Semleges és negatív vélemények is napvilágot láttak a labdarúgó Európai Szuperliga (ESL) létrehozásával kapcsolatban, rengeteg jelenlegi és korábbi edző, játékosok fogalmazott meg bírálatot a kontinens 12 topklubja által életre hívott és a tervek szerint jövőre induló versengéssel szemben.

Thomas Tuchel, a Chelsea vezetőedzője - akinek munkáját Lőw Zsolt segíti másodedzőként - hangsúlyozta: bízik a tucatnyi alapító közé tartozó klubban.
Azért vagyok itt, hogy a legnehezebb sorozatokban szerepeljek a Chelsea-vel
Tokyo 2020
Tokió 2020 - Brazil - Ivory Coast - Labdarúgás – Olimpiai főhírek
20 PERCE
- fogalmazott a német szakember a keddi bajnoki előtt tartott sajtótájékoztatón. Elárulta: mindössze vasárnap óta tudott a tervről.
"Nem vettem részt a folyamatban, és a játékosaim is kimaradtak belőle. Az én szerepem az edzői feladatok ellátása, és holnap fontos bajnoki vár ránk. Ugyanakkor bízom abban, hogy a Chelsea a helyes döntést hozza meg."

Thomas Tuchel

Fotó: Getty Images

Az Atlético Madrid trénere, Diego Simeone is abban a vetélkedésben vezeti majd együttesét, amelyben szükség lesz rá. A spanyol edző Tuchelhez hasonlóan bízik abban: egyesülete a legideálisabb út mellett teszi le voksát.
A profi labdarúgók nemzetközi szakszervezete (FIFPro) szerint a Szuperliga helyrehozhatatlan károkat okozhat. A szervezet egyben felhívta a figyelmet: a játékosokat továbbra csak eszközként használják a tárgyalások során. A FIFPro kiemelte: határozottan ellenez minden olyan intézkedést, amely a futballisták jogait akadályozná, így a nemzeti csapatokból való kizárást is.
A spanyol élvonal és a Bajnokok Ligája spanyolországi közvetítési jogait birtokló Mediapro vállalat vezetője szerint a Szuperliga ügye nem vihető sikerre, miután a nemzetközi televíziós társaságoknak 2024-ig szerződésük van az UEFA-val, márpedig ebből egyik vállalat sem fog kilépni. Jaume Roures meglátásai alapján a jelenlegi helyzet mindössze nyugtalanságkeltésre alkalmas.
Eközben számos korábbi játékos és edző fogalmazott meg éles kritikát a tervezettel kapcsolatban, akárcsak az érintett klubok szurkolói.
Leginkább a Manchester Unitedtől és a Liverpooltól undorodom
- fakadt ki Gary Neville, a Manchester United korábbi kiváló jobbhátvédje, aki az érintett brit klubok azonnali megbüntetéséért szólalt fel. A Vörös Ördögöket az európai topklubok közé emelő egykori remek menedzser, Sir Alex Ferguson szerint a "szakadár" együttesek az európai klubfutball hetvenéves történelmével mennek szembe.

Gary Neville

Fotó: Eurosport

A Liverpool drukkerei például szégyenről írtak az Anfield közelében kifeszített transzparensen. "RIP LFC 1892-2021" - állt a molinón.
Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München ügyvezető elnöke közölte, nem hisz a Szuperliga gazdasági célkitűzéseiben.
"Nem gondolom, hogy megoldja a klubok anyagi problémáit, amelyeket a koronavírus-járvány okozott. A mi klubunk nem vett részt a Szuperliga eltervezésében, mert meggyőződésünk, hogy a futball jelenlegi helyzete komoly alapokat biztosít" - jelentette ki a bajorok ügyvezetője, hozzátéve, üdvözli az UEFA által bejelentett BL-reformot, benne a versenynaptár kibővítésével.
"A módosított csoportkör több izgalmat ígér. Egyben szolidaritásra szólítom fel az európai klubokat, hogy hozzák összhangba a bevételeket a játékosok és ügynökök fizetésével, mert így ésszerűbbé alakítható a kontinens labdarúgása" - vélekedett Rummenigge.
A Szuperligát hat angol - Manchester United, Arsenal, Liverpool, Tottenham Hotspur, Chelsea, Manchester City -, három olasz - Juventus, AC Milan, Internazionale - és három spanyol - Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid - sztárklub hozta létre, elsőszámú vezetője pedig Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke lett.
Forrás: MTI
Tokyo 2020
Tokió 2020 - Argentina - Egypt - Labdarúgás – Olimpiai főhírek
35 PERCE
Tokyo 2020
Tokió 2020 - France - South Africa - Labdarúgás – Olimpiai főhírek
42 PERCE