Nekimentek a Milan amerikai focistájának, amiért a Donald Trump-tánccal ünnepelte a gólját
Donald Trump a megválasztását követő ünneplés közepette bemutatott néhány táncmozdulatot, amit szinte azonnal felkapott az internet, a trendre pedig a sportolók is azonnal reagáltak. A Milan amerikai válogatott labdarúgóját azonban elővették a közösségi médiában amiatt, hogy esetleg nem politikai állásfoglalás volt-e a Trump-féle gólöröme.
Christian Pulisic
Fotó: Getty Images
Az amerikai labdarúgó-válogatott sztárja, Christian Pulisic lett a soron következő profi sportoló, aki Donald Trump tánctrendjével ünnepelt a pályán: az Egyesült Államos frissen megválasztott elnökének jellegzetes mozdulatait másolta le a Milan focistája, miután megszerezte az amerikai csapat Jamaica elleni, 4-2-re megnyert mérkőzésének első gólját.
„Nos, nyilvánvalóan ez a Trump-tánc volt” - mondta Pulisic, amikor megkérdezték tőle, hogy szándékosan ünnepelt-e az online világban szinte azonnal mémmé vált mozdulatokkal. „Ez csak egy tánc, amit mindenki csinál. Nyilván ő volt az, aki először csinálta, én pedig csak azt gondoltam, hogy vicces lenne” - tette hozzá.
Egyébként csapattársai, Weston McKennie és Ricardo Pepi is csatlakoztak Pulisichez az ünneplésben.
Az elmúlt napokban több más sportoló is elővette a Trump-táncot, sportágtól függetlenül. Ott volt a UFC-s Jon Jones, akinek egyébként maga Trump is megjelent a meccsén a ring melett; vagy a Las Vegas Raiders tight endje, Brock Bowers - plusz még egy sor más egyetemi és NFL-játékos, köztük a Tennessee Titans wide receiverei, Calvin Ridley és Nick Westbrook-Ikhine, vagy a Detroit Lions védői, Za'Darius Smith és Malcolm Rodriguez.
„Láttam, hogy tegnap mindenki ezt csinálta az NFL-ben, láttam azt is, hogy Jon Jones csinálta” - mondta Pulisic a meccs után. „Csak egy kicsit szórakozunk, ennyi, úgy gondoltam, hogy ez egy elég vicces tánc volt”.
Mivel a Trump-tánc gyakorlatilag azonnal elterjedt a sportvilágban, nem világos, hogy az ünneplést fel lehet-e fogni politikai állásfoglalásnak, vagy tényleg csak a trend miatt csinálják a játékosok. Bár Pulisic azt mondta, hogy csak „egy kicsit szórakozott”, az ünneplése gyorsan felkeltette a közösségi médiában az érdeklődést, komoly szakírók is beleszálltak a tánc miatt.
Az amerikai focista azonban elmondta, hogy egy percig sem foglalkozott azzal, hogy a közösségi médiában többet láttak bele a látottakba, mint amit ő gondolt.
„Ez nem politika, csak szórakozás. Láttam egy csomó embert, akik csinálták, és mondtam már, szerintem is vicces, azért csináltam. Remélem, azért néhány embernek tetszett" - tette hozzá Pulisic.
Forrás: Athletic
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)