„2-1-nél azt hittük, továbbjutottunk” – a játékosok szerint a PSG csak magának köszönhette az Aston Villa feltámadását
Publikálva 16/04/2025 - 11:34 GMT+2
A Paris Saint-Germain a hazai pályán megszerzett kétgólos előny tudatában nyugodtan készülhetett az Aston Villa elleni visszavágóra. Birminghamben ráadásul fél óra után már 2-0-ra vezettek a franciák, így összesítve már néggyel mentek, a vége mégis szoros lett, Gianluigi Donnarumma bravúrjain múlt, hogy nem lett hosszabbítás.
Gianluigi Donnarummának sok dolga volt a második félidőben - Paul Ellis
Fotó: AFP
Előzetesen sem adtak sok esélyt az Aston Villának a december óta egyre meggyőzőbb formában játszó, valódi csapattá érett PSG ellen. Azok után pedig, hogy a franciák 5-1-re is vezettek a párharcban, elképzelhetetlennek tűnt, hogy a szépítésen kívül bármire futja még a hazai pályán szereplő angoloktól.
A reményt elsősorban Youri Tielemans szerencsésen megpattanó lövése alapozta meg, amivel már az első félidőben ledolgozott egy gólt a hátrányából az Aston Villa. A második játékrészben pedig még nagyobb elszántsággal játszottak a hazaiak, amely végül két góllá érett: az 55. percben John McGinn, rá két percre Ezri Konsa talált Donnarumma kapujába.
Az olasznak ráadásul a folytatásban is bőven volt feladata, több nagy bravúrt is be kellett mutatnia, hogy megállítsa az angolok zárkózását. A PSG végül 5-4-es összesítéssel továbbjutott, ám a két félidő kontrasztja miatt nem lehetnek teljesen elégedettek a teljesítményükkel, amit a mérkőzés utáni nyilatkozatokban el is ismertek.
"Az ehhez hasonló meccseken különösen sokat kell várni magunktól" – mondta Ousmane Dembélé. "A saját feladatunkat nehezítettük meg, bár az Aston Villa is nagy nyomást helyezett ránk, és minőségi játékosaik vannak."
"A második félidőben teljesen kiengedtünk. Elhittük, hogy túl jók vagyunk, és 2-1-nél azt gondoltuk, hogy már továbbjutottunk. A Bajnokok Ligája azonban nem ilyen, bármelyik pillanatban megfordíthatják a meccset. Többet kell elvárni magunkból az elődöntőben."
Luis Enrique szintén úgy látta, hogy a játékosokat túlzottan is megnyugtatta az eredmény, ám a csapatára mostanság nem jellemző kisiklás ellenére elégedett volt a párharc során látottakkal.
"Nehéz meccs volt, noha a két góllal a lehető legjobban kezdtünk. Utána jöttek a problémák. Az első félidőben még nagy önbizalommal játszottunk. Azt azonban nem engedheted meg magadnak, hogy túlzottan is magabiztos legyél. A focimeccsek bármelyik pillanatban megfordulhatnak. Az Aston Villa kiváló csapat, nagyszerűen játszanak, és sok minőségi futballistájuk van."
Mindig nehéz elődöntőbe jutni a Bajnokok Ligájában, nekünk ez sorozatban a második évben sikerült. Nagyon boldogok vagyunk.
A mérkőzésen gólt szerző Achraf Hakimi úgy érezte, hogy nem ijedt meg a csapat az Aston Villa rohamaitól, inkább saját maguknak tették nehézzé a visszavágót. A marokkói válogatott szárnyvédő külön kiemelte Donnarumma teljesítményét, aki biztos pontja volt a védelemnek a nehéz pillanatokban.
"Pontosan tudjuk, milyen kapusunk van, ő a világ egyik legjobbja. Sokan kételkednek benne, mi azonban nem. Ő a világ egyik legjobb kapusa, boldog a PSG-nél, és mind abban bízunk, hogy a lehető legtovább velünk marad. Rengeteget segített a csapatnak."
Hakimi azt is elárulta: nem foglalkoznak azzal, hogy az Arsenal vagy a Real Madrid lesz az ellenfelük a következő fordulóban.
"Az az igazság, hogy nem érdekel minket. Elnézést a kifejezésért, de a Bajnokok Ligája megnyeréséhez a legjobb csapatokkal kell játszani. Meglátjuk, mi történik a visszavágón, és nem számít ki lesz az ellenfél, mi készen állunk majd."
Kapcsolódó témák