Ibrahimović kilenc hónap után először végzett teljes értékű edzésmunkát a Milannál

Az AC Milan középcsatára, Zlatan Ibrahimović úton van a 100 százalékos állapot felé, miután kedden az első teljes értékű edzésén vett részt a csapattal tavaly májusi térdműtétje óta. A Milan jelenleg nehéz helyzetben van, a legutóbbi kilenc mérkőzéséből mindössze egyet nyert meg. Így fordulhat elő, hogy egy 41 éves játékos visszatérését is nagyon várják a klubnál.

Zlatan Ibrahimović a pálya mellől hamarosan visszatérhet a gyepre

Fotó: AFP

Zlatan Ibrahimović közel áll a visszatéréshez térdműtétjét követően.
Kollégánk, Hajdú B. István aranyköpése volt ez jó régen egy közvetítésben, amikor még nem mondhattuk a kollégánknak. (mellékszál: nagyon jó a kollégánknak mondani Pistit).
Kedden először tért vissza a teljes értékű edzésmunkához Zlatan Ibrahimović a 2022-es májusi térdműtétje óta, amely miatt közel kilenc hónapja nem léphetett pályára. Elöl feltűnően nagy bajjal küszködik Stefano Pioli csapata, talán így fordulhat elő, hogy egy veterán támadótól várják a megváltást Milánó piros-fekete felén.
A 41 éves labdarúgó az AC Milan előző szezonjának utolsó részében ACL-sérüléssel játszott, és segített a milánóiaknak abban, hogy több mint egy évtized után ismét bajnoki címet szerezzenek.
A svéd játékos akár már pénteken, a Torino ellen játszó csapatban is szerepelhet, akkora a probléma a góllövéssel. A Milan ölég gyenge formát mutat, mivel a legutóbbi kilenc mérkőzéséből mindössze egyet nyert meg minden versenysorozatot figyelembe véve.
picture

Mindig vicces Ibrahimovićot békejeles pólóban látni

Fotó: AFP

Az elveszített négy mérkőzésen a Milan az Olasz Szuperkupa döntőjében 3-0-ra kikapott az Intertől, majd 4-0-ra a Laziótól, 5-2-re a Sassuolótól, és ismét 1-0-ra végeztek az Inter ellen. Tehát hátul se mentek a dolgok, ahogy elöl sem.
A Milan a Tottenham Hotspurrel csap össze a Bajnokok Ligájában a legjobb 16 között, de Ibrahimović érthető módon a sérülése miatt nem került be a BL-keretbe.
"Ibrahimovic mindig is nagy jelentőséggel bírt a csapat számára" - mondta Stefano Pioli vezetőedző a múlt héten.
"Sajnos számára a Tottenham elleni két mérkőzés túl hamar lenne, jelenleg nem tudjuk, hogy mikor lesz százszázalékos állapotban.
Tiszta szívemből remélem, hogy hamarosan visszatérhet. Kevés ember tenné meg azt, amit ő tesz, hogy egy ilyen nehéz és bonyolult sérülésből visszatér. Nem adja fel. De mivel nem volt garancia a gyógyulásának időpontjára, nem volt más választásom, és ezt néhány nappal ezelőtt közöltem vele.” – tette hozzá Pioli.
picture

Ibrahimović dubajozás közben

Fotó: AFP

Lehet, hogy már azzal is nagy hatással lesz Sandro Tonaliékra nagynevű csapattársuk jelenléte a pályán, ha berakják a kapuba, amíg nem tér vissza sérüléséből a Serie A egyik, ha nem a legjobb kapusa, Mike Maignan.
Talán Ibrahimović beáll a kapuba, s véd.
via eurosport.co.uk
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés