Xavi üzenete a Barcelona új edzőjének: „Ez egy nehéz munka, szenvedni fogtok”

Xavi a szezon során egyszer önként mondott le a Barcelona vezetőedzői posztjáról, de később – a jó eredmények hatására – meggondolta magát és a klub is nyitott volt a folytatásra. A belső feszültségek azonban az idény végére mégis felőrölték Xavi szövetségeseit, és miután olyat mondott a nyilvánosság előtt, amit Joan Laporta nehezményezett, szép lassan elfogyott körülötte a levegő.

Xavi szerint az utódjára is kemény munka vár

Fotó: AFP

A szezon végén menesztett Xavi szerint az utódjának sem lesz könnyebb dolga.
A katalánok legendája januárban mondta ki először, hogy a szezont követően távozik a Barcelona kispadjáról. A csapat akkoriban nem igazán találta a formáját, Xavit a külső és a belső problémák is aggasztották, miközben úgy érezte, irreálisan nagy nyomás nehezedik rá és a stábjára. Utóbbi a két év alatt szinte teljesen felemésztette, és jobbnak látta, ha önként lemond a csapat irányításáról.
A bejelentése azonban pozitívan hatott a csapatra, a Barcelona 13 meccsen át veretlen maradt, miközben új játékosokat is sikerült beépíteni. Bár Xavi változatlanul azt hangoztatta, hogy a döntését véglegesnek tartja, a színfalak mögött egyre több olyan hang volt, miszerint az lenne a legjobb, ha még legalább egy évig ő marad az edző.
Ezt a tábort erősítette Joan Laporta is, akinek a klub elnökeként meglehetősen sokat jelentett a szava a kérdésben.
A helyzet azonban rendkívül érdekes volt, Laporta és Xavi viszonya ugyanis minden volt, csak felhőtlen nem. Laporta belső körében már decemberben felmerült az edzőváltás lehetősége, és az sem igazán segített a kapcsolatukon, amikor az elnök nyomására Xavi kénytelen volt változtatni a már tét nélküli, Royal Antwerp elleni BL-meccsre nevezett kereten.
A vezetőség ugyanis az anyagiak szempontjából kiemelten fontosnak tartotta azt a mérkőzést, és a lehető legerősebb kezdőt akarta a pályán látni, hogy bezsebeljék a győzelemért járó közel 3 millió eurót. A katalánok egyébként így is kikaptak 3-2-re, ami nyilvánvalóan tovább fokozta a belső feszültséget.
Áprilisra azonban sikerült megállapodniuk a közös folytatásról, miután a vezetők úgy látták, hogy a játékosok pozitívan reagáltak az edző utasításaira, a (rész)sikereket követően pedig Xavi is szebb színben látta a világot. Néhány héttel ezelőtt hivatalosan is bejelentették, hogy kitölti a 2025-ig szóló szerződését, de rövidesen ismét nagyot fordult a kocka.
picture

Joan Laporta és Xavi

Fotó: Getty Images

Némileg bizarr, hogy a lavinát egy jelentéktelen mérkőzés indította el, egészen pontosan az, amit Xavi az Almeria elleni összecsapás előtt nyilatkozott.
„Szerintem meg kell érteni, hogy nehéz helyzetben vagyunk, mindenekelőtt gazdasági tekintetben. A mostani anyagi lehetőségeink nem hasonlíthatóak a 25 évvel ezelőttihez, már nem bökhetünk csak úgy rá játékosokra, hogy őt, őt és őt akarom. Nem ugyanolyanok lehetőségeink, mint más kluboknak, akik előnyös gazdasági helyzetben vannak. Ezt meg kell érteniük a szurkolóknak is” – mondta Xavi.
Bár az edző nem állított valótlant, Laportánál mégis kihúzta ezzel a gyufát, a személyes megbeszéléseken ugyanis az edző biztosította arról, elégedett a kerettel. Ha kicsit stabilabb a helyzete Xavinak, aligha lett volna nagyobb balhé a kijelentésből, azonban bőven voltak olyan hangok, amelyek megkérdőjelezték a rátermettségét.
Az egyik visszatérő kritika az edzések intenzitása volt, még pontosabban: az intenzitás hiánya. Xavi a lazább programot azzal magyarázta, hogy a kettős terhelés miatt kénytelenek visszavenni a tempóból, vagyis egészen egyszerűen nem akarják széthajtani a sztárjaikat. A játékosok közül viszont többen – köztük Robert Lewandowski – kevésnek érezték a terhelést, amit szóvá is tettek magasabb szinteken.
Xavi és Lewandowski kapcsolata sem volt problémáktól mentes.
Az edző néhány hónapja arra kérte a vezetőséget, hogy a nyáron próbálják meg eladni a játékost, mivel neki és a stábjának kétségei vannak azzal kapcsolatban, mennyi maradt még a veterán csatárban. A vezetőség azonban – tekintve, hogy nem tudtak volna megfelelő pótlást szerezni – arra kérte az edzőt, hogy óvatosan kezelje a Lewandowski-helyzetet, ami az álláspontjuk szerint nem történt meg.
Xavi az utolsó hét mérkőzésen hatszor is lecserélte a játékost, ami további feszültséget eredményezett közöttük, ráadásul a B opciónak szánt Vitor Roquét sem tömte ki játékpercekkel.
Van még egy szempont, ami érdekessé teszi a helyzetet: Laportának eleve nem Xavi volt az elsődleges kiszemeltje a padra. Az elnökválasztás során Victor Font volt az, aki Xavi visszatérésével kampányolt, Laporta pedig csak azt követően kérte fel a feladatra, hogy Ronald Koeman alatt megindult a lejtőn a csapat.
picture

Xavi

Fotó: Getty Images

Ezek együttesen azt is megmutatják, mennyire nehéz dolga volt Xavinak: a vezetőség – bár kapott új játékosokat – sosem állt egységesen mögötte, másképp gondolkoztak az átigazolásokról, a külső kritikáktól pedig csak ideig-óriáig mentette meg a futballistaként felépített szobra. Mindent figyelembe véve nagyobb meglepetés, hogy áprilisban a folytatás mellett döntöttek, mint hogy a szezon végén menesztették.
„Úgy gondolom, nem értékelték megfelelően a munkánkat" - jelentette ki Xavi. "Idén csak a részletek miatt nem nőttünk fel a feladathoz. Volt négy kulcsmeccsünk, amelyen nem sikerült befejeznünk a jó munkát, amit elvégeztünk. Nem én fogom kimondani az okokat vagy a motivációkat, szerintem ez az elnök feladata. Nincs más lehetőségem, mint elfogadni. Nem számít, hogy egyetértek-e az állításokkal.”
Xavi utódja a Bayern Münchennel 2020-ban triplázó Hansi Flick lett, aki a német válogatottól való távozása (inkább kirúgása) óta várta az ajánlatokat. Könnyű feladata éppenséggel neki sem lesz a Barcelona most már csak egykori edzője szerint.
picture

Csatlakozz az Eurosport Magyarország Viber-csatornájához!

Fotó: Eurosport

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés