Sztárok, akik a klubjukban besültek, a válogatottban mégis nélkülözhetetlenek

A hétvégén ismét szünetel a klubfutball Európában. A szokásosnál ugyan valamivel később, de így is alig néhány hét után érkezett ugyanis a szezon első válogatott szünete, a ritmusba lassan belerázódó csapatok pedig elengedték a játékosaikat, hogy néhány országgal vagy akár kontinenssel odébb egy jó eséllyel teljesen más stílusban játszanak.

Ilyenkor a megszokott erőviszonyok mindig kicsit felborulnak. Bár talán kijelenthető, hogy a húzónevek többsége nem tudja hozni klubjában mutatott formáját a kevésbé komfortos közegben, vannak akikre éppen ellenkezőleg, pozitív hatást gyakorol a környezetváltás. Különösen igaz ez a klubjuknál mellőzött focistákra, akik státuszuk vagy korábbi teljesítményük miatt mégis kapnak válogatott behívót, majd remek teljesítménnyel hálálják meg a bizalmat.

Jelenleg is sok olyan nagynevű játékos van, akire ráhúzható ez a szerep. Mi most öt külföldi és egy hazai példát hoztunk a jelenből és a közelmúltból, akik hiába marginális szereplők a klubcsapatukban, a nemzeti tizenegyben rendre villognak, és nehéz nélkülük elképzelni a kezdőt.

Rögtön egy játékos, akinél óriási a kontraszt. Werner előző két szezonja a Chelseanél finoman szólva sem sikerült jól: rengeteg, gyakran hajtépő módon kihagyott helyzet, önbizalomvesztés, padra szorulás… nagyjából ez volt a folyamat. Mégis, ezalatt állandó tagja maradt a német keretnek és két szövetségi kapitány alatt is meghatározó ember volt. Összesen 53 meccsen 24 gólja van, ami válogatott szinten bőven a kiemelkedő csatárteljesítmények közé emeli.

Werner esete viszont egyben elég jól magyarázható. A Red Bull-stílusból érkező német nagyon megszenvedett Angliában, ahol a csatárok előtt (pláne a Chelsea lassabban építkező taktikájában) jóval kisebb a terület, válogatott szinten, főleg Hansi Flick alatt viszont a németek játéka sokkal jobban hasonlít arra a stílusra, amiben csúcsformáját mutatta. Érdekes, hogy ez a teljesítmény a Lipcsébe való visszatérése óta sem jött elő belőle a klubjában, de kicsi még a minta, és a friss edzőváltás ezen lendíthet.

Ez egy tendencia London kék felén… Pulisic ugyan nem állt földbe olyan látványosan, mint Werner tette a Chelseanél, de három angliai szezonja során egyre kevesebb lehetőséget kapott kezdőként. Teljesítményén az sem segített, hogy Thomas Tuchel mindenhol, csak a kedvenc posztján, balszélsőként nem játszatta, de ha megkérdeznénk a londoni drukkereket, még ezzel együtt is nagyon megosztó lenne Amerika Kapitány megítélése…

Ehhez képest a válogatottban ő a kirakatfigura. 51 meccsen 21 gólja és 12 asszisztja van, nagy szerepe volt abban, hogy az amerikaiak 2014 után újra ott lesznek a vb-n, így nem is kérdéses a helye a keretben. Meglátjuk, hogy a nagy színpadon tud-e majd villogni, ellenkező esetben könnyen rásüthetik, hogy csak a Panamához hasonló szintű ellenfelek kitömésének mestere.

Ha van még egy hasonló süllyesztő nagynevű játékosoknak, mint a Chelsea, akkor az a Real Madrid. Florentino Perez sztárgyárában mindig van egy-két bődületes pénzért igazolt játékos, aki partvonalra szorul, az utóbbi idényekben épp Hazardé az egyik ilyen szerep. Bár a Bajnokok Ligájában nemrég villogott, a bajnokságban 3 meccsen mindössze 98 percet kapott idén, helyzetén pedig az sem segít, hogy amint kicsit éledezne, rendre összeszed egy újabb sérülést.

A válogatottban viszont Roberto Martinez szövetségi kapitány kitartóan számol vele. Nem számít neki az sem, ha sorozatterhelésről van szó egy meccshiányos játékos esetében, júniusban például simán pályára küldte a belgák mind a négy Nemzetek Ligája meccsén. Kétségtelen, hogy pusztán képességek terén nincs hozzá hasonló alternatíva, De Bruyne-el párban pedig jól mutat duplatízesben, mégis nehezen látjuk, hogy a belga aranygenerációt végre ő vezeti majd csúcsra Katarban.

Wales, golf, Madrid… írjunk még mást? Kicsit ugyan visszaugrunk az időben, hiszen Bale már az MLS-ben focizik, ahol több (bár egyelőre nem meghatározó) szerepet kap, de korábban éveken át volt téma a futballvilágban a walesi sztár kettőssége. A Realnál pad vagy még az se jutott neki, a válogatottban mégis sorra hozta a jó teljesítményeket, lőtte a fontos meccseken a meghatározó gólokat.

Walesben egyébként van hagyománya az ilyen válogatottra specializálódott hősöknek. Elég csak 2016-ig visszamenni, amikor Hal Robson-Kanu klub nélküli játékosként írt történelmet, Eb-elődöntőbe lőve a hazáját.

És ha már időztünk egy kicsit a Real háza táján ne hagyjuk ki a Barcelonát sem. A katalánok óriási átigazolási buktái ugyan a legtöbb esetben a válogatottnál is kegyvesztettek lettek vagy elvesztették meghatározó szerepüket, de akad kivétel.

Depay nyilván vitathatóan sorolható a besült átigazolások közé, de abban jó eséllyel mindenki egyetért, hogy a Lyonnál töltött évek után többet vártak tőle. Nem véletlen, hogy idén a nyár végén már a távozása is elég komolyan felmerült, de végül maradt Barcelonában. Mindez viszont egyáltalán nem érződik a válogatottnál nyújtott teljesítményén: a 2021-es Eb-n is kiemelkedő figura volt, és azóta is köré épül a csapat. Kilenc meccsen kilenc góllal lényegében kirúgta a hollandokat a vb-re, meglátjuk, hogy Katarban hozza-e ugyanezt a formát.

Nem tudunk nagyon olyat írni, ami Németh Dani kollégánk remek cikkében , vagy a 352 podcast friss adásában már ne hangzott volna el, de azért egy ilyen listán ott a helye Szalainak is, úgyhogy fixáljuk a tényeket: német klubcsapataiban az elmúlt 6-7 évben ritkán jutott neki tartósan meghatározó szerep, a magyar válogatottban viszont a pályán és az öltözőben mégis egyaránt olyan hatása volt, ami miatt nem lehetett pótolni. Reméljük, ez a közeljövőben megváltozik, jó lenne egy klubszinten is meghatározó, de a válogatott taktikájába hasonlóan illő játékos a magyar csapatba.