Manchester-Monopoly, avagy egy futballklub eladásának háttere és részletei

Az egyes labdarúgó bajnokságokban szereplő csapatok legtöbbször gazdasági társaságok (leegyszerűsítve korlátolt felelősségű társaságok és részvénytársaságok). A bajnokságok - sportjogi néven nevezve versenyrendszerek - időnként elő is írják, hogy a szervezetek milyen jogi formában működve nevezhetnek.

Vagyis meghatározzák, hogy milyen formájúak lehetnek a versenyzők, esetünkben a bajnokságban induló csapatok. Ez nemcsak a labdarúgásra igaz, számos egyéb sportágnál ugyanez a helyzet. Talán a legfrissebb szabályozású példa a magyar kézilabda: az NB1-ben az idei szezonban már csak korlátolt felelősségű társaság formájú csapatok versenghettek egymással. De ne csapongjunk földrajzilag és sportágilag, jelenleg egy angol futballcsapat az állatorvosi lovunk!

A Manchester United labdarúgó különítménye részvénytársaság. A Glazer család és a sejk, valamint Ratcliffe úr tárgyalásának gerince a részvénytársaság megvásárlásáról szól. A két vevő közötti sarkalatos különbség, hogy Ratcliffe csak a klub (tehát a részvénytársaság) 69 %-ára tart igényt, míg a katari kizárólagosságot, tehát 100 százalékos tulajdonrészt vár a pénzéért. Jassim sejk ajánlatában igen méltánylandó és serpenyőt billentő vonás lehet, hogy a teljes tulajdonlásért az adósságok rendezését is és az Old Trafford és a carringtoni edzőközpont fejlesztését is vállalja. Magunk elé képzelve Jassim sejk erre a projektre szánt Excel tábláját, azért a jobb alsó sarok összesített árát viszonylag megdobhatja ez a két „plusz” felajánlás…

A tárgyalások tehát a klub részvénycsomagjának az átruházásáról szólnak. Arról, hogy a Manchester Unitedot megtestesítő részvényállományt milyen módon és mennyi pénzért hajlandóak eladni Glazerék. Ha a tranzakció létrejön, akkor a vevő kap egy részvénytársaságot vagy egy többségi részesedést a részvénytársaságban. A többségi részesedéssel könnyedén gyakorolhatja a tulajdonosi jogokat (tehát lehet főnök), vagyis például kinevezi a menedzsmentet, tárgyal a szponzorációról, megbízza az edzői stábot, aláír a játékosokkal, felveszi az Old Trafford karbantartóját stb.

Az átruházásnak az áron kívül számos egyéb tényezője is lehet. Tárgyalni kell a fizetési ütemezésről, a fizetéssel kapcsolatos egyéb járulékos kérdésekről (milyen valuta, milyen árfolyam, milyen beszámítanók vetődhetnek fel, ki fizethet, kinek fizethet és még számos más), de lényeges tárgyalási pont a gazdasági társaság tényleges átadása is. Önmagában egy bejáratott klubnál nem elég főnöknek lenni.

Át kell venni a napi feladatokat az ÁFA fizetéstől a szponzorokkal való tárgyalásokig, a folyamatban levő hatósági ügyintézésektől az edzőtáborok szervezéséig. Ebben a dimenzióban az ár meghatározása csak kavicshordás az adásvétel épületéhez. Külön jelentőséggel bíró fejezet, hogy milyen munkafeladatok mikor kerülnek át az eladóktól a vevőhöz.

A fentiek alapján az lehet mindenki érzése, hogy egy futballklub megvásárlásához és felső szintű irányításához nincs szükség futball-gyakorlatra, sőt, semmilyen labdarúgással vagy labdarúgás-irányítással kapcsolatos készségre. Ez az érzés döntő részben valós. Ekkora cégek irányításához szerteágazó gazdasági és üzleti háttérre van szükség. Ha az üzleti háttérismeret a tulajdonos rendelkezésére áll, és megfelelő szakemberekkel veszi körül magát, akkor nemhogy egy egyeneset nem kell tudnia belerúgni a labdába, de még csak nem is kell olyannal találkozni, aki tud ilyet.

Ez üzletileg teljesen igaz. De akkor üt be a labdarúgás-faktor! Ismerjük a mondást: a labdarúgás nem élet és halál harca, hanem sokkal több ennél. A futballsiker eléréséhez sokkal többre van szükség, mint jól megfontolt és eredményes üzleti döntések összességére. Hogy ez megvan-e vajon Sir Jim Ratcliffe-nek, vagy Jassim bin Hamad bin Khalifa Al Thaninak, azt nem tudjuk.

Meglátjuk.