"Az elődöntőnél is többet akarunk" - Mikel Arteta a BL-ben hasító Arsenalja úgy megy neki a PSG elleni párharcnak, mint a Reallal vívott meccseknek

Az Arsenal 13 döntetlent játszott a Premier League idei szezonjában, ezen mehetett el a bajnoki cím a Liverpool ellenében. A Bajnokok Ligájában nagyot megy Mikel Arteta csapata, amely 12 mérkőzéséből kilencet megnyert, két iksz és az Intertől még novmberben elszenvedett 1-0-s vereség mellett. Kedden Európa egyik legerősebb együttese, a PSG látogat Londonba a BL-elődöntős párharc első felvonásán.

Bukayo Saka és Bradley Barcola az őszi Arsenal-PSG meccsen © Glyn KIRK / AFP

Fotó: AFP

Emelnünk kell a szintet a közelgő nagy meccsünkig.
Az Arsenal és Crystal Palace múlt héten az Emirates-ben 2-2-es döntetlen játszott a Premier League 33. fordulójában. Ez volt a hazaiak 13. (!) iksze ebben a bajnokságban, aminél többet csak az Everton játszott a ligában – 14-et. A fenti idézet Leandro Trossard-tól származik, a belga támadó gólja nem volt elég a Palace elleni sikerhez.
Az immár bajnok Liverpool ezzel szemben csak hét pontosztozkodást mondhat a magáénak. Ez önmagában 12 pontos különbséget jelent a két klub között – a Pool per pillanat 15 egységgel előzi meg Mikel Arteta együttesét négy körrel a vége előtt, tehát ezen is múlt a trófea sorsa.
Még beszédesebb adat, hogy az Arsenal 13 ikszéből kilenc olyan meccseken született, ahol a londoniak vezettek, 18 (!) pontot veszíttek végül győztes pozícióból, többet, mint az előző két évadban összesen (17). Ha nem tették volna meg, Bukayo Sakáék most vezetnék a tabellát és baromi szoros lenne a hajrá.
"Sok okból kifolyólag nem tudtuk lezárni a meccseket, és túl kicsi volt a különbség az aktuális ellenfélhez képest. Néha az ellenfél érdeme volt mindez, igaz, hogy ötször is 10 emberrel játszottunk.
Sok tényező van, de nyilvánvalóan ez olyasmi, amit a múltban sokkal jobban csináltunk, különösen akkor, amikor előnyben voltunk a meccseken.
Meg kell nyerni egy bizonyos számú meccset, majd azzal egy bizonyos számú pontot. Eddig csak három meccset vesztettünk el a bajnokságban, ebből kettőt 10 emberrel, úgyhogy sokkal többet kellett volna nyernünk" – nyilatkozta erről Arteta a múlt héten a Premier League hivatalos honlapjának cikke alapján.
Bizonyos szempontból kétarcú az egész szezonban sérültektől sújtott Arsenal idei produkciója. Amilyen pazar futballt játszott a csapat például a Manchester City kiütésekor, vagy a Real Madridot kettős győzelemmel búcsúztató Bajnokok Ligája-negyeddöntős párharcban, olyan kevés minőséget mutatott több angol bajnokija során.
A Brighton (kétszer is), a City, a Liverpool, a Chelsea, a Fulham, az Everton (mindkét alkalommal), az Aston Villa, a Nottingham Forest, a Manchester United, a Brentford és a Crystal Palace mondhatja el magáról, hogy pontot szerzett William Salibáéktól a Premier League-ben.
Mindössze a Bournemouth (soraiban Kerkez Milossal), a Newcastle és a West Ham United tudta legyőzni az Arsenalt, de mivel a Poolnál csak eggyel többször kapott ki, nem ezen múlt a bajnoki cím.
Miközben a londoniak úgy veszítették el ezt a három meccsüket, hogy hogy a támadójátékuk két legfontosabb embere, Martin Ødegaard és Bukayo Saka a Bournemouth ellen nem játszhatott. A Newcastle-lal vívott meccset Ødegaard, a West Ham ellenit pedig a világklasszis angol jobbszélső hagyta ki.
A BL-ben 12 mérkőzést játszottak Mikel Merinóék ebben az évadban, amiből kilencet megnyertek, két iksz és az Intertől még novemberben elszenvedett 1-0-s vereség mellett.
Ebben a kupasorozatban tehát hasít az Arsenal, keddi elődöntős ellenfelét, a francia bajnok Paris Saint-Germaint például 2-0-ra legyőzte még októberben, de Luis Enrique együttese azóta Európa egyik legerősebb csapatává vált, a Vitinha, João Neves, Fabián Ruiz trió talán a mezőny legmasszívabb középpályás hármasát alkotja.
Az Ousmane Dembélé, Bradley Barcola, Désiré Doué nevével fémjelzett támadósorhoz pedig azóta Khvicha Kvaratskhelia is csatlakozott, a kiváló brazil középhátvédjét, Gabrielt sérülés miatt az évad hátralévő részére elveszítő Arsenal védelmének kegyetlenül nehéz dolga lesz megállítani őket.
Ráadásul Thomas Partey eltiltás miatt nem játszhat kedden az Emirates-ben, így fizikalitást veszítenek Artetáék a középpályán, és minden bizonnyal Mikel Merino lép majd vissza eredeti posztjára, és Trossard lehet a 9-es.
Az Arsenalnak ez a harmadik Bajnokok Ligája-elődöntős szereplése - 2006-ban a fináléban kapott ki az egyesület a Barcelonától -, és az első azóta, hogy 2009-ben a Manchester Uniteddel találkozott ugyanebben a szakaszban.
"Történelmet írunk, ez már most gyönyörű történet, de ennél is többet akarunk. A játékosok nagyon rezonálnak arra, amit csinálunk, és úgy érzik, hogy szembe tudunk nézni ezekkel a srácokkal, és jobbak lehetünk náluk.
Ezt az érzést éreztük a Real Madrid ellen és az előző fordulókban, és ezt érezzük most is. A szemükbe nézek, és alig várják, hogy játszhassanak" – említette Arteta a Reuters tudósítása szerint.
A több mint két hónapja minden sorozatban veretlen Arsenal reméli, hogy megismételheti a PSG elleni 2-0-s októberi győzelmet, de jóval nehezebb dolga lesz, mint akkor.

Töltsd le az Eurosport Applikációt (AndroidApple), ahol elolvashatod a legfrissebb sporthíreket, megnézheted a legjobb videókat, és értesítést is kérhetsz az új tartalmainkról!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés