Még a sikeredzők sincsenek biztonságban – topklubok kispadjai üresedhetnek meg a közeljövőben

A profi futball borzasztó kegyetlen tud lenni, amikor egy játékos vagy akár egy egész csapat gödörbe kerül. A múltban elért eredmények szinte eltörpülnek a jelen kilátástalansága mellett, ami meglehetősen gyakran változtatásra sarkallja a csalódást keltő teljesítményt máskülönben tehetetlenül szemlélő klubvezetést. Sokszor csak egyetlen eszköz áll a rendelkezésükre: lecserélni azt az embert, aki a kispadon ül, és bízni abban, hogy az új impulzus pozitív hatást vált ki.

Létező jelenség a new manager bounce, vagyis, amikor az edzőváltást követő hetekben – talán hónapban – egy válságban lévő csapat teljesítménye hirtelen javulni kezd, tartós fejlődést azonban ritkán sikerül ezáltal kiváltani. Ez tehát elsősorban a kiesés ellen menekülő, a kockát különösebb kockázat nélkül elvető kicsik fegyvere, de a fő céljaiktól távolodó topkluboknál is akad rá példa. És ha nem is feltétlenül most, de legkésőbb nyáron lesújthat a pallos, ha minden így alakul a folytatásban.

Azok után, hogy szeptemberben a Chelsea komolyabb pénzt fizetett a Brightonnak, hogy kivásárolja Graham Pottert és a stábját, kevés ráció lenne abban, ha már a nyáron a továbblépés lehetőségét keresné a klubvezetés. Jelenleg azonban nehéz értelmet találni a Chelsea működésében: tavaly nyáron például Thomas Tuchel igényei szerint igazoltak új embereket, hogy aztán már a 6. forduló után megköszönjék a Chelsea-t korábban BL-győzelemig vezető német munkáját.

Potter természetesen megérdemelné a türelmet, ráadásul a korábbi munkái alapján több szezonra is szüksége lehet, mire teljesen el tudja ültetni a játékosok fejében a futballfilozófiáját. A nyári és a téli nagybevásárlást követően azonban az idő meglehetősen fontos tényező lett, a Chelsea-nek már rövid távon megfelelő eredményeket kell szállítania. Köztük a Bajnokok Ligája-indulásra is égető szükség lenne a bevételek szempontjából.

Arra talán még így is elenyésző az esély, hogy már a szezon közben menesszék Pottert, a topklubok kispadjára áhítozó edzők azonban alighanem rajta tartják a szemeiket a londoni fejleményeken. Amennyiben ugyanis sem a mutatott játék, sem az eredmények nem javulnak drasztikusan, belátható időn belül megüresedhet az edzői poszt a Chelsea-nél; ez a lehetőség pedig akkor is érdekes kihívás lenne, ha a gyakori edzőváltások nem ígérnek sok jót.

Jürgen Klopp a múlt heti, Wolverhampton elleni 3-0-s vereséget követően igennel felelt arra a kérdésre, alkalmasnak tartja-e magát arra, hogy kivezesse a gödörből a csapatot. És tény: ha van edző, aki eleget bizonyított ahhoz, hogy akár vakon is megbízzanak benne, az a Liverpoolból újra tényezőt csináló Klopp. Nem elképzelhetetlen azonban, hogy a felek közös megegyezéssel úgy döntenek a nyáron, mindenki jobban jár, ha külön utakon folytatják.

Hasonló folyamatok zajlottak le a Borussia Dortmundnál is, ahol akkor is kitartottak az edző mellett, amikor a kiesőzónába csúszott vissza a csapat. Kloppnak sikerült annyira összekapnia a Dortmundot, hogy legalább a középmezőny tetejére visszakapaszkodjanak, a szezon végeztével azonban új korszakot indítottak a klubnál. A váltás pedig mindkét oldalról jól sült el – Tuchel személyében kiváló edzőt talált a Dortmund, Klopp pedig Anglia felé vette az irányt.

Németországban sokan a mentális fáradtsággal magyarázták a Dortmund szétesését, elvégre az volt a Klopp-éra hetedik éve, ami már a mainzi időszakának legvégén is problémásnak bizonyult. Nagy különbség természetesen, hogy a korábbi klubjainál nem volt esélye újraépíteni a keretet, a Liverpool anyagi helyzete viszont lehetővé teszi a befektetéseket. Így vagy úgy, de mozgalmas nyár elé néznek az Anfielden.

Stefano Pioli 2019 óta csodát tett Milánóban: nyolc év után visszavezette a csapatot a Bajnokok Ligájába, 11 év után bajnoki címhez segítette a klubot, a mostani szezonban pedig bejutottak a BL egyenes kieséses szakaszába. A január azonban szörnyen alakult a Milan számára, hét mérkőzésből csak egyet tudott megnyerni, és a sorozatban elszenvedett négy vereség mellett a 18 bekapott gól sem mutat túl jól.

Az előző három év munkája alapján Pioli is megérdemli a bizalmat, a Milan sorsolása azonban minden lesz, csak nem egyszerű: játszik az utóbbi időben mumussá vált Torinóval, az Atalantával, a BL-ben pedig kétszer a Tottenhammel. Mivel a piacról nem sikerült erősítéseket hozni, ha teljesen elúszni látszik a szezon, az akár Pioli állásába is kerülhet – ami azért minimum rossz szájízű befejezés lenne a tavalyi meglepetés Scudetto után.

Massimiliano Allegri munkája erre az idényre valószínűleg biztonságban van, mivel a klubnak most épp sokkal nagyobb problémája van annál, ki ül a kispadon. A pontlevonások árnyékában a Serie A-t lassacskán elengedheti a Juve (kivéve, ha a bennmaradás is veszélybe kerül), az egyetlen reális célkitűzés az Európa-liga lehet, ahonnan még kiharcolhatja a BL-indulást. Ha ezt teljesíti Allegri, valószínűleg kap még legalább egy évet a vezetőségtől, és tovább viheti a megkezdett projektet.

A sokat látott vezetőedző teljesítményével azonban összességében nem lehetnek elégedettek, főleg, ami a támadójátékot – pontosabban annak hiányát – illeti. Már a szezon közben is rebesgették, hogy meneszthetik Allegrit, a szezon közbeni edzőváltás azonban nem jellemző a Juventusra, legkorábban tehát nyáron lehet valós opció. Addig viszont még nagyon sok minden történhet a klub körül, így jelenleg megtippelhetetlen, merre vezet a klub jövője.

Carlo Ancelotti legutóbb kísértetiesen hasonló szezon után veszítette el az állását a Real Madridnál: a csapat teljesítménye a rendkívül sikeres, két trófeát – köztük a BL-serleget – eredményező idényt követően visszaesett, Florentino Pérez pedig az edzőváltás mellett döntött. Ami rövid távon nem igazán jött be, Rafa Benítez ugyanis pár hónap után lapátra került, a helyére kinevezett Zinédine Zidane-nal viszont sorban nyerte a nemzetközi kupákat a Real.

Nehéz tehát igazságot tenni, mennyire volt bölcs döntés meneszteni Ancelottit, utólag Pérez is elismerte, elhamarkodottan zavarta el a rutinos edzőt. Különösebb oka most sincs arra, hogy elküldje őt a szezon végén, amennyiben viszont egyik sorozatot sem tudja megnyerni a Real a 22/23-as idényben, veszélybe kerülhet Ancelotti állása. És ugye az sem titok, hogy volt már olyan olasz edzője a Realnak, akinek sikerült kétszer ugyanabba a folyóba lépnie.

Diego Simeone több mint egy évtizede ül az Atlético Madrid kispadján, ezalatt nyert két bajnokságot, egy Spanyol Kupát, két Európa-ligát, két ízben pedig a Bajnokok Ligája döntőjét is megjárták. Annak ellenére, hogy Simeone helyezte vissza az európai térképre az Atléticót, évről évre egyre nagyobb esélyt látni a távozására. A projekt egyértelműen megfenekleni látszik, a Simeone-stílustól való eltávolodás kudarcot vallott, idén ismételten a top 4 lehet a fő célja a csapatnak.

Ennyi idő után természetes is, hogy megfáradt Simeone és az Atlético kapcsolata, és mostanra talán tényleg megérett az idő a váltásra. Mindenesetre akárki is veszi át az argentin helyét, abból a szempontból nehéz helyzetből indul, hogy nem csak egy edzőt, de egy klubidentitást meghatározó filozófiát is pótolnia kell. Az előző évtizedben ráadásul Simeone személye szimbolizálta az egész projektet, ilyen cipőbe pedig sohasem hálás feladat belelépni.

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.