Fejetlen csirkeként száguld az önmegsemmisítés felé az angol klub

„Takarodj a klubunktól” – üzenték a lelátóról az Everton szurkolói Rafa Beníteznek. Ezzel az egy plakáttal össze is lehet foglalni a Bajnokok Ligája-győztes edző evertonos pályafutását: a drukkerek már a kezdetektől fogva tiltakoztak az ellen, hogy az egykori Liverpool-menedzser váltsa Carlo Ancelottit, és nem mondhatni, hogy az ő szempontjukból ördögi alku kifizetődött volna a pályán. 19 forduló után a klub a 16. helyen áll, mindössze hat pontra a kiesőzónától – ez nincs összhangban az Everton céljaival vagy presztízsével.

Célokból márpedig nincs hiány, ezt jelzi az is, hogy az előző hat évben 550 millió fontot költött játékosokra a klub. Bár ez nem a nettó költés, hiszen közben profittal tudtak túladni egyes játékosokon – például John Stones-on vagy Romelu Lukakun – az Everton évek óta agresszív politikát folytat a piacon. Teszi mindezt kevés sikerrel: az igazolások ritkán jönnek be, ráadásul jellemzően drágán vásárolnak, így ha esetleg valaki be is válna, abban az esetben is csak elvétve tudnak pénzt csinálni belőlük.

Farhad Moshiri tulajdonos ambiciózus tervvel érkezett, és az anyagiak terén bizonyította is a szándék komolyságát, egy dolog azonban bántóan hiányzik a klubból: a koncepció. Elég végignézni, kik ültek le 2016 óta az Everton kispadján: Roberto Martínez után Ronald Koeman érkezett (amely még egy logikus váltás), utána Sam Allardyce ugrott be megmentőként, 2018-ban a régóta kiszemelt Marco Silvával sikerült megegyezni, végül Carlo Ancelottit és Benítezt hozták nagy névként – csupa eltérő stílus, eltérő filozófia.

A legtöbb edző ráadásul megkapta egy-egy kedvencét is, Koemannak a hazájából, Hollandiából hoztak játékosokat, Silva 39 millió fontért elhozhatta Richarlisont a Watfordtól, Ancelotti két korábbi futballistájával, Alannal és James Rodríguezzel erősített. Ebből alakult ki az a drágán összevásárolt, de szedett-vedett keret, amivel már Beníteznek kellett főznie – ráadásul a spanyol hasonló helyzetben találta magát, mint pár évvel korábban a Newcastle-nél: nagyon szűk büdzsé mellett kellett dolgoznia.

A pletykák szintjén bedobott nevek alapján sem biztos, hogy sokat tisztul a kép ezen a téren. Az angol sajtó szerint Roberto Martínez az első számú jelölt, aki – épp az Evertontól történő távozását követően – a belga válogatott kispadjára ült le, többé-kevésbé eredményesen. Felmerült ugyanakkor a Derbynél ígéretesen dolgozó Wayne Rooney, a Chelsea-től egy éve menesztett Frank Lampard, a Crystal Palace kispadjára nyáron kis híján leülő Lucien Favre, illetve átmeneti megoldásként, Duncan Ferguson is.

Maradjunk annyiban: továbbra is eléggé széles spektrumon zajlik az edzőkeresés, miközben az új szakemberre kemény hónapok várnak.

Hogy mennyire mélyen van most az Everton, azt a Goal néhány statisztikával érzékeltette. Labdabirtoklás terén utolsó helyen áll a csapat (39,2%), ők rendelkeznek a második legtöbb sikertelen labdaátvétellel (17,4/meccs), a negyedik legtöbb sikertelen hosszú passzal (35,7/meccs), a PPDA mutató (ami azt méri, hány passzt engedélyeznek az ellenfélnek egy védekező akció előtt) pedig a harmadik legmagasabb a ligában (15,36), csak a Newcastle és a Norwich rosszabb ebben a tekintetben.

Ezek a számok nem szükségszerűen jelentik azt, hogy rossz egy csapat, viszont a Benítez-féle futballt hűen tükrözik. Mély blokkba visszaállni, fegyelmezetten tartani az edző által elképzelt védelmi vonalakat, minimális szintre csökkenteni a kreatív, váratlan megoldásokból fakadó pillanatok számát – lévén, ezek nem csak az ellenfél számára kiszámíthatatlanok, de az edzőnek sincs ráhatása, ebből kifolyólag veszélyes. Ez vezetett Lucas Digne távozásához is, aki az Everton egyik legjobb igazolása volt az utóbbi években.

Benítez gondolkodását tökéletesen jellemzi a francia balhátvédhez fűződő viszonya: Digne legnagyobb erőssége a támadójáték, amikor extra emberként szélességet tud biztosítani a csapatának, és gyakran felléphet a támadásokkal. Ilyen szempontból tökéletes igazolás lesz Steven Gerrard számára, aki már a Rangersnél is nagy hangsúlyt fektetett a támadó szélsőhátvédekre (nem véletlenül: erős a Jürgen Klopp-féle hatás), Benítez viszont kevésbé lett lelkes a támadásokat kísérő védők gondolatától.

Az egész helyzetben benne van a teljes Everton-vezetőség inkompetenciája, vagyis a hosszú távú tervezés hiánya: hiszen pár nappal azt követően, hogy az edzővel való konfliktusa miatt eladta a hátvédet a klub, megszabadult a trénertől is. Az Athletic elemzéséből kiderül: ezt a húzást az öltözőn belül sem nagyon tudták hova tenni a játékosok, főleg, hogy a Digne utódjául kiszemelt és leigazolt védők kiválasztásában meghatározó szerep jutott Beníteznek. South Park-klasszikust idézve: ennek nincs ér-tel-me.

Benítez hasonló helyzetben van, mint egykori riválisa, José Mourinho, akivel a kétezres évek közepén egyszerre került Angliába. Mélyen meghúzott védelmi vonalaikkal, a középpálya közepének túltöltésével (Mourinhónak a 4-3-3-mal, Beníteznek a 4-2-3-1-gyel volt egy plusz embere a középpályán), valamint az átmenet fogalmának bevezetésével meghatározó szerepük volt az angol labdarúgás átformálásában. A sorsuk azonban nem csak a sikerekben, de a lejtmenetben is közös, mindkét filozófia mellett elment az idő.

Vastagon benne van tehát abban, hogy az evertonos időszak rosszul sült el, ugyanakkor a felelősség nem csak őt terheli, a korábbi rossz döntések következményeivel is meg kellett (volna) birkóznia. Ennek az egyik legnyilvánvalóbb formája a nyár volt, amikor alig-alig tudott igazolni az Everton, az érkezők pedig filléres igazolások voltak. Ár-érték arányban Damarai Gray vagy épp Andros Townsend kimondottan jó vételnek bizonyult (együtt 12 gólt szereztek), viszont ilyen igazolásokkal az elvárásokat is mérsékelni kell.

Ráadásul a sérülések sem kerülték el a csapatot: az angol válogatott Dominic Calvert-Lewin az első három bajnokiján három gólt szerzett, szeptember közepén viszont lábujjtörést szenvedett, és hónapokig nem léphetett pályára. Sok mérkőzést kellett kihagynia Richarlisonnak is, akit térd- és vádlisérülés is hátráltatott ebben a szezonban, Benítez tehát nem számíthatott a két legfontosabb támadójára az idény nagy részében. Valószínűleg nem ő az egyetlen edző, aki belebukott volna ebbe a helyzetbe.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.