Ha úgy hozza a matek, nincs helye érzelemnek – így happolta el a Newcastle a Milan középpályását

Érthető, hogy Sandro Tonali ügynöke elégedetten nyilatkozott, ügyfele ugyanis minden idők legdrágább olasz játékosa lett. A Newcastle legalább 70 millió eurót fizet a középpályásért, amihez még további bónuszok is tartoznak, így a végső összeg akár a 80 milliót is elérheti (a pontos számot nem hozták nyilvánosságra). Nem jár rosszul a játékos sem, aki a mostani fizetésének közel a háromszorosát teheti majd zsebre, ráadásul a világ legerősebb bajnokságában játszhat.

Ha csak a két ligát hasonlítjuk össze, egyértelmű az előrelépés, a Premier League minden szempontból magasabb szintet képvisel, mint a Serie A. Tonalinak ráadásul – legalábbis a következő szezont figyelembe véve – Európában sem kell visszalépnie, a Newcastle ugyanis 2023-ban indulhat a Bajnokok Ligájában, és a tulajdonosi hátteret elnézve hosszabb távon is tényező lesz Angliában, ha nem szúrják el nagyon.

Miután a szaúdi állam (hivatalosan persze az attól papíron független PIF) felvásárolta a Newcastle-t, sokan arra számítottak, hogy őrült tempóban kezdik költeni a pénzt. Ehhez képest viszonylag visszafogottan láttak hozzá a csapatépítéshez, ráadásul kifejezetten okosan vásároltak játékosokat, talán csak Chris Wood lóg ki a sorból, aki másfél szezon alatt 5 gólt hozott össze. Ez az építkezés folytatódhat idén nyáron is, amelyhez Tonali kiváló építőkocka lehet.

Kétségtelen, hogy a valós értékéhez mérten egy kicsit sokat fizettek érte, ám a középpályásnak hosszú távú szerződése volt a Milannal, és erős ajánlatot kellett letenniük az asztalra, hogy megvalósulhasson az üzlet. Tonali a Milanban többnyire a duplaszűrő egyikeként (jellemzően, de nem kizárólag a bal oldalon) szerepelt, és a Bresciánál töltött éveiben még mélységi irányítót is játszott, ami a gyakorlatban inkább védekező hatos volt, mivel többnyire náluk volt kevesebbet a labda.

Pályafutása korai éveiben gyakorta hasonlították össze Andrea Pirlóval, és ha a karrierjüket nézzük, vannak hasonlóságok (mindketten megfordultak a Bresciában és a Milanban), ám a játékuk egészen más. Amíg Pirlo klasszikus irányító volt, aki összegyűjtötte a labdákat, és meghatározta a játék ritmusát, Tonali inkább a sokoldalúságával és a mezőnymunkájával hívta fel magára a figyelmet. Nem véletlenül mondta azt, hogy Gennaro Gattuso játéka és mentalitása közelebb áll a szívéhez.

Tonali sokkal labdaügyesebb játékos Gattusónál, ám ez a párhuzam sokkal inkább megállja a helyét, mint amikor Pirlóval állították párba. A 23 éves középpályás a két tizenhatos között mozog előszeretettel, védekezésben és támadásban egyaránt lehet rá számítani, remekül jön ki nyomás alól, rendkívül hasznos az átmeneteknél, kifejezetten erős a nyomásgyakorlásban és a letámadással kikényszerített labdaszerzésekben, emellett a tizenhatoson belüli befutásai is hasznosak.

Eddie Howie 4-3-3-as rendszerében többnyire Sean Longstaff játszott box-to-box középpályásként, hozzá képest nagy előrelépést jelenthet az olasz válogatott középpályás, amennyiben gyorsan sikerül beilleszkednie. Talán ez az egyetlen kérdés vele kapcsolatban, a Milanban ugyanis egy teljes szezonra szükség volt, hogy felvegye a ritmust, és csak a második szezonjában vált kulcsjátékossá – igaz, akkor váratlanul nagyot lépett előre.

Papíron a Milannak nincs szüksége arra, hogy eladja a játékosait, hiszen emberemlékezet óta először zárja pluszban az évet, de a Newcastle ajánlata túl jó volt ahhoz, hogy nemet mondjon rá. Bár Tonali távozásával keletkezett egy újabb hiányposzt az eddigiek mellé, a 2019 óta épített üzleti modell egyik sarokpontja a játékoseladásból szerzett profit lenne, ami rengeteget segít a klub könyvelésén. Talán az sem túlzás, ha azt mondjuk, most fog kiderülni, mennyire fenntartható Olaszországban ez a modell.

Tavaly nyáron az a Redbird Capital vásárolta meg a klubot, amelynek számos érdekeltsége van a sport területén, köztük a francia élvonalban szereplő Toulouse. A francia klubot még a másodosztályban vásárolta meg a cégcsoport, majd az analitikára támaszkodva olyan játékosokra kezdett el vadászni, akiket valamilyen oknál fogva alulértékelt a piac. Ezen a szinten sikerült ezt végrehajtani, a következő hetekben, hónapokban pedig az is kiderül, mire mennek a Milan esetében.

Most különösen nagy nyomás nehezedik a tulajdonosra, ugyanis a szezon végén menesztették Paolo Maldinit, aki 2019 óta az átigazolásokért felelt a klubnál, és az eddigi vezető scout, Geoffrey Moncada került a helyére. Moncadának már eddig is nagy szerepe volt a játékosok kiválasztásában, innentől kezdve pedig – pláne, ha a Milan hajlandó lemondani a Tonalihoz hasonlóan felépített játékosokról – még nagyobb szerep hárul majd rá.

Kár volna azonban tagadni, hogy a Milan-szurkolókat sokként érte, mennyire könnyedén lemondott a klub arról a játékosról, akiben a csapat jövőbeli kapitányát látták. Ha csak a profilt nézzük, egyáltalán nem megoldhatatlan feladat Tonali pótlása, érzelmi oldalról nézve azonban aligha találnak olyan játékost, aki hasonló helyet tölthet be a csapaton belül. Ez persze csak egy újabb példa arra, hogy a futball alapvetően egy üzlet, és ma már többnyire csak illúzió, hogy az érzelmek működtetik.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.