Szalai Ádám: Kint sztáredzők által elismert közönségkedvenc, itthon a közutálat tárgya

276 mérkőzés a Bundesligában, 54 gól és 25 gólpassz – nyers számokban kifejezve ez Szalai Ádám topligás teljesítménye. Magyarországról indulva az előző két-három évtizedben kevesen futottak be hasonló pályafutást, itthon mégis vegyes volt a megítélése, a válogatottban nyújtott teljesítménye miatt gyakran zúdult rá kritikák zápora.

Pedig a 84 mérkőzésen lőtt 25 gólja – amelyből csupán hármat szerzett barátságos mérkőzésen – szintén kiemelte őt a hazai mezőnyből. De erről később.

Szalai pályafutása a Honvédnál indult, ahol kilenc évet töltött a klub utánpótlásában, mielőtt az Újpesthez igazolt volna. A magyar bajnokság azonban – legalábbis a profik között – teljesen kimaradt az életéből, 2004-ben ugyanis a Stuttgarthoz szerződött, ahol többnyire az ificsapatokban kapott lehetőséget. 2006-ban azonban a Stuttgart B csapatában is bemutatkozott a német negyedosztályban, amellyel már a felnőtt labdarúgásba is belekóstolhatott.

2007-ben a Real Madrid Castillához igazolt, ahol olyan játékosok társaságában fejlődhetett, mint Dani Parejo, José Callejón, Marcos Alonso vagy épp Nacho. Szalaival többnyire alapemberként számoltak a spanyol harmadosztályban szereplő csapatban, a 2008/09-es szezonban pedig 37 mérkőzésen 16-szor volt eredményes. 2010 januárjában a Mainztól kapott ajánlatot, ahol a felnőttek között számoltak vele, második bajnokiját már a kezdőcsapat tagjaként játszotta le a Hannover ellen.

Szalaira a szezon hátralévő részében is számítottak, összesen 15 mérkőzésen lépett pályára, első és szezonbeli egyetlen bajnoki gólját a Dortmundnak lőtte 2010 áprilisában. A támadó fejlődését a sérülések valamelyest lelassították (a következő két idényben így is összehozott 7 gólt és 6 gólpasszt) – de a 2012/13-as szezon meghozta az áttörést. A magyar válogatott támadó ragyogó formában kezdte az évet, egy darabig a Bundesliga góllövőlistáját is vezette, végül 13 találattal zárt.

„Nem szeretek a jövőbe nézni. Jó döntés volt itt maradni, és biztos vagyok abban, hogy később is jó döntést hozok majd. A jövőről most csak annyit tudok, hogy fejlődhetek még tovább, legalább egy, de inkább két lépcsőfokot feljebb léphetek” – mondta 2012 novemberében egy Origónak adott interjúban. A 12/13-as szezon nem is maradt észrevétlen, a Bundesliga élmezőnyének is felkeltette az érdeklődését, Szalai végül a BL-ben szereplő Schalkéhoz írt alá.

A gelsenkircheni klub 8 millió eurót fizetett a Mainznak, amely befektetést Szalai jóformán a legelső mérkőzésen meghálálta: a PAOK Salonika elleni BL-selejtezőben a párharc során két gólt és egy gólpasszt jegyzett, a németek pedig 4-3-as összesítéssel feljutottak a sorozat főtáblájára. Szalai a Real Madridban 2009-ben bekerült a Liverpool ellen készülő BL-keretbe, a pályán azonban először bizonyíthatott a legrangosabb európai kupasorozatban.

Szalai a Bundesligában is góllal debütált új csapatában, januárra azonban kiszorult a kezdőből, és többnyire a meccsek hajrájában kapott lehetőséget. Egy szezon elteltével elhagyta a Schalkét, és a Hoffenheimhez igazolt, ahol szintén kiegészítő ember volt többnyire, viszont csereként is rendkívül hatékonynak bizonyult. Különösen a 2016/17-es idényben, amikor is csak 776 percet kapott edzőjétől (aki egy bizonyos Julian Nagelsmann volt), mégis 8 gólt szerzett a német bajnokságban.

A Hoffenheimnél végül öt szezont húzott le, majd 2019-ben visszatért oda, ahol beindult a pályafutása. Bár a korábbi sikereit nem sikerült megismételni Mainzban, kiegészítő emberként – egy rövid periódust leszámítva – továbbra is számításba vették, a szurkolók körében pedig változatlanul népszerű maradt. 2022 elején a svájci élvonalban szereplő Basel játékosa lett, májusban pedig az elmaradt búcsút is sikerült pótolni: egykori társai sorfalat álltak, a szurkolók pedig tapssal fogadták.

Miközben külföldön sikerült belopni magát a szurkolók szívébe, és olyan edzők beszéltek róla elismerően, mint Thomas Tuchel és Julian Nagelsmann, itthon egészen más fogadtatásban részesült. Válogatottban nyújtott teljesítménye miatt rengeteg kritikát kapott, az egyik legnépszerűbb (focis tartalmakban valószínűleg a legnépszerűbb) magyar Facebook-oldalon valóságos lejáratókampányt folytattak a válogatott támadó ellen a 2016-os Eb-t megelőzően.

A megállapítások egy része helytálló: Szalai technikai képzettsége és sebessége kétségtelenül korlátok közé szorította a játékát, Zlatan Ibrahimovićhoz viszonyítva kimondottan ügyetlen játékosnak számít. (Ezzel nem mondtunk nagyot, ez a futballisták 99%-ra igaz.) Szalai teljesítményét azonban a magyar labdarúgás kontextusában kell értékelni, márpedig ebben a periódusban nem volt nála jobb, komplettebb játékos ezen a poszton.

Nikolics Nemanja talán gólerősebb (nehéz összehasonlítani, mivel sosem szerepelt topligában), és az is előfordulhat, hogy mondjuk Böde Dániel nagyobb önbizalommal játszott időnként, de ne legyenek kétségeink: egyik futballistát sem rakta volna be a csapatába Tuchel vagy Nagelsmann. És az sem véletlen, hogy Pintér Attila sértődöttségtől bűzlő korszakát leszámítva mindegyik szövetségi kapitánynál alapembernek számított az előző évtizedben.

"Ádámot sokan kritizálták – jogtalanul. Bosszantott az állandó »szalaizás«. Aláírom, nem volt látványos a játéka, de mindent alárendelt a csapatérdeknek. A védekezésünk vele indult, az ő játékintelligenciája szükségeltetett ahhoz, hogy a visszatámadásnak köszönhetően sokszor már a középpályán labdát szerezzünk. Márpedig egy erős csapat ellen rengeteget kell dolgozni a labdaszerzésért!” – írta róla Dárdai az önéletrajzi könyvében.

„Én vagyok az első védekező ember, aki labdát szerez, majd elindítja a támadást. Velem kezdődik a védekezés” – mondta Szalai a már idézett Origo-interjúban. Ez a magyarázata annak, miért szerettek vele dolgozni az edzői: játékintelligenciája révén könnyen megértette a taktikát, fegyelmezetten betartotta az utasításokat, és ha nem is feltétlenül mindig szórta a gólokat, összességében jobban teljesített vele a csapat, mint nélküle.

Mivel a magyar válogatott többnyire a kontratámadásokban bízva próbált eljutni az ellenfél kapujáig, szükség volt egy Szalai-típusú centerre, aki képes megtartani a felívelt labdákat túlerővel szemben is, megnyeri a fejpárbajait, és szabadrúgásokat harcol ki a tizenhatos környékén. Az emlékezetes Magyarország-Portugália mérkőzésnek Dzsudzsák Balázs lett a hőse (jogosan), arról viszont már kevés szó esett, hogy mindkét gólja előtt Szalai harcolta ki a szabadrúgást.

Ez volt alapvetően Szalai szerepe a csapatban: csendben elvégezni a piszkos munkát, párharcokat nyerni, ütközni és – ahogyan azt Dárdai mondta – minél jobban lefárasztani a védőket. Ez a fajta munka csak ritkán látványos, ellenben nélkülözhetetlen, megkerülhetetlen elemmé tette Szalait a válogatott számára. Mindezt néhány évvel ezelőtt Marco Rossi is egyértelművé tette az egyik, Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában.

Tény: Szalai nem mindig volt egyszerű eset, mint például amikor megsértődött az egyik újságíró kérdésén, aki meg merte említeni a 400 perce tartó gólcsendjét. Egervári alatt azzal kapcsolatban is voltak hírek, hogy olykor keményen bírálta a társakat egy-egy gyengébben sikerült mérkőzést követően, amit például a szövetségi kapitány sérelmezett. 2013-ban pedig a 8-1-es Hollandia elleni vereséget követően fogalmazott meg éles kritikát a magyar labdarúgás felkészültségéről.

"Annyira le vagyunk maradva a képzésben, hogy az valami elképesztő. Az elszántság és a fejlődni akarás hiányzik, aki tanulni akar, az nézze meg, hogyan működnek az európai topcsapatok. Ebből fog a magyar válogatott élni, nem most, 25-27 évesen fogunk megtanulni futballozni. Tíz vagy húsz éve hülyítjük a népet, elvárunk dolgokat, de nincs miből építkezni, nem nevelünk tehetségeket" – jelentette ki Szalai.

Korábban egy másik, szintén Bundesligában edződő játékos, Huszti Szabolcs fogalmazott meg hasonló gondolatokat, az ő válogatott karrierje (hivatalosan az ő döntése volt) ezt követően véget ért. Egy időre Szalai is lemondta a válogatottságot, bár ez inkább csak szimbolikus volt, a magyar edzők színvonalát is bíráló kijelentésén megsértődő Pintér Attilának ugyanis esze ágában sem volt meghívni a centert – hivatalosan taktikai megfontolásból.

A káoszból végül valami egészen remek dolog sült ki, hiszen az öt mérkőzést számláló Pintér-éra után Dárdai ült le ideiglenesen a válogatott kispadjára, amivel Magyarország elindult az Európa-bajnokság felé vezető úton. Bár Szalaira mind Dárdai, mind Storck alapemberként számított, a magyar válogatott pedig 1972 óta először kijutott a kontinensbajnokságra, a csatárt változatlanul rengeteg támadás érte akkoriban, még az Eb előtti felkészülési meccseken is kifütyülték.

Szalai alapember volt a 2020-as Eb-re kijutó válogatottban is, azon kevés játékosok egyikeként, akik megmaradtak a 2016-os csapatból. Az utóbbi években már csapatkapitányként számolt vele Marco Rossi, és nem véletlenül: Szalai vezetői képességeire már Tuchel is felfigyelt a mainzi években. A magunk nevében köszönjük a válogatottban elvégzett alázatos, gyakran észrevétlen munkáját, és bízunk benne, hogy ha valaki miatt búcsúmeccset rendeznek, ő lesz az.

Hátha egyszer itthon is sikerül olyan fogadtatásban részesíteni, amit mindig is megérdemelt volna.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.