A Paris-Saint Germain 39. bajnokiján maradt veretlen a francia bajnokságban, ami új rekord Európában

A Paris Saint-Germain 1-1-es döntetlent játszott a francia bajnokságban kedd este a Nantes ellen, és ezzel megdöntött egy harminc éve fennálló európai rekordot. A fővárosi csapat már korábban megszerezte a bajnoki címet, négy fordulóval a versenyfutás lezárása előtt 23 pont az előnye. Luis Enrique ezzel együtt nem volt maradéktalanul boldog, hiszen nem győzött a csapata.

Luis Enrique

Fotó: AFP

A PSG szezonbeli 30. bajnoki mérkőzését játszotta és a 25. győzelméért hajtott. Vitinha találatával meg is szerezték a vezetést a fővárosiak, de Douglas Augusto a 83. percben egyenlített, és a kiesés ellen küzdő hazaiak ezzel szereztek egy nagyon fontos pontot.
A PSG-nél így nem lehetett teljes a boldogság, pedig Luis Enrique csapata megdöntött egy szakállas európai rekordot. Az AC Milan még Fabio Capellóval sorozatban 38 mérkőzést teljesített veretlenül 1991 és 1993 között, de ez a rekord mostantól a múlté, mert a PSG immár 39 veretlen bajnoki mérkőzésnél jár. Sőt, a PSG több mint két éve nem kapott ki vendégként bajnokin, egészen pontosan 2023 februárja óta.
"Nagyon nehéz felállítani egy ilyen rekordot, mert rendkívül kiegyensúlyozottan kell hozzá futballozni. Idegenben játszani pedig mindig különleges kihívás. Duplán igaz ez a Nantes otthonában, ahol mindig óriási a hangulat.
Örülünk a rekordnak, de elkövettünk néhány hibát és a Nantes ki tudta használni az egyiket. Összességében nem örülhetünk egy döntetlennek.
Alapvetően kontrolláltuk a mérkőzést, ellen tudtunk állni az ellentámadásaiknak, és volt néhány jó helyzetünk is. Most pihenni fogunk és a pénteki meccsre összpontosítunk, ami merőben másfajta kihívás lesz" - mondta Enrique a mérkőzés után.
Pénteken a PSG látja vendégül az ötödik helyen álló Nice csapatát. Jövő kedden pedig Londonba utazik a csapat az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első felvonására. 
A PSG a Liverpool és az Aston Villa kiejtésével jutott túl a BL utóbbi két fordulóján. Legutóbbi mérkőzésük izgalmasan alakult az európai csúcssorozatban, hiszen az Aston Villa ellen 3-2-re elbukták a visszavágót. A francia csapatnak a Real Madridot kiverő Arsenalon is túl kell jutnia, és ha ez sikerül, a döntőben a Barcelona vagy az Internazionale leselkedik Enrique fiaira. A PSG soha nem nyert még Bajnokok Ligáját.
"A négy között Európa egyik legjobb csapatával találkozunk. Az Arsenal rengeteget fejlődött Mikel Arteta irányításával az utóbbi néhány szezon során, és elképesztően jól játszanak" - mondta a spanyol edző az Ágyúsokról.
Az Arsenal - PSG BL-elődöntő első mérkőzése április 29-én, kedden, 21:00 órakor kezdődik a londoni Emirates stadionban.
Forrás: metro.co.uk
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Kapcsolódó mérkőzések
Hirdetés
Hirdetés