Premier League, egy válogatott, esetleg Szaúd-Arábia – mi lesz José Mourinho következő csapata?

A portugált, akit legalább egy évtizeden át tartottak Európa egyik, ha nem a legjobb edzőjének, zsinórban negyedik klubja rúgja ki még a szerződése lejárta előtt.

Ezúttal az AS Románál köszönték meg neki a munkát, ahol két év alatt hiába vezette két nemzetközi kupa döntőjébe is a csapatát, a bajnokságban olyan sztárok megszerzésével sem sikerült elérnie a Bajnokok Ligáját érő helyeket, mint Paulo Dybala vagy Romelu Lukaku. Sőt, a Roma a hétvégi Milan elleni rangadón elszenvedett vereség után csak a 9. helyen áll a bajnokságban.

Hogy mi vezetett az újabb menesztéshez, és mi vár a Daniele de Rossit kinevező Romára a jövőben, önmagában megérne akár egy-egy külön cikket, mi viszont most másra fókuszálnánk. Nevezetesen Mourinho sorsára.

Miután zsinórban rúgta őt ki a Chelsea, a Manchester United és a Tottenham után immár a Roma is, csapatai pedig évek óta nem játszanak bajnoki versenyfutásban eredményes focit, azt gondolhatnánk, hogy a lassan 61 éves portugálnak a legmagasabb szinten nem nagyon lesz több lehetősége. Ezt feltételezve viszont jó pár faktort figyelmen kívül hagynánk.

Egyrészt Mourinho sztár státusza még mindig megkérdőjelezhetetlen. A szurkolókból komoly érdeklődést vált ki az érkezése, sok helyen pedig imponál nekik az a folyamatos ostromhangulat is, amibe a portugál hajszolja a csapatait. Nem véletlen, hogy Rómában is a végsőkig népszerű volt a helyi rajongók körében, de még a Chelseanél is, ahol kétszer kirúgták már, egy felmérés szerint a szurkolók 30%-a visszahívná őt.

Másrészt pedig nem érdemes azt sem elfelejteni, hogy a csapatok rövidlátóak. Bár a történetnek legkésőbb a harmadik szezonra mindenhol csúnya vége lett, a Tottenham kivételével Mourinho még az előző évtizedben is mindenhol szállított legalább egy trófeát. A mai futballban, ahol egy menedzser jó, ha két évet megél egy kispadon, legtöbb esetben pedig megnyert cím nélkül menesztik, elég kevés klubvezető gondolkodik abban a bizonyos harmadik évben…

Szóval ne legyen kétségünk, a portugálnak lesznek opciói, méghozzá elég széles skálán. Össze is szedtünk öt eléggé különböző lehetőséget, ahová legközelebb leülhet a kispadra.

Benne van a pakliban, hogy a portugál nem költözik messzire. Ha van csapat Olaszországban, ami az elvártakhoz képest a Románál is jobban alulteljesít ebben a szezonban, az a címvédő Napoli. Rudi García és Walter Mazzarri katasztrofális regnálásai után a nápolyiaknak egy megmentőre van szüksége, Mourinho pedig mindig is szeretett ebben a szerepben tetszelegni. Az sem hátrány, hogy a nyáron Victor Osimhen és Khvicha Kvaratskhelia eladásával a rómainál jóval nagyobb büdzséből alakíthatnák ki neki a keretet, vagy megtartásukkal egyből két klasszis állna a rendelkezésére.

Az ellenérv, hogy nehéz elképzelni, miként férne meg az edző és Aurelio de Laurentiis tulajdonos egója együtt nemhogy a nápolyi stadionban, de az egész városban. Ráadásul egy ilyen lépés a római szurkolók szemében is gyorsan népszerűtlenné tenné Mourinhót, aki azért ezzel kapcsolatban szokott ügyelni az imidzsére.

Nagy lépés lenne, ha egy klubcsapat helyett egy válogatott kispadjára ülne le legközelebb, de Mourinho maga is jelezte korábban, hogy érdekli egy szövetségi kapitányi pozíció. Persze ő szíve szerint alighanem Portugáliát vezetné, de Roberto Martinez helye egy darabig még biztosnak tűnik, szóval más lehetőségeket kell számba vennie.

Anglia pedig logikus opció. Gareth Southgate regnálása alighanem a végéhez közeledik, az angol FA-nél pedig érezhetik úgy, hogy a győzelemhez vezető utolsó lépést egy olyan figurával tudnák megtenni, mint Mourinho. A portugál játékfelfogása egy tornarendszerben még ma is működhet, a passzív focija pedig azért annyira nem is áll távol attól a „merjünk kicsik lenni” felfogástól, amivel az angolok az utóbbi tornákon pályára léptek.

Ez már egy fokkal meredekebb elképzelés, de ha kicsit máshogy alakulnak a dolgok, akár már a napokban megtörténhetett volna a kinevezés… Brazília ugyan végül nem sokkal Mourinho kirúgása előtt ültette le a kispadra Dorival Juniort, de az új szövetségi kapitány nyáron egyből Copa America elé néz, ami meghatározhatja a jövőjét.

Persze a brazil foci hagyományai alapján nem Mourinho lenne a logikus választás az ő elküldésével sem, de azt a Carlo Ancelotti-saga óta tudjuk, hogy dél-amerikaiak már nem riadnak meg külföldi edzőben gondolkodni, a Fernando Diniz-féle tradicionális brazil foci látványos kudarca után pedig miért ne akarhatnának valami teljesen mást?

A sort egy újabb országgal folytatjuk, de ezúttal nem egy szövetségi kapitányi posztra gondolunk. Roberto Mancini azt már lefoglalta magának, a szaúdi Pro Leauge ellenben tele van vonzóbbnál vonzóbb kispadokkal…

Ellenben az előző feltevésekkel, itt nagyon is konkrét érdeklődéséről lehet tudni. Mourinho maga állította, hogy nyáron minden idők edzői szerződését ajánlották fel neki az arab sivatagból, azt pedig valahogy nem hisszük, hogy egy rossz fél szezon eltüntetett volna egy nullát a csekk végéről. A kérdés ebben az esetben inkább az, a portugál készen áll-e arra, hogy pénzre váltsa a reputációját és végleg otthagyja a top szintet.

Ha már szaúdiak… az arab országnak világ jelenlegi legjobb bajnokságában is megvan az érdekeltsége, így ez a kapcsolat nem csak a Közel-Keletre, de a topszintre is juttathatja Mourinhót. A tavaly BL-helyig menetelő Newcastle idén látványosan esett vissza (és szét) Eddie Howe intenzív focija mellett, így a presztízsigazolásban előszeretettel gondolkodó tulajdonosok könnyen dönthetnek úgy, hogy a kispadon egy igazi sztárral próbálják újra berobbantani a projektet.

Hogy ez mennyire lenne bölcs döntés, ismerve Mourinho és a PL közös múltját, azt most nem szeretnénk megítélni, de arra sem fogadnánk, hogy egy ilyen kinevezés esetén nem írhatnánk hasonló témájú cikket a következő két éven belül. Megint…