Mentené a menthetőt, de bocsánatot nem kér kigúnyolt sztárjától a Napoli
Publikálva 29/09/2023 - 12:44 GMT+2
Hivatalos közleményben reagált a Napoli a Victor Osimhen körül kialakult feszültségre, amit a klub szerencsétlen videója okozott a közösségi médiában. Az olasz csapat azonban bocsánatkérés helyett inkább mentegetőzött, miközben a játékos szintén a közösségi médiában üzent, az edző, Rudi Garcia pedig az újabb bajnokit követő sajtótájékoztatón volt kénytelen tüzet oltani.
Victor Osimhen
Fotó: Getty Images
A klub rövidre zárná a problémát, de így nem biztos, hogy sikerül…
Továbbra is nagyon furcsa Victor Osimhen és a Napoli esete. Az olasz csapat még a hét elején tett közzé egy olyan videót a TikTok-oldalán, amiben egyértelműen saját sztárjátékosukat gúnyolják annak a Bologna ellen kihagyott tizenegyese miatt. A támadó ezt pont olyan jól fogadta, ahogy az várható volt, ügynöke pedig perrel is megfenyegette a klubot. Csütörtökre meg is érkezett a reakció, de nem egészen az, amit várni lehetett.
A Napoli hivatalos közleményt adott ki, a bocsánatkérés helyett azonban inkább magyarázkodni kezdtek, egyben pedig megpróbálták rövidre zárni a csatár távozásával kapcsolatos pletykákat.
"Hogy elkerüljük az ügy további elfajulását, a Napoli szeretné leszögezni, hogy sosem állt szándékában megsérteni vagy kigúnyolni Victor Osimhent, aki nagy értéke a klubnak. A nyár során a Napoli több ajánlatot is elutasított érte, ezzel is bizonyítva, mennyire értékeli őt.
"A közösségi médiában, a TikTokon főleg, az ilyen dolgok könnyeden, játékos módon kerülnek elő. Victor esetében sem a gúnyolódás volt a cél. Ha Victor bármilyen módon sértve érezte magát, az nem állt a klub szándékában.”
Időközben a csapat hétközi bajnokija után az edző Rudi Garcia is tűzoltásba ment át, leszögezve, hogy Osimhen – aki egyébként gólt szerzett a 4-1-es győzelem során – elkötelezett a klub iránt.
"Biztosíthatok mindenkit, hogy Victor szereti ezt a klubot, teljes mértékben része a projektünknek. Nagyon jó a kapcsolatunk és örülök, hogy most gólt szerzett. Az elmúlt napokban volt egy kis probléma, de senki nem akart ártani senkinek. Sem a TikTok-videó célja nem ez volt, sem Victoré, aki leszedte a napolis képeket a közösségi médiában. Ezek ösztönös reakciók, amik teljesen érthetőek.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/09/29/3794106.jpg)
Rudi Garcia és Victor Osimhen
Fotó: Eurosport
Garcia elsősorban a nem megnyert hétvégi mérkőzést hibáztatta a kicsit heves reakciók miatt.
„A Bologna-meccs után mind frusztráltak voltunk, főleg Victor, aki kihagyta a tizenegyest. Az elmúlt napokban sok mindent kellett kezelnünk, a sport terén és a közösségi médiában is.”
Hogy Osimhen mennyire enyhült meg ezen üzenetek után, az egy jó kérdés. Valószínűtlen, hogy az eset önmagában ahhoz vezetne, hogy a támadó kapcsolata megromlik a csapattal, ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a nigériai játékos előbb-utóbb szívesen igazolna egy igazi európai topklubba. Szerződése még 2025-ig érvényes, vagyis ehhez egyelőre a Napoli beleegyezésére is szüksége lenne, a csapat ellentétes szándéka pedig vezethet majd további feszültséghez a felek között.
Forrás: Skysports
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés