De Rossi felrázta a Mourinhóba belefásult AS Romát, de maradtak kérdések a jövőt illetően

A hétvégi rangadóra készülve nem kellett sokat visszamenni az időben, hogy megtaláljuk a két csapat legutóbbi összecsapását. A januári találkozójukat – az utóbbi időben megszokottá vált minimalista, 1-0-s eredménnyel – a Lazio nyerte, amely az utolsó szögek egyike volt José Mourinho koporsójában. Egy esetleg kupagyőzelemmel ugyanis – amire az Inter kiesését követően jelentősen megnőtt az esély – még fenn lehetett volna tartani az illúzióját, hogy halad valamerre Mourinhóval a csapat.

Csakhogy kikaptak, majd a hétvégi bajnokin is alulmaradtak a Milannal szemben, Dan Friedkin pedig meghúzta azt, amit egyre nagyobb buzgalommal jósoltak a lapok: elküldte Mourinhót. Mivel a portugál népszerű volt az olasz fővárosban, olyan edzőre volt szükség, akit szintén elfogadnak és támogatnak a szurkolók. A közös halmazt Daniele De Rossi képezte, aki a Spalnál átélt kudarc után elérhető volt, és játékosként is elég kreditet gyűjtött Rómában, hogy ne gyújtsák fel az Olimpicót a csalódott ultrák.

Időközben azonban a másik római csapatnál is lezárult egy éra. Maurizio Sarri – miután úgy érezte, nem tud hatni a játékosokra – lemondott a pozíciójáról, amit a Lazio vezetősége elfogadott. Az olasz lapok szerint úgy jutott erre a döntésre Sarri, hogy az Udinese ellen 2-1-re elveszített találkozót követően (ami zsinórban a negyedik vereségük volt), alaposan lehordta a játékosait, és megkérdezte tőlük: menjen vagy maradjon.

Az utódja a némi túlzással minden megüresedő olasz kispaddal szóba hozott Igor Tudor lett. A 45 éves horvát érdekes alakja a labdarúgásnak: abban ma már mindenki egyetért, hogy kompetens edző, akire akár egy topcsapatot is rá lehetne bízni, ugyanakkor valamennyi klubjánál voltak olyan konfliktusai, amelyek a korai távozásához vezettek. Claudio Lotito mindenesetre megadta neki azt, amire Aurelio De Laurentiis nem volt hajlandó: egy, a mostani szezonon túlmutató szerződést.

Pár hónap alatt nagyon megváltoztak a római erőviszonyok. Mourinho távozásakor a kilencedik helyen állt a Roma, négy pontra a városi riválistól, és ötre a BL-indulást érő negyedik pozíciótól. Szigorúan a pontok alapján nincs sokkal közelebb a fő céljához a fővárosi csapat, hiszen három választja el a BL-től, viszont feljött az ötödik helyre (ami szintén érhet még BL-t), miközben a Lazio visszacsúszott a nyolcadikig. A két római csapat közti különbség pedig kilencre nőtt, de most már a Roma áll jobban.

De Rossinak még nincs szerződése a következő idény(ekre), ám a csapat teljesítményét látva csak idő kérdése, mikor állandósítják a helyén. A folyamatot valamelyest lelassította, hogy Tiago Pinto távozása óta még nincs új sportigazgatója a Romának, és amíg nem találják meg az utódot (a kiszemelt a Monzát összekalapáló Francois Modesto), arról sem hoznak döntést, hogy ki irányítja a következő idényben az AS Romát.

Nehéz elképzelni, hogy a 2023/24-es szezonban ne De Rossi üljön a kispadon, mert nagyon komoly formajavuláson ment keresztül a fővárosi csapat, amióta átvette az irányítást, mégis van néhány szempont, amit mérlegelnie kell a Roma tulajdonosainak, mielőtt megkínálják egy hosszú távú szerződéssel.

Mindenekelőtt azt a tényt, hogy jelenleg a Roma olyan periódusban van, amit nehéz hosszú távon fenntartani. De Rossi érkezése óta 2,36-os pontátlaggal rendelkezik, míg Mourinhóval ez a szám 1.45 volt a 2023/24-es szezonban, ami akkor is gyanúsan nagy fejlődés lenne, ha a Roma ezt a játékban alá tudná támasztani. Egyelőre azonban nem arról van szó, hogy a fővárosiak nagyságrendekkel jobb számokat produkálnának, viszont a kapu mindkét oldalán hatékonyabban lettek.

Az Understat adatai alapján a De Rossi-féle Roma meccsenként 1,5-ös xG-t dolgoz ki, és 1,2-t enged az ellenfeleinek 90 percre lebontva, a várható statisztikák szerint tehát valamelyest még romlott is a fővárosiak játéka, Mourinho alatt ugyanis ugyanennyi lehetőség mellett kicsivel kevesebb helyzetet engedtek. Nagy különbség viszont, hogy január óta a Roma-játékosok 7.49-cel felülteljesítették a várható góljaikat, és 2.17-tel kevesebbet kaptak.

De Rossi hatásában tehát az edzőváltás utáni fellendülés is benne van (new manager bounce), hasonló történt például, amikor Ole Gunnar Solskjær váltotta Mourinhót a Manchester United kispadján. A portugál irányításával a 2018/19-es idényben 1.53 pontot gyűjtött meccsenként az MU, ezt sikerült a hátralévő hónapokban 1.9-re növelni. A norvég érkezése utáni hónapok voltak a leglátványosabbak, az első 17 meccséből 14-et megnyert a manchesteri csapat.

Ilyen szintű túlteljesítést nehéz hosszabb távon fenntartani, idővel valószínűleg De Rossi alatt is kidurran a rózsaszín (na jó, bordó!) lufi, és akkor fog kiderülni igazából, milyen edző lesz belőle. A csapat szerkezetében eszközölt változtatásai azonban okot adhatnak optimizmusra, az egykori középpályás ugyanis okosan nyúlt hozzá a felálláshoz, lényegesen nagyobb hangsúlyt fektetve a támadójátékra.

A felülteljesítés bizonyos szempontból az ő érdeme: a Mourinho alatt elveszettnek tűnő Lorenzo Pellegrini pályafutása talán legjobb hónapjain van túl, a teljesítményével – igaz, ez most talán nem olyan nagy szó – az olasz válogatottba is beverekedte magát. Január óta a középpályás 5 gólt és 3 gólpasszt jegyzett a bajnokságban, ráadásul De Rossinak sikerült megdöntenie azt a mítoszt, miszerint őt és Paulo Dybalát nem lehet egy rendszerben alkalmazni.

A szintén világbajnok támadó (amire a hétvégén sajátos stílusban emlékeztette Mattéo Guendouzit) már Mourinho alatt is kulcsjátékos volt, de az ő játékára is pozitívan hatott a támadóbb felfogású rendszer, amit a 7 gól és a 2 gólpassz is bizonyít. De Rossi célja egyértelműen az volt, hogy a legjobb támadóit a lehető legközelebb helyezze el a pályán, és ugyan Romelu Lukaku góllövő formája még (?) nem tért vissza, az elképzelés egyelőre működik.

A legnagyobb különbség a Mourinho-féle Romához egyértelműen ez: De Rossi alatt nem csak a négyvédős rendszerhez, de vele együtt a támadóbb felfogású focihoz is visszatértek, és összehasonlíthatatlanul gördülékenyebb lett a fővárosiak támadójátéka. A léc persze nem volt magasan, mindenesetre egy újabb mourinhói meggyőződést sikerült romba dönteni: ezzel a kerettel is lehet nyíltabb játékot bevállalni anélkül, hogy túlságosan csupaszon hagynák a védekezést.

Persze szó sincs arról, hogy minden tökéletesen működne De Rossi alatt, például két meccsen is előfordult, hogy 20-nál több lövést engedett a Roma az ellenfeleknek, ám érdekes módon mindkét esetben megúszta kapott gól nélkül. Ehhez az ellenfelek gyenge helyzetkihasználása mellett kellettek Mile Svilar bravúrjai is, aki február óta egyértelműen első számú kapus De Rossinál, és már most komoly az érdeklődés iránta Angliából.

A fenti adatból az is látszódik, hogy a Roma nem mindig tudja kontrollálni a mérkőzéseket, bár De Rossi szerint a gyengébb teljesítményeket rendre az Európa-liga-párharcok után mutatta a Roma, vagyis a fáradtságot és a kevesebb felkészülést társította a küszködős meccsekhez. Az is beszédes, hogy az előző hónapokban sok, a helyzetek minősége alapján ikszes meccset tudott győzelemre fordítani a Roma, illetve arra is volt példa, hogy alárendelt szerepben volt, mégis pontot szerzett.

Akár De Rossival, akár nélküle, a nyáron új korszak kezdődik majd az AS Románál, hiszen a klub anyagi helyzete miatt előfordulhat, hogy áldozatokat kell hozniuk majd a piacon, és az is nagyon valószínű, hogy a Mourinho alatt alkalmazott átigazolási stratégiával is szakítanak. Vagyis a lejáró szerződésű, de magasabb fizetési igénnyel rendelkező játékosok helyett megint inkább a fiatalabb, nagyobb profittal kecsegtető futballistákra vadásznak a piacon.

Velük párhuzamosan a Lazio is újjáépítésbe kezd, és talán látványosabb volumenben, ugyanis két, a közelmúltban meghatározó játékos is távozhat. Ciro Immobile, a klub történetének leggólerősebb játékosa már az előző nyáron ott volt a szaúdi klubok radarján, és miután ebben a szezonban csak két bajnoki gólja van akcióból, Lotito sem feltétlenül bánná, ha a továbbállna a csapatkapitány. Hasonló sorsra juthat Luis Alberto is, akinek ugyan jobb szezonja van, de kevésbé illik Tudor stílusához.

A generációváltás részben már a nyáron elkezdődött Guendouzi, Rovella, Isaksen és Castellanos szerződtetésével, de vélhetően a horvátnak is lesznek javaslatai a keret fejlesztésére. Hogy Lotito ezeket mennyire fogadja meg, az megint más kérdés, mindenesetre az már az első meccsek alapján látszódik, van fantázia Tudor rendszerében. Talán nem is kell olyan sokat hozzátenni, hogy hasonlóan erős (vagy erősebb) idényt fussanak, mint tavaly.

Tudor alatt épp ellentétes irányt vett a Lazio a rendszerek terén, mint a De Rossi-féle Roma Mourinho után, és a Sarri alatt meghonosított négyvédős felállásról visszatért a három belső védőhöz. A legnagyobb változás azonban a harcmodorban rejlik, hiszen Sarri és Tudor két, meglehetősen különböző iskolát képvisel. A középmagas blokk és a lassú labdajáratás felől a letámadás és a direkt játék felé indult el a Lazio, egyelőre változó eredményességgel, de ígéretes pillanatokkal.

A római csapat – de ez tényleg csak az első benyomás – komfortosabbnak tűnt ebben a stílusban, mint Sarri alatt bármikor az előző két és fél év során. Tudor első meccsén valósággal bepasszírozta a Juventust a Lazio, amíg bírta erővel, és megérdemelten gyűjtötte be a három pontot. Pár nappal később a torinóiak visszavágtak az Olasz Kupában, majd a hétvégi római derbit is elbukta Tudor csapata, de a sűrű menetrend és a csapat ismerete most még felmenti az eredménykényszer alól.

Azt az előző két Derby della Capitale közti különbség is hűen alátámasztja, mennyi minden történhet pár hónap alatt a fociban. A helyzet akkor sem volt rózsás Sarrival, de a Lazio viszonylag jól állt a bajnokságban, még a Bajnokok Ligájában is versenyben volt, az ősi riválisuk pedig komoly válságban volt. Ehhez képest most a Roma van jobb passzban, és szinte biztos, hogy öt év után először a Lazio előtt zár majd a bajnokságban.

Hosszabb távon viszont mégis a Lazio jövője tűnik biztosabbnak. Tudorról már tudjuk, hogy jó edző, míg De Rossiról egyelőre csak sejtjük, a Lazio már az előző nyáron elkezdte a generációváltást, a Roma esetében pedig fogalmunk sincs, mit terveznek a piacon, vagy mire kényszeríti őket a piac. Azt viszont biztosan állíthatjuk, hogy az AS Roma-drukkerekre ráfért már egy olyan derbi, amelyen az 1-0-s spektrum jó oldalára kerülnek, a csapatnak pedig a kisebb megtorpanás után új lendületet adhat.

Amire szüksége is van a Romának, a következő hetekben ugyanis kemény meccsek várnak rá: játszik még a Bolognával, a Napolival, a Juventusszal, az Atalantával, az Európa-ligában pedig kétszer a Milannal.