A Real Madrid és a PSG is újra elverte angol ellenfelét, az Arsenal továbbjutott, véget ért a norvég csoda a Bajnokok Ligájában

A címvédő Paris Saint-Germain 3-0-ra nyert a Chelsea vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi visszavágóján, és a nyolc közé jutott a Real Madridhoz és az Arsenalhoz hasonlóan. A Bodø/Glimt viszont háromgólos előnyből esett ki.

Edzésben a Liverpool: hátrányból várják a BL-nyolcaddöntő visszavágóját Szoboszlaiék Sallaiék ellen

Videó forrása: SNTV

A párizsiak 5-2-re nyerték meg a párharc első mérkőzését, Londonban pedig szűk negyedóra alatt további két gólt szerezve eldöntötték a továbbjutást. A nyolc között a szerdai Liverpool-Galatasaray párharc továbbjutójával találkoznak.
A Real Madrid is háromgólos előnyből várta a Manchester City elleni visszavágót, és lényegében a huszadik percben eldőlt, hogy a tizenöt címével rekorder spanyol együttes is negyeddöntős lesz. Bernardo Silva piros lapja után ugyanis Vinícius Júnior értékesítette a büntetőt, így az angol csapatnak csak a tisztes helytállás maradt. A brazil támadó a ráadásban duplázott, csapattársa, a sérülése után visszatérő Kylian Mbappé pedig a 69. percben állt be. A királyi gárda a szerdán sorra kerülő Atalanta-Bayern München összecsapás továbbjutójával játszik majd.
A legkiélezettebb keddi összecsapást ugyancsak Londonban rendezték, de az Arsenal otthonában. A múlt heti, leverkuseni 1-1 után az angol csapat 2-0-ra győzött.
A Sporting pedig hosszabbítás után 5-0-ra győzte le az idei BL-kiírás szenzációját jelentő norvég Bodø/Glimt csapatát, és jutott tovább ezzel. A portugál csapat a 78. percig ledolgozta háromgólos hátrányát, Goncalo Inácio és Pedro Goncalves, valamint a kolumbiai Luis Suárez találatának köszönhetően. Aztán a hosszabbítás elején az uruguayi Maximiliano Araújo gólja már a továbbjutást jelentette, a végeredményt pedig Rafael Nel állította be. A továbbjutással a Sporting 1982 után játszhat újra negyeddöntőt.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:
Chelsea (angol) - Paris Saint-Germain (francia) 0-3 (0-2)
gólszerzők: Kvarachelia (6.), Barcola (14.), Mayulu (62.)
Továbbjutott: a Paris Saint-Germain kettős győzelemmel, 8-2-es összesítéssel
Manchester City (angol)-Real Madrid (spanyol) 1-2 (1-1)
g.: Haaland (41.), illetve Vinícius Júnior (22., 93. - az elsőt tizenegyesből)
Tj.: a Real Madrid kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel
Arsenal (angol)-Bayer Leverkusen (német) 2-0 (1-0)
g.: Eze (36.), Rice (63.)
Tj.: az Arsenal, 3-1-es összesítéssel
Sporting Lisboa (portugál)-Bodø/Glimt (norvég) 5-0 (1-0, 3-0, 4-0) - hosszabbítás után
gólszerzők: Inácio (34.), Goncalves (61.), Suárez (78. - tizenegyesból), Araújo (92.), Nel (121.)
Tj.: a Sporting, 5-3-as összesítéssel.
(MTI)
Kapcsolódó:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása