„Ne öljétek ki az örömöt a fociból!” – Ødegaard ünneplése komoly vitát váltott ki a legendák között
Publikálva 06/02/2024 - 18:51 GMT+1
A hétvégén az Arsenal 3-1-re legyőzte a Liverpoolt, ezzel két pontra csökkentette a lemaradását az éllovassal szemben. A találkozót követően azonban beindult a vita, helyénvaló volt-e Mikel Arteta vagy épp Gabriel Martinelli heves gólöröme. De az is megosztotta az angol szakértőket, hogy a klub fotósával jófejkedő Martin Ødegaard gesztusa megengedhető-e egy ennyire fontos pillanatban.
Martin Ødegaard a klub hivatalos fotósával ünnepelt a Liverpool elleni győzelem után - fotó: Ian Kington
Fotó: AFP
Vajon feladata-e egy televíziós szakértőnek, hogy a játékosok és az edzők ünneplési szokásait elemezze?
Az újságírás egyik kimondatlan szabálya, hogy a provokatívan megfogalmazott kérdésekre mindig nemleges választ kell adni. Ez most kivételt jelent: egy tévés szakértőnek nem csak jogában áll a véleményformálás, de kötelessége is hangot adni annak, ha olyan dolgot lát a pályán, ami nem oda illő. Fontos azonban, hogy a szakértő meg tudja különböztetni a személyes ízlését és a valóban ízléstelen cselekedeteket, ez a feladat pedig már nem is olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik.
Önmagában az objektivitás fogalma is relatív. Hozzánk is rengeteg olyan komment érkezik egy-egy Grand Slam alatt, miszerint a kommentátoraink leplezetlenül szurkolnak a kedvencüknek, miközben annyi történik, hogy az üzenetet beküldő néző ízléséhez mérten máshogy adagolja a dicséreteket. Szinte biztosan azért teszi ezt, mert az egyik játékos jobban teljesít, és ha Medvedev két szettig űrteniszt játszik, akkor nem lehet a Sinnernek szurkolók ízléséhez igazodva beszélni erről.
| Mivel azonban a néző elfogult az egyik irányba, az ő szempontjából nézve máshol kezdődik az objektivitás. |
Nagyjából ez a helyzet akkor is, amikor a riválisok reakcióit figyeljük egy-egy mérkőzés alatt. Könnyű beleesni abba a csapdába, hogy olyan gesztusokon akadjon fenn az ember, ami a saját táborában egészen máshogy csapódna le, vagy fel sem tűnne. Valami ilyesmire utal a mondás, miszerint más szemében meglátja a szálkát, míg a sajátjában a gerendát sem; a nézőponttól függően ilyennek és olyannak is láthatunk valamit.
Legyünk őszinték: a saját seggfejeink mindig kevésbé irritálóak, sőt, igazából még imponál is az a tény, hogy szálkát jelentenek az ellenfél szemében, míg egy hasonló karaktert a túloldalról egy kanál vízben meg tudnánk fojtani. Egy szurkoló esetében azonban ez még csak nem is képmutatás, mivel ebben a minőségükben nem merül fel az objektivitás igénye: a drukker a létezéséből fakadóan elfogult, vagyis eltekinthet a kedvencei esetleges hiányosságaitól.
Diego Maradona ugyanannyira lehet csibész, mint csaló, csak attól függ, hogy egy argentint, vagy egy angolt kérdezünk meg róla. Ha az ellenfél kapusa a 90. percben a sportszárát igazgatva készülődik a kirúgás elvégzéséhez, az sportszerűtlen időhúzás, de ha a mi játékosunk csinálja ugyanazt, akkor rutinról van szó. És ezek még többé-kevésbé objektíven megítélhető dolgok, amik mögött akár kimondatlanul ott az igazság, az érzelmek területén viszont sokkal nehezebb eligazodni.
Mi számít túl soknak? Hol vannak a határok? Ezt azért sem könnyű megítélni, mert sok múlik a kontextuson. Ha egy rangadón 5-0-nál sikerül a szépítés, akkor nyilvánvalóan nincs helye a gólörömnek, de ha a Megye II-es csapat talál a Fradi kapujába ugyanennél az állásnál, ott jóformán kötelező. Alapvetően az a kérdés, milyen érzelmet vált ki az adott pillanat a sportolóból, és ha az rezonál a többiekével, akkor nagyon valószínű, hogy helye van a pályán.
A helyzetet tovább bonyolíthatják a generációs és a kulturális különbségek. Emlékeztek még arra, amikor Roy Keane kikérte magának, hogy a brazil szövetségi kapitány együtt táncolt a játékosokkal, mivel ezt ő tiszteletlenségként értékelte? A pokróc ír világnézete szerint a futball és a tánc két teljesen különböző dolog, Brazíliában és Argentínában azonban a két mozgáskultúra kölcsönösen hat egymásra, ennélfogva átjárás is van közöttük.
A sport és azon belül a futball a kultúra része, ezáltal többféle helyes értelmezése létezik, amit egy szakértőnek is be kell látnia, még ha az nem is illeszkedik a saját világnézetéhez. Igaz ez abban az esetben is, amikor az Arsenal, a Manchester United vagy a Liverpool legendái megszólalnak a másik játékosaival kapcsolatban: attól még, mert Keane idejében Sir Alex Ferguson leordította volna őket, ha a bajnokság közepén megünnepelnek egy Fulham elleni győzelmet, még nem feltétlenül lesz rossz.
A hétvégén Martin Ødegaard, Gabriel Martinelli és Mikel Arteta is kapott hideget-meleget az Angliában dolgozó punditok sokszínű társaságától. Gabriel Agbonlahor két dolgot is szóvá tett Martinelli találata kapcsán. Nehezményezte, hogy a brazil már azt megelőzően ünneplésbe kezdett, hogy a labda átgurult volna a gólvonalon, majd arra is rámutatott, a szélső pocsékul játszik egy ideje, és most is csak az üres kaput kellett eltalálnia. Vagyis kis gól = visszafogott ünneplés.
Arteta heves oldalvonali reakciói régóta vita tárgyát képezik, ami már abból a szempontból is furcsa, hogy Jürgen Klopp vagy épp Pep Guardiola sem az a visszafogott alkat, ha a meccs alatti reakciókról van szó. Utóbbi kettő persze nyert már ezt-azt a pályafutása során, míg a baszk neve mellett egyelőre csak egy FA-kupát találunk. De alapfeltétele-e a trófea annak, hogy az edző megünnepelhesse a játékosaival a fontosabb gólokat, győzelmeket?
Ødegaard-nak azzal sikerült kihúznia a gyufát, hogy a Liverpool elleni rangadó után elkérte az Arsenal hivatalos fotósától a fényképezőgépet, és lőtt néhány képet. „Megnyerted a meccset, megvan a három pont, briliáns voltál. Újra bajnokesélyesek vagytok, ilyenkor irány a játékoskijáró. Komolyan mondom” – kommentálta a jelenetsort Jamie Carragher. Később Gary Neville azt is megállapította, hogy azért örültek ennyire az arsenalosok a sikernek, mert nem hisznek a bajnoki címben.
Ezen azért érdemes elgondolkozni egy kicsit. Mi a valószínűbb: hogy tudat alatt ezzel üzenik a szurkolóknak a játékosok, hogy ne számítsanak nagyobb sikerre a szezon során, vagy hogy valóban őszintén örültek egy nagy győzelemnek, ami akár sorsfordító is lehet? Nem szabad elfelejteni, hogy zömmel olyan játékosok alkotják az Arsenal keretét, akik az első nagy sikerükre pályáznak, és nem várható el tőlük ugyanaz a távolságtartó profizmus, ami a sokszoros bajnokokban már megvan.
Arról nem is beszélve, hogy az érzelem, és főleg a szurkolókkal közösen megélt pillanat, nagyon is fontos része a futballnak. Manapság, amikor egyre idegenebbnek érzi magát a fogyasztóvá egyszerűsített drukker, talán még nagyobb értékkel is bír, amikor ugyanolyan hús-vér embernek láthatja a kedvenceit, mint amilyen ő maga. Azt is fontos leszögezni, hogy Ødegaard az arsenalosokkal ünnepelt, az arsenalosokhoz szólt, és nem a riválisokat akarta bosszantani.
| Ettől még bosszanthatta persze Carraghert és a társait, de kívülállóként célszerűbb lett volna nem foglalkozni az ünneplő arsenalosokkal. |
„Szerintem, aki szereti és érti a futballt, tisztában van azzal, mennyit jelent ez a győzelem” – érvelt Ødegaard. „Keményen dolgozunk, készülünk a következőre, de boldognak is kell lenned, ha győztél. Fontos meccs volt. Nyolc pontra nőhetett volna a különbség, és onnantól sokkal nehezebb lett volna, de sikerült felnőnünk a feladathoz, a szurkolóink pedig elképesztőek voltak. Együtt értük ezt el. Látni a klubon, mennyire összetartóak vagyunk, a játékosok, a stáb, a szurkolók, mindenki.”
„Miért akarja mindenki megölni az örömöt?” – tette fel a költői kérdést az Arsenal korábbi támadója, Ian Wright. „Mit csinált Mikel Arteta azon kívül, hogy megünnepelte a gólt és a csapatát, amely olyan nagyágyúkkal akar versenyezni, mint amilyen a Liverpool és a Manchester City? Csak mert Martin Ødegaard lőtt egy fotót egy ősrégi Arsenal-drukkerrel? Mi rossz van abban, ha egy kapitány ezt csinálja? Ne öljük ki az örömöt a játékból.”
Ünnepelni bizony menet közben is ér. Ha még a világ egyik legtudatosabb sportolója, Novak Djokovic is megengedi magának, hogy úgy üvöltsön egy harmadik fordulós győzelmet követően, mintha már megnyerte volna a tornát, a focistáknak is belefér, hogy kiadják magukból az érzelmeket a pályán, a szurkolóik társaságában. Mert hiába sugallják azt, hogy ez a gyengeség jele, aligha ezen múlik majd az angol bajnokság sorsa.
Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés