Osimhen, Gyökeres, Šeško: Elképesztően jó a középcsatárok piaca, de nem lesz könnyű megfizetni a legjobbakat

A spanyolos szemlélet világszinten való terjedésével felértékelődtek azok a védők, akik kiemelkedően ügyesek voltak lábbal. A rendszer hitvallói eleinte még azt a kompromisszumot is hajlandóak voltak megkötni, hogy a védelem közepén lévő játékosaik a hagyományos védőerényekben – mint például a fizikai párharcok – kevésbé voltak erősek.

Bár bizonyos játékszituációkban – például a rögzített helyzeteknél – sebezhetőbbé váltak, a labdás kontrollban sokkal erősebbek lettek, így a számla a végén pozitív maradt. Hasonló trendek zajlottak le a pálya többi részén is: a középcsatárok helyén egyre gyakrabban tűntek fel mozgékony, technikás játékosok, vagyis a kilenceseket sok helyen hamis kilencesekre cserélték.

Ez önmagában is indokolttá tette az új típusú védők megjelentését, a mozgékonyabb és alacsonyabb támadókat ugyanis nem a levegőben, hanem a földön kellett megállítani.

Mindez persze csak egy nagyon rövid és tömör zanzája az előző évtizedek trendjeinek, és ma már ebben a formában nem is léteznek. Pontosabban: az alapelvek megmaradtak, a legjobb csapatoknál minimális elvárás, hogy a védők (sőt, egyre inkább a kapusok is) magabiztosak legyenek lábbal, de a legmagasabb szinten ma már a technika vs. fizikum dilemmát sem kell feloldani.

A modern védő prototípusát valahol a Virgil van Dijk-Joško Gvardiol tengelyen kell keresni: gyorsak, erősek, és úgy passzolnak, hogy más korban a középpályán is simán megállták volna a helyüket. Ők már nem feltétlenül jönnek zavarba, ha egy gyors és technikás középcsatárt kell leszedni a pályáról, a levegőben pedig egyértelműen jobbak náluk.

A trendek tehát ismét fordultak, megnyitva az utat a hagyományos (vagy inkább annak tűnő) középcsatárok előtt, akik a földön és a levegőben egyaránt kihívás elé állítják a védőket.

A helyzet persze most sem fekete vagy fehér, hiszen minden azon múlik, mit szeretne elérni egy edző a csapatával. Az Arsenalnál például évek óta élénk viták zajlanak arról, erősebbek lennének-e akkor, ha egy klasszikusabb, elsősorban góllövésre kijelölt támadóval állnának fel. Mikel Arteta ezt kevésbé érezte fontosnak, és hiába hozták szóba pletykák szintjén a csapatot számtalan névvel, végül más típusú játékosokat igazoltak.

A 2023/24-es szezon, amely során 91 gólt szereztek a bajnokságban, vagyis csak öttel kevesebbet, mint a gólkirály Erling Haalandot a soraiban tudó Manchester City, nem feltétlenül egy olyan csapatról árulkodott, amelyiknek a gólszerzés a legnagyobb problémája. Hogy a pár hete véget ért idény legnagyobb témája mégis az lett, mekkora hiba volt csatárigazolás nélkül lehozni az évet, az leginkább a sérüléseknek volt betudható.

Ezen a nyáron mindenesetre épp az Arsenal az egyik topcsapat, amelyik kitartóan nézegeti a piacon fellelhető középcsatárokat, és bőven vannak lehetőségek.

A két legforróbb név velük kapcsolatban Benjamin Šeško és Gyökeres Viktor volt mostanság. Mindketten tökéletesen ötvözik a klasszikus és a modern középcsatárok erényeit: erősek a párharcoknál, megvan bennük a gyilkos ösztön a tizenhatoson belül, és a mezőnymunkából is kiveszik a részüket.

A mezőnymunka alatt nem csak a védekezést kell érteni, bár az sem elhanyagolható szempont, főleg egy olyan edző esetében, mint amilyen Arteta. A labdás kontrollra építő csapatok nem engedhetik meg maguknak, hogy olyan középcsatárral játszanak, aki nem elég ügyes az összjátékban, megtöri a passzjáték ritmusát és sok labdát veszít.

Többek között ez az oka annak, hogy az Arsenallal is számtalanszor szóba hozott, és a 2026-ig szóló szerződése miatt olcsóbban megszerezhető Dušan Vlahović nem számít népszerű célpontnak a klubok körében. A szerb válogatott középcsatár a 2020/21-es szezonban robbant be, amely során 37 bajnokin 21 gólt szerzett, rá egy évre pedig még magasabbra tette a lécet, 21 forduló alatt 17 gólig jutott. A Juventusnál úgy érezték, eleget láttak tőle ahhoz, hogy 70 milliót fizessenek érte.

Torinóban azonban előjöttek azok a problémák, amelyekre a szakértők már korábban is felhívták a figyelmet: Vlahović hiányosságait a firenzei időszakában elrejtette a fantasztikus lövőtechnikája. A szerb támadó a fizikuma ellenére nem számít kimagaslónak a levegőben, technikailag némi jóindulattal is csak átlagosnak mondható, és a topcsatárokhoz képest ritkán kerül minőségi helyzetbe.

Vlahović a 142 juventusos mérkőzésén 56 gólt szerzett, ami nem gyalázatos mutató, de nem is 70 milliós teljesítmény.

Šeško és Gyökeres esetében más dilemmák merülhetnek fel: miközben technikailag kimagaslóan jók, azt még nem tudjuk, képesek-e annyi gólt szerezni, hogy megérje kifizetni a Leipzig és a Sporting által kért összeget. A szlovén csatár az első bundesligás szezonjában 16, a másodikban 13 bajnoki gólt szerzett, a svéd válogatott Gyökeres pedig hiába hozott elképesztő számokat Portugáliában (102 meccsen 97-szer talált a kapuba), a portugál ligából sokan megégtek már magasabb szinten.

Gyökeres ráadásul még csak fiatalnak sem mondható: a maga 27 évével épp most lép a legjobb csatárkorba, és van a piacon egy hasonló korban lévő, de már topligában is bizonyított játékos: Victor Osimhen.

A nigériai támadóban minden megvan, amit egy középcsatártól várni lehet: technikás, gólerős, kimagaslóan jó a levegőben, de a sebességét kihasználva az átmeneteknél is elképesztően veszélyes. A pályafutása azonban tavaly nyáron furcsa irányt vett, amikor a Galatasarayhoz szerződött, miután nem futott be érte olyan ajánlat, amit a klub és a játékos is elfogadhatónak gondolt.

Osimhen Törökországban hozta azt, amit várni lehetett, és a szaúdi ajánlatok visszautasításával azt is egyértelművé tette: ha lehet, akkor Európában folytatná a karrierjét. A magas vételára és a karakterével kapcsolatos problémák elrettenthetik a vevőket, pedig nagy kár lenne, ha egy ennyire komplex játékos lekerülne a térképről. Persze az is benne van, hogy a klubok a kivárásra játszanak, az idő ugyanis nem a Napolinak kedvez.

A középcsatárok között azonban most talán Hugo Ekitike a legforróbb név, akiért az angol klubok – leginkább a Liverpool és a Chelsea – versenyeznek. A Frankfurt játékosa szintén az egyik legkomplexebb középcsatár profilt testesíti meg: technikailag és fizikailag egyaránt kiemelkedő, az előző szezonban ráadásul már a gólok is megérkeztek a játékába, 15 góllal és 8 gólpasszal zárt.

Ekitike az év első felében kiváló párost alkotott Omar Marmoush-sal, az egyiptomit azonban a télen leigazolta a Manchester City. Onnantól kezdve a Frankfurt egy csatárral játszott, a francia támadó pedig kiválóan megoldotta a rá bízott feladatott, újfent bizonyítva ezzel a sokoldalú tehetségét. A problémát az ára jelenti: a Frankfurt ugyanis a Marmoush eladásából származó bevétel után nincs pénzszűkében, így a klub kemény feltételeket szabhat a tárgyalások során.