Eurosport
Megjött az új magyar szupertehetség, akit Belgiumnak köszönhetünk
Publikálva 19/11/2022 - 11:21 GMT+1
Fokvárosban született, Nagykovácsiban nőtt fel, a Vasasban kezdett futballozni, de futballista Belgiumban lett belőle. Először hívták a felnőtt válogatottba, ahol rögtön lehetőséget kapott, és gólt is lőtt. Németh Andrást már korábban is Szalai Ádám utódjának kiáltották ki. De vajon szabad-e vagy éppen, kell-e ekkora terhet rakni egy 20 éves srácra?
Németh András (Fotó: MLSZ)
Fotó: Facebook
Minimum felemás érzésekkel állhattunk fel a televízió elől a Luxemburg-Magyarország barátságos labdarúgó-mérkőzés után. Úgy tűnik, Luxemburg az új mumus: ami 2011-ig 10-ből 10 győzelem volt, az most már kettőből semmi. De mielőtt a két hónappal ezelőtti német-magyar után ismét kiakadna a magyar amplitúdó, most is jegyezzük meg: egy ilyen meccsen tényleg nem az eredmény, hanem a mutatott játék, különösen a korábbi meccsektől eltérő taktika vagy felállás lehet fontos.
Az érzések továbbra is minimum felemások ebből a szempontból is, különösen azért, mert nem láthattunk jelentős különbséget a Nemzetek Ligája-meccsek felállásához képest. Persze egy komoly változást mindenképpen észrevehettünk: bemutatkozott a válogatottban Németh András, a Genk 20 éves magyar középcsatára. Ahogy azt a 3-5-2 podcast múltheti adásában már megjósoltuk. Bemutatjuk hát az új tehetséget, akit az elmúlt 8 évben a belga és a holland labdarúgás termelt ki a magyarnak.
13 évesen Hollandiába
A magyar apától és fokvárosi anyától származó Németh András a kezdetektől 2015 őszéig, tehát 13 éves koráig a Vasas Kubala Akadémián játszott. Némethet már 12 éves kora előtt, 2014 augusztusában megfigyelték az Eindhovennél, majd a következő bő egy évben több holland és belga csapatnál. 2015 novemberében lett aztán hivatalos, hogy a Vitesse Arnhem vitte el a tehetséges magyar fiatalt.
A belga, és különösen a holland foci alapja egyértelműen a régóta tartó és magas szinten űzött utánpótlás-nevelés, így különösen nagy lehetőség, ha valakit ilyen fiatalon kiválasztanak egy ottani akadémiára. Egy akkora klubnál, mint a PSV vagy az Ajax, évente 50-60 000 gyereket néznek meg világszerte – hangzott el pár éve a Sport TV Grund felsőfokon című műsorában.
2014 őszén volt ez, pár hónappal azután, hogy a holland válogatott Brazíliában bronzérmet nyert a világbajnokságon. Ekkor már az Eindhoven megfigyelője volt a magyar Nagy Sándor is, így ő is tudott a budapesti kiskamasz érkezéséről. Ő fogalmazott úgy a műsorban, hogy mire 16 éves lesz egy játékos, 236 féle dolgot tudnak róla (hogy ez mennyire pontos szám, nem tudjuk, vagy egyszerűen csak a „sok” szinonimája), antropometriai és személyiségi adatokat egyaránt.
| Azt ők sem tudják megmondani, hogy kiből lesz profi labdarúgó, de azt igen, hogy kiből nem. |
„Ha tizenhét éves kora előtt nem megy nyugatra (egy tehetséges magyar fiatal), attól kezdve már nem sok esélye van rá, hogy egy nagy klub felfigyeljen rá” – nyilatkozta ugyanúgy Nagy Sándor ekkortájt a Nemzeti Sportnak.
Németh András tehát szerencsére nem ebbe a kategóriába esett. 16 évesen az U18-as, 17 évesen az U21-es keret tagja volt. Egy időre kölcsönadták a másodosztályú Lommelbe (ide igazolt tavasszal a még nála is fiatalabb Vancsa Zalán), de a mostani már a második évad, amit a Genk felnőtt csapatában tölt.
Mire elég a belga élvonal?
A belga-holland és a magyar futballkultúra közötti különbséget jól mutatja, hogy amíg itthon 19 évesen még „tehetséges fiatalnak” számít egy futballista, addig ezeken a helyeken már gyakran kapnak szerepet. A Genkben csak a tavalyi évadban egy belga balhátvéd és egy támadó középpályás is bemutatkozott a bajnokságban Németh András mellett, ők is a 20. születésnapjuk előtt. A tanzániai Kelvin John, aki ráadásul a magyar válogatott posztriválisa is klubjában, még 19 éves sem volt áprilisi bemutatkozása idején.
Noha Németh a tavalyi évad első felében még egyáltalán nem játszott a nagy csapat bajnoki meccsein (és kupameccsen sem), 2022. januárjában azért már pályára léphetett, sőt, a Beerschot elleni bajnoki meccsen az utolsó percben cserélték be, és néhány perc múlva gólt szerzett, beállítva a 4-1-es végeredményt. Az alapszakaszban még kétszer kapott néhány percet, majd a májusi rájátszásban léphetett pályára még kétszer.
Az alapszakasz 5-8. helyezettjeinek rendezett, az Európa-liga-indulási lehetőségről szóló rájátszásban a Genk végül alulmaradt, így Németh András idén nincs ott az európai kupaporondon. Ez a helyzet fonákja, előnye viszont az, hogy a jelenlegi szezonban már több meccsen kap lehetőséget, sőt, csapata az alapszakasz felénél 10 (!) ponttal vezeti a bajnokságot. Abban a mezőnyben, ahol mögöttük a második helyen az EL-csoportgyőztes Royale Union SG, a negyediken pedig a Bajnokok Ligája meglepetéscsapata, a Club Brugge áll.
Nemcsak a csapat, hanem Németh András is előrébb lépett, bár inkább a fontolva haladás lehet a jó kifejezés. Az eddigi 17 bajnokin 15-ször lehetőséget kapott ugyan, de sosem kezdőként, és összesen 365 percnyi focit mutatott be. Ez nagyjából négy teljes találkozó. Egy olyan csapatnál azonban, ahol rendszerint egycsatáros játékot játszanak, és ahol van egy 15 millió euró értékű Paul Onuachu, valóban nehéz az érvényesülés.
Könnyű, de veszélyes terep az összehasonlítás: az ugyancsak idén válogatottá érő Kerkez Milos szinte napra pontosan egy évvel fiatalabb Némethnél, mégis stabilabb ember egy magasabban jegyzett bajnokság élcsapatában. Látható ugyanakkor, hogy egy nehezebb poszton kell megtalálnia a helyét egy egyébként valóban fejlődő csapatban. A bajnokság rendkívüli lebonyolítása miatt arra is van lehetőség, hogy akár az alapszakasz 4. helyéről Bajnokok Ligája-, vagy 8. helyéről Európa-liga-indulás legyen jövő ősszel.
Akkor megvan Szalai Ádám utódja?
Németh András neve egy ideje már kering a lehetséges válogatott behívók emlegetéskor, és valóban csak az volt a kérdés, mikor hangzik el először a neve Marco Rossi szájából kerethirdetés közben, nem pedig az, hogy egyáltalán el fog-e. Gyakorlatilag minden korosztályos válogatottba idő előtt került be, Gera Zoltán U21-es csapatába például akkor, amikor még nem töltötte be a 18-at sem. 11 meccsen 8 találatot szerzett, és kiemelkedett az egyébként sikeresnek nem mondható időszakban.
A játékos fejlődésében pedig kulcsfontosságú, hogy 6 éve ugyanabban a csapatban, ugyanabban a rendszerben dolgozik, vagyis álmából felkeltve tudja ugyanezt tenni. A válogatott játéka pedig az elmúlt években éppen erre a befejező csatárra, a klasszikus 9-esre épült. Szalai Ádám egyre közelgő visszavonulásával két út állt a szakmai stáb előtt. Az egyik: átállni egy másik játékrendszerre. Noha Szoboszlai Dominik vagy Sallai Roland is rendelkezik nemzetközi szintű támadó képességekkel, a csapat egészében nincs meg az a kvalitás, ami megengedne egy ilyen váltást. A másik út: megtalálni Szalai Ádám kiköpött utódját. A Rossi-időszakban befejező csatárt játszók – Ádám Martin, Eppel Márton, Feczesin Róbert, Hahn János, Németh Krisztián, Nemanja Nikolić – azonban vagy idősebbek már, vagy sokat romlott játékuk szintje.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/11/19/3492624.jpg)
Szalai Ádám, a magyar válogatott visszavonuló csapatkapitányaként az Olaszország elleni Nemzetek Ligája-találkozón 2022. szeptember 26-án Budapesten, a Puskás Arénában
Fotó: AFP
Ami egyáltalán nem igaz Németh Andrásra. Nemcsak, hogy fiatal, folyamatosan fejlődik, és az itthon sokat kritizált akadémiai rendszeren teljesen kívül áll. Testfelépítésre, játékstílusra is hasonló, mint Szalai Ádám. Éppen akkor lett kész a felnőtt válogatottra, amikor elődje visszavonult.
Ha mindez nem volna elég, első meccsén szinte első labdaérintésre gólt lő, a gólpasszt pedig a szintén idén beválogatott Kerkez Milos adta. Mi ez, ha nem új generáció?
| A nyilvánvaló egyezések mellett mégis az óvatosság tűnik a legfontosabbnak. |
Németh András – az éppen fentebb említett fontolva haladás miatt – egyértelműen nem lehet még az, mint az évek óta a Bundesligában edződő válogatott társai. Hogy egyértelműek legyünk: Szoboszlai Dominik 20 évesen top ligában játszik, és könnyen lehet, hogy Kerkez ugyanannyi idősen szintén ott fog. Noha Németh képességei tisztán látszanak, egyértelműen jó úton halad, ne gondoljuk, hogy néhány jó meccs, egy-két gól a belga válogatottban instant azt a kártyát is jelentené, hogy a válogatott gerincét és arcát adó játékos helyébe lép. Az ilyen terhek nem egy karriert tettek már tönkre, a felesleges és gyakran akár aránytalan elvárások, a vele együtt járó türelmetlenség csak ronthat az organikus fejlődésen, ahelyett, hogy javítana.
Engedjünk mindent a maga idejének!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés