sok esélyt láttak arra, hogy valaha vissza tud majd térni a versenyzéshez, vagy legalábbis arra a szintre, ahol korábban volt. A versenytársai persze tudták, hogy ő nem fogja feladni az álmait.
picture

Mai Mihara

Fotó: AFP

„Ő az a típusú korcsolyázó, aki ott áll a jég mellett, szurkol a többieknek, minden produkciót végignéz, és igyekszik a lehető legtöbbet tanulni a többi korcsolyázótól” – mondta az NBC Sports elemzője, korábbi kétszeres olimpikon műkorcsolyázó, Johnny Weir Miharáról.

Amíg a kórházban volt, Mihara a japán bajnokságot a tv-n keresztül követte, és biztos volt benne, hogy vissza akar, és vissza is fog térni, különösen mert épp akkor mutatkozott volna be a felnőtt mezőnyben nemzetközi szinten.
Mihara az előszezoni felkészülés kezdetén még ugrani sem tudott, de a rengeteg munka végül kifizetődött: az első hivatalos felnőtt versenyén a Grand Prix-sorozatban egy bronzéremmel mutatkozott be (Skate America), majd a felnőtt japán bajnokságban is a harmadik helyen végzett.
A csúcspontot a 2017. februári Négy Kontinens Bajnokság megnyerése jelentette számára, majd a világbajnokságon is hatalmasat villantott, a rövidprogramok után a 15. helyről felállva a negyedik lett a kűrjével, így az összesítésben az ötödik helyen végzett.
A 2017-es szezonban a Hamupipőke zenéjére korcsolyázva nyerte meg a Négy Kontinens Bajnokságot, akkor kapta a „Hamupipőke a jégen” becenevet.
picture

Mai Mihara

Fotó: AFP

A hullámvasút viszont ezután sem állt meg: a nemzeti bajnokságokon nem sikerült nagyot korcsolyáznia, a negyedik és ötödik helyeivel pedig sem a 2018-as, sem a 2022-es olimpiára utazó csapatba sem fért be, sőt, a világbajnokságokra sem sikerült megszereznie a kvalifikációt.
Ebben az időszakban volt a már említett 20 hónapos kihagyás, 2019 áprilisától 2020 novemberéig nem lépett jégre, a japán média akkor azt írta, hogy „nem részletezett egészségügyi okokból” maradt távol a versenyzéstől, azóta már lehet sejteni, hogy az ízületi gyulladása súlyosbodott akkoriban.
A kihagyás után egy levelet írt a rajongóinak, amiben megköszönte a támogatásukat, mert hogy MIharát nagyon szeretik Japánban. Nem is véletlenül.
„Ebben az időszakban nem igazán tudtam, mi is történik pontosan. Nagyon bizalmasan kezelték a dolgot” – mondta a kanadai David Wilson, aki több éven keresztül volt Mihara koreográfusa. „Sokat küzdött az egészségével, és emiatt nehezebb dolga is volt, mint a legtöbb társának. Mégis kitartott, és visszatért. Ez igazán inspiráló”.

A visszatérése azonban épp nem a legjobb időben kezdődött, pont a koronavírus miatt kaotikus időszakban kezdett visszarázódni a versenyzésbe, a törölt események miatt azonban félő volt, hogy megtörik a lendület.
picture

Mai Mihara

Fotó: AFP

A covid utáni időszakban azonban (bár némileg külső tényezők miatt) megnyílt előtte az út: a két legjobb amerikai korcsolyázó visszavonult, az oroszokat eltiltották a versenyektől, a japánok második számú favoritja, Wakaba Higuchi pedig egy sípcsonttörés miatt kiesett a mostani szezonból.
Mihara viszont megérkezett: megnyert két Grand Prix-versenyt, az elsőt élete legnagyobb eredményének nevezte, így pedig a döntőre is kvalifikálta magát.
„Nem volt túl nagy az önbizalmam, amikor megérkeztem” – nyilatkozta a döntőn. „Az edzőm azt mondta, hogy bár én érkeztem két GP-győzelemmel, azért eléggé jól jött ki a lépés egészen idáig”.
A versenyen aztán mind a hat lány küszködött, a kűrjükben négyen is elestek, de Mihara kitartott. Élete legjobb rövidprogram pontjai után, ami a második helyre volt elég neki, a kűrjével az élre ugrott, és bezsebelte a győzelmet.
picture

Mai Mihara ezzel a kűrrel nyerte meg a 2022-es Grand Prix-döntőt

Wilson, aki általában nem szokott elutazni, hogy megnézze korcsolyázóinak versenyét, otthonról, Kanadából követte a Grand Prix-döntőt. Versenyzői pályafutását, bár Miharánál jóval alacsonyabb szinten, egy tizenéves korában jelentkező térdprobléma szakította félbe.

Egy telefoninterjúban Wilson mesélt arról, amikor Mihara nála, a torontói klubjában töltött két hetet, ahol rengeteg fiatal lány korcsolyázott már akkor is. Azt mondta, már akkor mindenki beleszeretett a lányba és a korcsolyázás iránt táplált szenvedélyébe.
„Ő ugyanaz a lány, aki 15 évesen volt. Viszont az ő múltjával hihetetlen érettség van benne, ez a többiekben nincs meg.”
Wilson felidézte azt a 2019-es és 2020-as időszakot is, amikor nem tudta, hogy Mihara képes lesz-e még valaha korcsolyázni, de amikor az edzője megkereste, hogy hajlandó-e folytatni a lánnyal a munkát, csak annyit felelt:
Megtiszteltetés lenne.

Forrás: NBC
picture

Mai Mihara

Fotó: AFP

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés