A Bodø/Glimt-sikersztori: hogyan jutott egyetlen évtized alatt a csőd széléről a Bajnokok Ligájába a lesajnált norvég kiscsapat?

Mennyi esélye lehet egy alig 50 ezer fős norvég kisváros még norvég szinten is kicsinek számító futballklubjának a világ legjobbjai ellen? Lássuk be, nem sok. A fociban mindig is meghatározó szerepe volt a pénznek, a modern fociban pedig már szinte minden másnál meghatározóbb szerep jut a pénznek. Ha van, az nem garancia a sikerre – helló, Manchester United – de ha nincs, akkor bizonyos kapuk örökre zárva maradnak előtted.

A foci azonban nem csak a nagyokról szól, sőt, épp a sokszínűségében rejlik a nagyszerűsége. Nehéz olyan helyre utazni a világban, ahol egy kicsit sem érdekli az embereket a foci, és semmilyen hatást nem gyakorolt a helyi kultúra a sportra. Ma már a stílusok közötti különbség nem annyira ordító az információk szinte azonnali időben történő áramlásának köszönhetően, de helyi sajátosságok még mindig vannak.

Ennek az egyik figyelemreméltó példája a Bodø/Glimt, amely a kisváros státuszának megfelelően nem tud és nem is akar nagy lenni, viszont olyan jól bánik a rendelkezésre álló erőforrásokkal, mint kevesen. Az egészben az a legérdekesebb, hogy amikor 2016 környékén elkezdtek kidolgozni egy fenntarthatóbb modellt, nem a trófeák lebegtek a vezetők lelki szemei előtt, hanem a túlélés. Ez a sztori ugyanis egy csőddel indult.

Hogy megértsük, miért alakult így, egy kicsit visszább kell menni az időben. Mint szinte minden országnak, úgy Norvégiának is megvolt a fejlettebb és az elmaradottabb része. Norvégia legfőbb exportcikke nagyon sokáig a tőkehal volt (ma is az egyik legfontosabb), amit az északi halászok többnyire a déli kereskedőknek adtak el, nem túl nagy profittal. Az északiak így nagyon gyakran adósságcsapdában találták magukat.

Az ipar fejlődésével sem javult a helyzet, az élelmiszeripar és a pénzügyi rendszer középpontja ugyanis délen volt, így a bevétel nagy része is a déli városoknál landolt. Az északi embereket a déliek hosszú ideig lenézték, sőt, egyenesen kirekesztették: teljesen általánosnak számítottak a csak délieknek szóló albérlethirdetések. Az az északi, aki délen kapott munkát, többnyire még az akcentusát is igyekezett elrejteni.

Az északiak helyzete jelentősen javult a nyersolajtermelés fellendülésével és a norvég jóléti állam létrejöttével, de mind a mai napig megfigyelhetőek egyenlőtlenségek. Furcsa, de igaz: a vasúti hálózatot csak Bodø városáig építették ki, ami kicsivel az ország közepe felett található. Az északabbi városokba, mint amilyen Tromsø, manapság sem lehet eljutni vonattal, csak busszal vagy mondjuk repülővel.

Ez az egyenlőtlenség a labdarúgásban is megvolt. Bár a 20. század elején már szép számmal voltak északi futballklubok – a Bodø/Glimtet például 1916-ban alapították Fotballklubben Glimt néven – egészen 1963-ig nem szerepelhettek a norvég kupában, az első osztályba pedig csak 1972-től juthattak fel az északiak. Persze ebben is volt egy icipici csavar.

Akkoriban három másodosztályú bajnokság létezett, kettő délen, egy északon, és csak a déli bajnokok jutottak fel automatikusan, az északinak még playoffot kellett játszania a két déli második helyezettel. A nem túl igazságos rendszer 1974-ben és 1975-ben is kifogott a Bodø/Glimten, 1976-ban azonban az Odd 4-0-s legyőzésével és a Lyn elleni 1-1-es döntetlennel feljutott az első osztályba.

A Bodø/Glimt sikere abból a szempontból nem számított történelminek, hogy az FK Mjølner már az első adandó alkalommal, 1972-ben belekóstolhatott az élvonalba. 1975-ben azonban a Bodø/Glimt sikerétől volt hangos a helyi sajtó, ugyanis az Oslóban megrendezett kupadöntőben legyőzték a Vardot, ezzel pedig ők lettek az első észak-norvég kupagyőztesek.

A siker nem csak történelmi, de szimbolikus is volt. Az északi klubok mellőzését a földrajzi kihívások mellett – a kemény telek miatt nehézkes volt az utazás, főleg az amatőr státuszú klubok számára – a minőséggel indokolták: a tehetősebb déliek úgy vélték, hogy az elmaradott tőkehalhalászok játéka nem elég kiforrott az élvonalhoz, ráadásul a pályáik minősége is egészen szörnyű volt.

Az 1975-ös kupadöntővel azonban bebizonyította a Bodø/Glimt, hogy az északiak képesek felvenni a versenyt a déliekkel, és nincs szakmai alapja a szegregációnak. Bár az északiak feljutását megnehezítő szabályozást csak 1979-ben törölte el a norvég szövetség, a Bodø/Glimt sikerének elsöprő volt a hatása: a klub egy csapásra az egyre inkább megerősödő északi büszkeség szimbóluma lett.

A klubnak voltak az élvonalban is sikeresebb időszakai, 1977-ben például második helyen zárta a bajnokságot, de nem tudta tartósan megvetni a lábát a norvég elitben. Az 1980-as kiesést követően egy időre a másodosztályból is kipottyant, és a regionális harmadosztályban találta magát. Volt időszak, amikor még a városon belül sem a Bodø/Glimt volt a legerősebb csapat, és a méltán ismeretlen Grand Bodø mögött végzett.

A harmad- és a másodosztály jeges pokla után 1992-ben jutott fel újra az élvonalba a Bodø/Glimt, és ezúttal hosszabb időre megőrizte a tagságát. Trond Sollied vezetőedző irányításával egy újabb ezüsttel tértek vissza az első osztályba, ráadásul a kupát is megnyerték. Hasonlóan sikeres volt a 2003-as idény, amikor második helyen zárták a bajnokságot és a kupában is döntőbe jutottak, de utóbbit végül elveszítették.

A szurkolók szép lassan hozzászoktak, hogy minden kimagaslóan jó idényt egy ínséges követ - ezúttal ez kettőre nyúlt. 2004-ben még sikerült elkerülni az osztályozón a kiesést, 2005-ben azonban utolsó helyen zárták a bajnokságot, és mehettek vissza a második vonalba. Ez az időszak igazi hullámvasút volt: hol feljutottak, hol kiestek, de képtelenek voltak stabil teljesítményt nyújtani.

A problémát elsősorban az anyagiak jelentették: pénzből ugyanis sosem volt sok északon. 2010-re a helyzet már siralmassá vált, a klub adóssága 40 millió koronára rúgott, és vészesen közel került az anyagi csődhöz. A helyzetet a helyi ikon, a frissen visszavonult Runar Berg a közösség bevonásával próbálta orvosolni: testvérével, Ørjannal gyűjtőakciót szerveztek a Bodø/Glimt megmentésére.

A reakció nem maradt el: a helyi közösség összefogott, és mindenki a saját lehetőségei szerint próbált hozzájárulni a sikerhez. Volt, aki 200 koronát nyomott a hamburgerezőbe betérő exfutballista kezébe, mások hot dogot árultak, vagy sorsjegyeket készítettek, de a személyes kedvencem az a halász, aki 200 kg tőkehalat ajánlott fel. A találatért köszi a daniasport.hu-nak, ugyanitt: kellemes szag lehetett a csődbiztos irodájában.

200 kg tőkehal ide vagy oda, elég furcsa lenne, ha egy norvég harmadosztályban tengődő, félamatőr csapatról írnánk, szóval már ebből kitalálható, hogy az akció sikerrel zárult. Annyira legalábbis mindenképpen, hogy még néhány évig fennmaradjon a klub, a 2016-os kiesést követően azonban a klubvezetés úgy döntött, megérett az idő a teljes stratégiát és struktúrát új alapokra helyezni.

A felsőbb szintre is kiterjedő átalakítások legjelentősebbike Frode Thomassen kinevezése volt, aki mind a mai napig a klub vezérigazgatója. Thomassen egy egészen forradalmi gondolattal kezdett, ami tényleg mindent megváltoztatott: nem költhettek el olyan pénzt, amivel nem rendelkeztek. Ugye? Egyes országok gazdasági miniszterei a fél karjukat odaadnák, ha legalább ennyit tudnának a pénzügyi folyamatokról.

Viccet félretéve, Thomassen alapvetően úgy gondolkozott, hogy ha már a pénz terén amúgy sem versenyezhetnek a norvég elittel, akkor más módon kell előnyt szerezniük. Például az igazolások hatékonyságával. A fenntarthatósággal persze előszeretettel dobálóznak a klubok, ám többnyire ez csak addig szokott kitartani, amíg nem jön egy kihagyhatatlan lehetőség, hogy megszerezzék a következő utáni Lamine Yamalt.

Az innováció egy másik olyan kifejezés, aminek az esetek 90%-ban az a funkciója, hogy a használója egy kicsit kompetensebbnek tűnjön a valóságnál. A norvég kisvárosban azonban komolyan elkötelezték magukat az újítások mellett, és olyan kultúrát alakítottak ki, amelyben mindenki elmondhatja az ötleteit. A felsőbb szinteken ezeket nem az alapján mérlegelik, hogy miért nem működhetnek, hanem azt vizsgálják, hogyan használhatnák fel őket.

Jobban belegondolva, iszonyú jó filmet lehetne forgatni a sztoriból. Runar Berg bemasírozhatna a csődbiztoshoz, egy tőkehalat csapva az asztalára, mondván, előteremtették a szükséges forrásokat, nem kell beszántani a klubot. Bemutathatnák azt is, hogyan született meg az az ötlet egy marketingzseni szájhigiénia-specialista fejében, hogy egy gigantikus sárga fogkefét küldjön az amúgy is fogkefét lóbáló szurkolóknak.

Ugyanilyen izgalmas lehetett az is, amikor megszületett a gondolat, hogy a focihoz semmit sem értő, azzal minimálisan sem foglalkozó, Afganisztánt és Líbiát megjárt, frissen leszerelt vadászpilótával erősítsék meg a szakmai stábot.

A sztori dióhéjban annyi, hogy a klubvezetésnek a 2016-os kiesés ellenére meggyőződése volt, hogy a hiba nem a játékosok képességeiben keresendő, és a mentális összeomlás miatt landoltak a b-osztályban. Így került képbe Bjørn Mannsverk, akit az egyik bajtársa ajánlott be, és miután sokat nem veszíthettek, felkérték, hogy foglalkozzon kicsit a játékosok fejével. Két feltétellel vállalta is a feladatot.

Mannsverk csak azokkal a játékosokkal volt hajlandó beszélgetni, akik önként mentek hozzá, emellett csípőből visszautasított minden ügynöki feladatkört. Utóbbi talán igényel némi extra magyarázatot: lényegében arról van szó, hogy nem akart a játékosok érdekeiben lobbizni a vezetőségnél egy új szerződésért, vagy egy más típusú edzésmódszerért. Fizetést egyébként nem kért a szolgálataiért.

Ulrik Saltnes volt a legelső a keretből, aki felkereste Mannsverket. "Ő egy kivételesen okos futballista" – mondta róla a korábbi vadászpilóta. "Nagyszerű volt az edzéseken, de szarul játszott a meccseken. Visszatérő gyomorproblémái voltak, hasmenéssel küzdött, emiatt csak egy félidőt tudott végigjátszani, egyszer pedig egy egész hetet ki kellett hagynia. Az orvosi stáb lefuttatott minden tesztet, de nem talált semmit."

Saltnes már a visszavonulást fontolgatta, amikor kezelésbe vette Mannsverk. Elég hamar kiderült, hogy a maximalista középpályás hatalmas nyomást helyezett magára, a fokozódó stressz pedig egyre hevesebb ellenreakciókat váltott ki a testéből.

Mannsverk tanácsa egyszerű volt: próbálja meg elengedni az elvárásait, ne foglalkozzon semmivel, egyszerűen csak élvezze a játékot. Saltnesnek voltak kétségei, de végül beleegyezett, a hatás pedig nem maradt el. Nagyszerűen játszott a következő hetekben, és másfél hónap alatt szinte teljesen elmúltak a gyomorpanaszai. Saltnes pályafutása olyannyira megmenekült, hogy még ma is a Bodø/Glimtet erősíti.

A foglalkozások azonban nem csak egyéni szinten zajlottak. Mannsverk arra buzdította a játékosokat, hogy az edzések előtti reggelen a Bodø/Glimt mezében meditálva hangolódjanak az aznapi feladatokra. Elsőre talán az egész valami spirituális agymenésnek tűnik, Mannsverk azonban hangsúlyozza, nagyon is a teljesítmény optimalizálása volt a célja.

A legnagyobb hatást azonban egyértelműen a kollektív gondolkodásmódra gyakorolta. Miután mindenkivel elbeszélgetett, csoportokat szervezett, ahol kíméletlen őszinteséggel elmondhatták, mit gondolnak a teljesítményükről. Ezek a beszélgetések eljutottak az edzőkhöz is, de ahogyan Mansverk fogalmazott: a különböző vélemények súrlódást okoznak a csapaton belül.

Ma már a Bodø/Glimtnél alapvetés, hogy nem foglalkoznak az eredményekkel, a tabella aktuális állásával, a megnyert vagy elveszített kupasorozatokkal, csakis a nagyobb képet nézik, vagyis a folyamatokra koncentrálnak. A folyamatokat ugyanis a játékosok, az edzők, valamint a klubvezetők irányíthatják, egy-egy mérkőzésen azonban előfordulhat, hogy nem a jobbik csapat győz.

Mannsverk az általános gondolkodásmód mellett a csapatszellem megerősítését is fontos célnak tartotta. A futballban relatíve ritkán tartanak megbeszéléseket a meccs közben, lényegében csak a félidőben van lehetőség átbeszélni a taktikát. A norvégok azonban találtak módot arra, hogy javítsák a kommunikációt: a kapott gólok után összeölelkeznek a játékosok, és megvitatják, mit csináltak rosszul.

A skandináv labdarúgásra nagy hatást gyakorolt az angol bajnokság, azon belül is a ’90-es évek játéka, ami miatt még manapság is fellelhető a 4-4-2 kultusza. A klasszikus formáció mellett Charles Reep végzetes módszertani hibájának gyümölcsét is átvették: vagyis az ívelgetős, direkt focit, ami teljesen szembement a futball természetes evolúciójával, és évtizedekre terelte sötét erdőbe az angol labdarúgást.

Ez a felfogás nagyon sokáig meghatározta a skandináv bajnokságokat, köztük a norvégot is, mára azonban lényegesen sokszínűbb az északiak játéka. Történelmileg a Bodø/Glimt is kontracsapat volt, amihez nyilvánvalóan hozzájárultak a délieknél szerényebb lehetőségek is. Kjetil Knutsen fejében azonban egészen más gondolatok voltak a labdarúgásról: ő egy támadó felfogású, labdabirtoklós, intenzív csapatot álmodott meg.

Knutsen karrierjét gyorsan össze lehet foglalni. 1995-ben az ötödosztályú TIL Hovdingnál kezdett, ahol kilenc évet töltött, mielőtt a Brann első csapatának fejlesztésért felelős embere lett. 2012-ben a Fyllingsdalennél, 2014-ben a Asane-nél vállalt újra vezetőedzői munkát, majd miután innen kirúgták, a Bodø/Glimt másodedzője lett. 2018-ban Aasmund Bjørkan vezetőedzőből sportigazgató lett, és ő vette át a csapat irányítását.

A feladata nem volt egyszerű, a Bodø/Glimt ugyanis az első idényét töltötte a feljutás után az élvonalban, és nagyon szenvedett a bajnokság első felében. Az első 17 bajnokiból mindössze hármat tudott megnyerni, a főnökei azonban a gyengécske eredmények ellenére sem pánikoltak: a teljesítményt ugyanis pozitívan értékelték, ami ennél a klubnál mindennél fontosabb volt.

Az északiak végül a 11. helyen zárták az idényt, amivel bent maradtak az élvonalban, és optimistán várták az új szezont. Ekkoriban került a klubhoz másodedzői minőségben Morten Kalvenes, aki éveken át Knutsen jobbkezének számított. "A kultúra volt az első" – mondta egy Athleticnek adott interjúban a kezdetekről.

A játékosok példás edzésmunkája lehetővé tette, hogy Knutsen megvalósítsa az elképzeléseinek első felét: az intenzív letámadást, amely alól egyetlen mezőnyjátékos sem kapott felmentést. A második része volt a trükkösebb, a játékosoknak ugyanis el kellett hinniük, hogy képesek megvalósítani a labdatartásra épülő támadójátékot – Mannsverk munkája ezen a téren vált nélkülözhetetlenné.

Knutsen és a stáb célja az volt, hogy hatékonyabbá váljanak a labdás fázisokban, ugyanakkor a kontrafocis örökséget felhasználva alkalmasak legyenek gyors ellentámadásokra is. "Olyan csapattá akartunk válni, amely örömmel dominálta a meccseket" – mondta Kalvenes. "Ha megkaptuk a labdát, akkor az volt a célunk, hogy eljuttassuk az ellenfél térfelére."

2019-ben a Bodø/Glimt második helyen zárta a bajnokságot, 2020-ban pedig megszerezte története első bajnoki címét, méghozzá új gólrekorddal (103). Noha évről évre elvitték a legjobb játékosaikat, azóta még három bajnoki címet szereztek, két alkalommal pedig másodikként zártak az Eliteserienben. A játékstílusuk ráadásul Európában is működött, és folyamatos fejlődéssel jutottak arra a szinte, ahol most tartanak.

Bár 2020-ban kikaptak a Milantól az Európa-liga-selejtező harmadik fordulójában, a csapat nem szeppent meg a neves ellenféltől és a San Sirótól, az olaszok vért izzadva, 3-2-vel jutottak tovább. 2021-ben a Konferencialiga csoportkörében 6-1-re legyőzték az AS Romát, kiosztva José Mourinho pályafutásának legsúlyosabb nemzetközi vereségét. A norvégok egészen a negyeddöntőig meneteltek, ott azonban visszavágott a Roma a csoportkörös vereségért.

2022-ben és 2024-ben is közel kerültek a Bajnokok Ligája főtáblájához (előbb a Dinamo Zagreb, majd a Crvena Zvezda állította meg őket), a 24/25-ös idény azonban így is történelmi lett, ugyanis az Európa-ligában a Laziót legyőzve elődöntőbe jutottak a sorozatban. A 2025/26-os szezonban már elég volt egy párharcot megnyerni a BL-főtáblához, és jó halászvároshoz méltó módon kifilézték a Sturm Grazot (6-2).

Az igazán nagy durranást pedig az alapszakasz végére tartogatták: miután az első hat fordulóban három pontot gyűjtöttek, a Manchester City (3-1) és az Atlético Madrid (2-1) legyőzésével a 23. helyen továbbjutottak, a playoffban pedig 5-2-es összesítéssel elintézték a tavalyi döntős Intert. Azt az Intert, amely valószínűleg jókora fölénnyel nyeri majd meg az olasz bajnokságot.

"Játékosokat vehetsz, kultúrát nem" – jelentette ki egy interjúban Frode Thomassen. "Az összetartozás érzése nem megvásárolható, ezt magadnak kell felépítened."

Thomassen egy Forma-1-es autó működéséhez hasonlította a Bodø/Glimt szerkezetét: mindenki egy-egy alkatrésznek felel meg, és mindegyik alkatrésznek megvan a maga funkciója, a háttérben pedig folyamatosan dolgoznak azon, hogy egyre gyorsabbak legyenek. Pedig a stratégiájuk valamelyest meg is köti a lehetőségeiket, ugyanis elsősorban a hazai játékosokra alapoznak.

A mai kulcsjátékosok közül négyen is Bodø/Glimt-nevelések – név szerint Fredrik Bjørkan, Håkon Evjen, Patrick Berg és Jens Petter Hauge – őket többnyire a skandináv bajnokságokból kiszúrt játékosokkal egészítik ki. Az Inter elleni BL-párharcok során két légiós szerepelt a kezdőben: az Izraelben született, de orosz nemzetiségű kapus, Nikita Haikin, illetve a dán középcsatár, Kasper Høgh. Utóbbi a norvég bajnokságból igazolták két évvel ezelőtt.

"A logisztika nagyon nehéz, de minden azon múlik, hogyan dolgozol az emberekkel, azt ugyanis tudom, hogy jó játékosokat igazolunk. Láttuk bennük a potenciált. Ha hozzánk kerülnek, és nem teljesítenek jól az első vagy a második hónapban, vagy minden új nekik, nem sajnáljuk az időt, hogy kihozzuk belőlük a potenciált" – magyarázta Havard Sakariassen sportigazgató.

Az átigazolásoknál nagy hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a kiszemeltjeik mennyire illeszkednek a klub kultúrájához.

A Bodø/Glimt sikerei nem maradtak észrevétlenek, az előző öt szezonban 68.1 millió euróért adott el játékosokat a norvég csapat. De mennyire éri meg tőlük igazolni? Nos, nem különösebben. Victor Boniface-t leszámítva nem nagyon futottak be a játékosaik sikeres topligás pályafutást, és egészen sokan vannak, akik hosszabb-rövidebb próbálkozást követően vissza is tértek.

Jens Petter Hauge a Milannál és a Frankfurtnál játszott, Patrick Berg a Lens-nél kötött ki, Håkon Evjent pedig – ha nem is egy topligás csapat – de a nagyon jó ugródeszkának számító AZ Alkmaar vitte el. Nem járt sokkal jobban a klub rekordeladása, a 15 millióért értékesített Albert Grønbaek sem, aki 20 meccset sem játszott a Stade Rennais-nél, és most kölcsönben szerepel a Hamburgnál.

A fentebb említett tényezők – a családias hangulat, a relatíve kicsi nyomás, az idő és a bizalom – alighanem szerepet játszottak abban, hogy ezek a játékosok a Bodø/Glimt sajátos közegében tudtak kibontakozni igazán. A visszatérők ugyanis idővel visszanyerték a formájukat: Hauge hat gólt szerzett a BL-ben, Berg érett játékkal irányítja a csapatot, Evjen pedig egészen zseniális gólt lőtt az Internek.

A projekt elején még az volt a norvég kiscsapat érdeke is, hogy felneveljen játékosokat, akiket jó pénzért eladhatott a belga, holland vagy akár a topligás csapatoknak. 2022-től kezdve azonban a stratégia megváltozott: mivel elegendő pénzük van a nemzetközi sikerekből, az eladásokat már nem a könyvelési mérleg határozza meg, vagyis csak akkor kell elengedniük játékosokat, ha befut egy visszautasíthatatlan ajánlat.

***

A Bodø/Glimt története rendkívül tanulságos. Egyszerre mutat fityiszt a modern futballnak és használja fel a modern futball legjobb vívmányait. A klub úgy került a nagyokkal egy társaságba, hogy nem akart nagy lenni, a működési logikájából fakadóan nem is tudna az lenni, csupán az volt a célja, hogy egy kicsivel mindig jobb legyen. Minden sikerük ennek a következménye.

Ez pedig fontos üzenet. Kjetil Knutsen a mai napig nem beszél arról, nyertek-e vagy veszítettek, a mondandójában rendre a teljesítményre fókuszál. A folyamatok felsőbbrendűségébe vetett hit az egész kultúrájuk alapja, ami minden szintre kihat: így igazolnak, így fejlesztik a játékosaikat, így értékelik az edzőiket, és így határozzák meg az elvárásaikat is. Nem konkrét eredményekben, folyamatokban.

Egy olyan korban, ahol minden az azonnali teljesítményről szól, nem csak üde színfoltja a labdarúgásnak a Bodø/Glimt, de hatalmas szükség is van rá.