Korábbi játékosa a Manchester United vezetését kritizálja
Publikálva 09/08/2022 - 17:33 GMT+2
Kevés hálásabb feladat adódik manapság a szakértők számára, mint amikor a Manchester United teljesítményéről kell kemény kritikákat megfogalmazni. Nyáron új edző érkezett, Erik ten Hag miatt pedig újból elkezdtek a drukkerek reménykedni, de az első tétmeccs után újra kitört az elégedetlenkedés és a háborgás. Természetesen Gary Neville sem fogta vissza magát a vezetőséggel kapcsolatban.
Gary Neville
Fotó: Getty Images
A hétvégi Premier League nyitófordulóban a Manchester United 2-1-es vereséget szenvedett a Brightontól. A kezdőcsapatban csak Lisandro Maritnez és Christian Eriksen volt ott az új igazolások közül, így nem is annyira meglepő, hogy Gary Neville a tavalyi gyengélkedést látta viszont a pályán.
A korábbi jobbhátvéd manapság a Sky Sports szakértőjeként dolgozik, ahol már a mérkőzés után sem fogta vissza magát, de a heti podcastjében még tovább ment a kritikával.
Teljesen nyílt a játékuk, könnyen átmegy rajtuk bármelyik csapat. Az előszezon biztató volt, de ez az első meccs sokkolhatta Erik ten Hagot. Láttuk, hogy a keretnek milyen gyengeségei vannak, egész egyszerűen elfogadhatatlan, hogy az új edző számára nem biztosítottak megfelelő erősítést a nyáron.
Sokkal több új játékosra lenne szükség. Még van 3 hét az átigazolási időszakból, de egy új embernek kell 3-4 hét, amíg használni lehet éles meccsen is. Minden edző azt hiszi, hogy a régi keretből ki tud többet hozni, hiszen mindenki azt gondolja, hogy jobb edző, mint az elődje volt. Az első bajnoki viszont megmutatta, hogy mi a valóság.
A játékosoknak volt egy jó idénye, amikor a COVID miatt nem lehettek nézők a lelátókon, de mióta visszatérhettek, azóta képtelen hátrányból felállni a csapat. Senkinek nem okozott meglepetést, hogy nagyjából ugyanazok a játékosok ugyanolyan gyengén játszottak. Minden edzőnek időre van szüksége, szóval nem fogom ten Hagot kritizálni.
Ha viszont egy céget vezetsz, ami nem hozza az elvárt eredményeket, akkor az ezért felelősöket eltávolítod. A gyengébb játékosok is rosszul járnak, ha továbbra is a csapatban maradnak, hiszen a szurkolók őket fogják kikezdeni. Egyszerűen néhányuk helyett jobb játékosokra lenne szükségünk, vagy jobban kéne őket támogatni a pályán.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/07/03/3403644-69553048-2560-1440.jpg)
Erik Ten Hag
Fotó: Eurosport
Már régóta lehetett tudni, hogy be kell fektetni idén nyáron új játékosokba, azóta pedig még távoztak is sokan. Ennek ellenére nem történt túl sok minden, egészen aggasztó, hogy mennyire nem tudunk új sztárokat megszerezni. Sokat sejtető, hogy inkább a holland ligából igazolnánk, hiszen Erik azt ismeri a legjobban. Érkezett onnan néhány jó játékos korábban, de nem ez a jellemző.
Látszik, hogy ten Hag nem kap megfelelő támogatást. Sokan azt mondják, hogy ha sikerül leigazolni Frenkie de Jongot, akkor sikeres nyáron leszünk túl, de ez egész egyszerűen nem igaz. Szerintem a szurkolók és a sajtó felől érkező nyomás miatt kicsit pánikolnak.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2020/05/07/2815824-58081508-2560-1440.jpg)
Gary Neville
Fotó: Getty Images
Neville mellett Roy Keane is ott volt a Sky Sports stúdiójában, aki szintén nem tudott sok jót elmondani a nyári átalakításokról:
„Az előszezonban a PR részleg jól dolgozott, nagy volt az optimizmus, jöttek a jó hírek az edzőmeccsek után. A csapatban viszont ugyanazok a játékosok, személyiségek vannak, mint tavaly, főleg a középpályán.
Egyértelmű, hogy vannak tehetségek a pályán, viszont képtelenek megbirkózni bármilyen negatív helyzettel. A klub DNS-e, identitása már nincs jelen az edzőpályán, egyszerűen nincs egy vezér, egy kemény karakter a keretben.
Harry Maguire szerint rémálomszerű volt a kezdés, de csak rajtuk múlik, hogy valamit tegyenek ellene. Ő a csapatkapitány, de mér számolni sem tudom hányszor hallottam tőle, hogy mennyire csalódottak és legközelebb majd megint megpróbálnak nyerni.
Muszáj lenne valamin változtatni, de ez nem csak a pénzen múlik, sokan egyszerűen nem elég jók a Manchester United csapatába.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/04/19/3358034-68640948-2560-1440.jpg)
Harry Maguire
Fotó: Getty Images
A legnagyobb problémák a csatárposzton vannak, ahol mindössze Martial, Rashford és Cristiano Ronaldo áll ten Hag rendelkezésére. A Brighton ellen az első félidőben Eriksen a hamis kilences pozíciójából próbálta segíteni a támadásokat, a második félidőben pedig az elvágyódó Ronaldo érkezett középre. Most Rio Ferdinand , hogy kit kellett volna megszerezni a nyáron.
„Ma Danny Welbeck simán befért volna a United kezdőjébe. Már, amikor jött ki az öltözőből a pályára látszott rajta, hogy mennyire eltökélt. Az egész meccsen terrorizálta Lisandro Martinezt és Harry Maguiret. Úgy játszott, mint régen a Real Madrid ellen a Bernabeuban. Nyáron lejárt a szerződése, ingyen meg lehetett volna szerezni. Én le is igazoltam volna, főleg a mai teljesítménye után… Tartaléknak simán befért volna a keretbe, mondjuk évente 15-20 meccsre, Critstianót tehermentesíteni.”
Welbeck végül maradt a Brightonban, ahogy – a legújabb hírek szerint – Marko Arnautovic sem hagyja el Olaszországot. A Bologna nem fogadta el a United első ajánlatát, ami után (és valószínűleg a közfelháborodásnak köszönhetően is) a United inkább letett a megszerzéséről. A másik csatárjelölt Benjamin Sesko közben a Slazburg testvérklubjához szerződött a következő idénytől, egyelőre pedig még marad az osztrák ligában egy évet.
A Manchester United egyelőre a középpálya megerősítésén dolgozik, de Frenkie de Jong továbbra sem hajlandó elhagyni Barcelonát. A legfrissebb pletykák szerint a Juventustól Adrien Rabiot érkezhet, de nagy kérdés, hogy a Torinóból kiutált francia mekkora erősítést jelenthet. Az idő mindenesetre fogy, a csapattal szemben pedig már most elfogyhat a türelem.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés