Minden idők egyik leghülyébb és legszörnyűbb átigazolása: az Osimhen-sztori

25 évesen a világ egyik leggólerősebb játékosaként irány Törökország valamelyik európai sztárcsapat helyett – kevés ennél érthetetlenebb sztori létezhetne a fociban, most mégis megtörtént.

Az utóbbi években hozzászoktunk ahhoz, hogy a legjobb korszakukon általában már túllévő topjátékosok őrült összegekért váltanak klubot Európán belül, vagy épp igazolnak Dagesztánba, az Egyesült Államokba, újabban Szaúd-Arábiába. Amióta utóbbi ország embertelen fizetésekkel kecsegtetve komoly tényező lett az átigazolási piacon, néhány olyan játékos is a szaúdi pénzt választotta a szakmai előrelépés helyett, akiben bőven lett volna fejlődési lehetőség a legerősebb európai bajnokságokban. Az ő esetük viszont többnyire eléggé más, mert az európai ajánlatok a fizetésen túl sem voltak annyira meggyőzőek, hogy nyugodt szívvel azt válasszák.

Olyan átigazolásra viszont biztosan nem volt példa az utóbbi években, de lehet, hogy talán soha (ha mégis, a cikk Facebook-posztja alatt várjuk kommentben ezeket, tényleg kíváncsiak vagyunk), mint amilyen Victor Osimhené.

Pedig ha van tökéletes fejlődési folyamat, akkor az ő példáját lehetne említeni. Mélyszegénységben, egy szeméttelep mellett nőtt fel, majd a legjobb nigériai akadémiáról, Lagosból elindulva 2015-ben az U17-es világbajnokság sztárjaként tűnt fel, hiszen a világbajnoki címig menetelő válogatott minden meccsén betalált és 10 góllal aranycipős lett. Erre felfigyelt a német Wolfsburg, és 2017-ben meg is érkezett a Bundesligába. Egyáltalán nem volt zökkenőmentes a beilleszkedés, több sérüléssel is bajlódott, így szűk másfél év után lepasszolták őt kölcsönbe a belga Charleroi-hoz. Innen robbanásszerűen beindult a karrierje: miután 36 meccsen 20 gólt szerzett, a klub érvényesítette az opciós záradékot, mégsem maradt, hiszen a Lille kivásárolta őt a szerződéséből. A belgák 3,5 millió eurót fizettek érte a Wolfsburgnak, néhány héttel később pedig 13 millióért adták tovább a franciáknak.

A Ligue 1-ben sem maradt viszont sokáig, ugyanis annyira jó szezonnal debütált (38 meccsen 18 gól és 6 gólpassz), hogy 2020 nyarán bő 70 millió euróért, Nicolas Pépé után minden idők második legdrágább afrikai játékosaként elvitte a Napoli. A Covid által sújtott szezonban úgy szerzett 10 gólt és 3 gólpasszt, hogy ő maga is megbetegedett és sérült is volt, majd 2021 novemberében szörnyű fejsérülést szenvedett az Inter ellen, és immár maszkban játszva jutott el az idény végére 18 gólig és 6 gólpasszig. Aztán az utóbbi két évben a világ egyik legjobb csatárává vált: előbb bajnoki címig és BL-negyeddöntőig menetelt a nápolyiakkal, úgy, hogy a 2022-23-as szezonban 39 meccsen 31 góllal számos rekordot megdöntött, majd az év legjobb afrikai és Serie A-játékosaként folytatta a gólgyártást, és a sérülései, az ezüstérmet hozó Afrika-kupa, valamint a Napoli gyengélkedése ellenére eljutott 17 gólig.

Hiába kereste meg őt 2023 nyarán a fél világ, a Napoli leszögezte, hogy 500 millió eurónál kevesebbért tárgyalni sem tárgyalnak senkivel, és nem tűnt úgy, hogy bármiféle törés jöhet a pályafutásában. Néhány napig ugyan megsértődött a nápolyiakra egy balul elsült videó miatt (a klub egyik social médiása azon viccelődött, hogy Osimhen a reklamálása után kihagyott egy tizenegyest a Bologna ellen), de rendezték a dolgokat, és évi 10 millió eurós fizetésért 2026-ig meghosszabbította a szerződését. A kivásárlási árát nagyjából 130 millió euróban határozta meg a Napoli.

A csatár ugyanakkor már télen eldöntötte, mi lesz a jövőjével, és valószínűsíthető volt, hogy távozik. Köztudott róla, hogy gyerekkori kedvenc csapata a Chelsea, így hónapok óta azt pletykálták, hogy a londoniak kivásárolják őt. Mindenki számára kedvezőnek tűnt az átigazolás: a Napoli megkapta volna a télen megszabott pénzt vagy annál picit kevesebbet, a csatárproblémákkal küzdő angoloknál a puzzle utolsó, legfontosabb darabjaként számítottak rá, ő pedig valóra válthatta volna az álmát. A nápolyiaknál frissen kinevezett Antonio Conte ráadásul épp a Chelsea-től igazolta le végül Romelu Lukakut, így szinte minden adott volt a meseszerű forgatókönyvhöz.

Csakhogy jött a szaúdi ajánlat, ami teljesen megzavarta az egész ügyet. Hogy pontosan mi történt, nyilván csak ő és a menedzsmentje tudja, mindenesetre egyezkedni kezdtek az Al-Ahlival és közben a Chelsea-vel is. A hírek szerint végül mindkét klub megegyezett a Napolival, tehát csak Osimhenen múlt, hogy melyik ajánlatot választja – az Al-Ahli nyilván jobb fizetést kínált neki, a Chelsea pedig szakmailag tűnt volna ideális választásnak.

Ehhez képest előbb elmondta, hogy mindenképpen szeretne Európában maradni, így a szaúdiakhoz nem igazol, majd azt is, hogy kevesli a londoniak fizetési ajánlatát. Utóbbit azért sem lehet érteni, mert a kiszivárgott részletek szerint jobban keresett volna, mint Nápolyban: a legutolsó ajánlatban öt évre, évi 10,4 millió fontért csábították őt, 40 millió fontos egyszeri aláírási bónusszal, nagyon kedvező egyéb bónuszokkal, az ügynökének, Roberto Calendának pedig 10 millió fontos szerződési összeggel.

Erre valamiért nemet mondtak, csakhogy közben azt is kijelentette: nem szeretne többet a Napoliban játszani. A nápolyiak válaszul azonnal kitették őt a keretből, a mezszámát, a 9-est pedig megkapta Lukaku. Jött az európai átigazolási piac utolsó napja, azonban a Chelsea az utolsó órákban sem tudta meggyőzni őt.

Osimhen így hirtelen jóformán csapat nélkül maradt: sem Chelsea, sem Al-Ahli, sem játéklehetőség a Napoliban. A világ egyik legjobb csatára a saját (és tegyük hozzá: valószínűleg az ügynöke) kapzsisága miatt teljesen kilátástalan helyzetbe került. Az egyedüli kiutat és reményt egy esetleges török szerződés jelentette, hiszen Törökországban szeptember 13-ig még nyitva van a piac.

A mentőöv (?) pedig jött is, hiszen a Galatasaray egy évre, 2025 júniusáig kölcsönvette őt. A fizetését ők fedezik, opciós lehetőségük a megvételére nincs, ugyanakkor az is kiderült, hogy a Napoli változtatott a részleteken: további egy évre, 2027-ig bővíthető az eredeti szerződése, a kivásárlási ára pedig 75 millió euróra csökkent.

Összefoglalva: semmivel nem keres többet, mint eddig, a Premier League vagy a Serie A helyett a jóval gyengébb színvonalú török bajnokságban folytatja, a hitelessége pedig finoman szólva is megváltozott. A Galatánál nem akármilyen támadósorba kerül, hiszen Dries Mertens, Michy Batshuayi, Mauro Icardi, Hakim Ziyech és az Európa-bajnokságon a török válogatott alapemberének számító Barış Yılmaz is a keret tagja (Kerem Aktürkoğlu épp Osimhen érkezésével párhuzamosan igazol a Benficához), így ezzel együtt simán benne van persze a pakliban, hogy remekelni fog a bajnokságban és az Európa-ligában is, de egyelőre nehéz azt látni, hogy melyik sztárklub mer egyeztetni vele és az ügynökével a következő hónapokban.

Merthogy egyben biztosak lehetünk: a Napoliban ezek után valószínűleg már soha nem lép pályára, mint ahogy a gyerekkori álomtól, a Chelsea-től is nagyon messzire került.