A rosszról még rosszabbra fordult a Napoli szezonja, de még mindig menthető lenne

Csupán néhány hónapja történt, hogy örömmámorban úszó drukkerek ezrei ellepték Nápoly utcáit. A kudarcként megélt majdnemek sorozata után végre minden összeállt, az Osimhen-őrület már-már ijesztő, de mindenképp bizarr méreteket öltött, a teljesítményéhez képest fillérekért igazolt Kvaratskheliát a legnagyobb ikonjukhoz hasonlították. Nápoly 33 év után ünnepelhetett újra bajnoki címet, és pont úgy reagáltak, ahogyan azt egy futballőrült várostól várja az ember.

Azóta még a futball-időszámítás szerint is csekélyke idő telt el, mégis olyan, mintha egy örökkévalósággal ezelőtt történt volna. Az óraműpontossággal, olajozottan működő gépezet helyét a küszködés, az erőlködés és a szenvedés vette át. Amíg tavaly olyanok voltak, akár a küldetésen lévő katonák, akik a biztos győzelem tudatában menetelnek településről településre, mostanra mintha maguk a játékosok is elfelejtették volna, mivel hajtották igába az országot.

Nincs szükség egy lángeszű nyomozóra ahhoz, hogy felfejtsük az események láncolatát, elég az előző szezon végéig visszamenni az időben. Amikor nagyjából egyszerre állt fel a sikercsapatot felépítő sportigazgató, a játékosokat valódi csapattá gyúró edző, és úgy mellékesen azt is feljegyezhetjük, hogy kivásárolták a csapat legjobb védőjét. Bár a keretet nagyjából sikerült egyben tartani, az edzőkérdés megoldatlansága a teljes szezonra rányomta a bélyegét.

Korábban is írtunk arról, hogy a tulajdonos Aurelio De Laurentiis végigtolta az edzőkeresés el caminóját, majd egy váratlan fordulattal a Szaúd-Arábiából kirúgott Rudi Garciát nevezte ki. Talán jobb is, ha nem feszegetjük, hányadik számú választása volt a francia szakember, bőven elég annyi, hogy bejött a szkeptikusok jóslata. Garcia népszerűségénél csak a csapat teljesítménye volt rosszabb, De Laurentiis pedig – a hibáját elismerve – hozzálátott a takarításhoz.

Azon kívül, hogy Walter Mazzarri 2009 és 2013 között csodálatos időszakot töltött a klubnál, minden a visszatérése ellen szólt. A közelmúltbeli eredményei erős jóindulattal is csak közepesnek nevezhetőek, az általa képviselt iskola iszonyatosan messze van Spalletti elveitől, és maga a Napoli is nagyon megváltozott egy évtized alatt. Ha volt is remény, hogy a múlt-Mazzarri szelleme megkísérti és feltámasztja a csapatot, azok mostanra teljesen szertefoszlottak.

Garcia irányításával a Napoli 1.75 pontot szerzett meccsenként a bajnokságban, Mazzarri alatt ez 1-re esett vissza. Míg Garciával átlagban 2 gólt szereztek és 1.1-et kaptak, Mazzarival 0.6 lőtt és 1.6 kapott az arány. A képet valamelyest árnyalja, hogy Mazzarri hét bajnokija közül négy rangadó volt (Atalanta, Inter, Juventus, Roma), ám ettől még tény: az előző hetek, hónapok során még mélyebbre ásta maga alatt a gödröt a Napoli.

A déliek immáron négy mérkőzés óta nem találtak kapuba, és két alkalommal is csúnya pofonba néztek bele. A bajnokságban a Torinótól kaptak ki 3-0-ra (a meccs képe alapján akár nagyobb is lehetett volna a különbség), a kupában pedig 4-0-ra a Frosinonétól. Utóbbira mentség lehetne, hogy erősen tartalékos kezdővel állt fel a csapat, ám furcsamód mind a négy gólt azt követően kapták, hogy Mazzarri becserélte az alapembereit Osimhemtől kezdve, Di Lorenzóig bezárólag.

Ha a gólokat nem is, a piros lapokat bőszen gyűjtögették a nápolyiak. A karácsony előtti Roma elleni rangadón Matteo Politano vesztette el a fejét és állíttatta ki magát, majd a hajrában Osimhen is követte a példáját. A télen igazolt Pasquale Mazzocchi bemutatkozása talán még Örkény világában is túl groteszk lett volna: a 28 éves védő a félidőben állt be a Torino ellen, de egy borzasztóan kivitelezett becsúszás miatt öt perc múlva mehetett is zuhanyozni.

Féltávhoz érve egészen megdöbbentő a különbség a tavalyi csapathoz képest. 2022/23-ban a Napoli 50 ponttal rendelkezett 19 fordulót követően, most csak 28-at sikerült összegyűjteni. Drámaian visszaestek mindkét kapu előtt: 48 helyett ezúttal 28 gólt szereztek, közben viszont 24-et kaptak, ami csak néggyel marad el attól, amit tavaly az egész szezonban beengedtek.

Ha ez önmagában nem lenne elég, a következő hetek duplán is nehéznek ígérkeznek az Afrika-kupa miatt. Osimhen és Anguissa kiesésével a támadósor és a középpálya is elveszítette az egyik motorját, amivel tovább szűkülnek Mazzarri egyébként is rohamosan fogyó opciói. Bár tavaly Raspadori be tudott szállni Osimhen helyett, amikor szükség volt rá, november eleje óta ő sem szerzett gólt, holott többször lehetőséget kapott kezdőként.

Sovány vigasz a szurkolóknak – ha az egyáltalán – hogy De Laurentiis magára vállalta a felelősséget a rossz döntések miatt. „Minden, ami történt, kizárólag az én felelősségem” – mondta a Monza elleni 0-0 után. „Nem a játékosok, vagy az edzők hibája, teljes felelősséget vállalok. Elnézést kell kérnem a nápolyiaktól és a szurkolóktól, hogy ott tartunk a tabellán, ahol. Hosszú még a bajnokság, és aktívak leszünk az átigazolási piacon, hogy behozzuk a lemaradást.”

2019-ben némileg hasonló helyzetben volt a klub, akkor az ígéretéhez hűen aktivizálta magát De Laurentiis a piacon. Leigazolták Rrahmanit, Lobotkát és Politanót – három olyan játékost, akik a későbbi bajnokcsapatnak kulcsfigurái voltak – és az Olasz Kupa megnyerésével egész jó szépségtapaszt ragasztottak a máskülönben csalódást keltő szezonra. Most ezt azzal tehetnék meg, ha biztosítanák a helyüket a top 4-ben, esetleg a BL-ben is mennének egy-két kört.

Utóbbira kevesebb az esély – a Barcelonával játszanak a nyolcaddöntőben – a bajnokság viszont még menthető lenne. Jelenleg öt pont választja el a Napolit a negyedik helytől, viszont az Atalanta-Lazio-Roma hármashoz viszonyítva két ponton belül vannak, és hosszabb távon ők tűnnek a valódi riválisoknak, nem a szezon első felében erőn felül teljesítő Bologna, vagy a csatárgondjait továbbra sem megoldó Fiorentina.

A keretek alapján a pocsék kezdés ellenére is oda kellene érnie a Napolinak a top 4-re, ehhez viszont valakinek ki kellene rángatni ebből a kábult állapotból a játékosokat. Könnyen lehet, hogy csak egy újabb edzőváltás oldhatná meg a helyzetet, ám ezek után már az is nagy kérdés, ki vállalná el menet közben a romokban lévő csapat irányítását. És még nagyobb kérdés, hogy két rossz döntés után vajon agresszívebb lenne-e De Laurentiis, mint novemberben volt, amikor Mazzarrival is beérte.

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!