Ma a foci vb-n: rögtön kieshet Irán és Katar, az első továbbjutók is meglehetnek
Pénteken elkezdődik a csoportmeccsek második köre is Katarban, az A és B csoportban már akár búcsúzó is lehet a világbajnokság hatodik napjára. A házigazda javítani készül, kérdés, hogy sikerül-e felkelteni a hazai drukkerek érdeklődését a stadionokban.
2:6 gegen England: Schlechter WM-Start für den Iran
Fotó: SID
Wales – Irán, kezdés 11 óra
Mindkét csapatnak nagyon kéne a győzelem, hiszen egyiküknek sem sikerült nyerni az első fordulóban. Irán nagyon csúnya vereségbe futott bele Anglia ellen, 6 gólt is sikerült beszedniük. Öröm az ürömben, hogy a borzalmas első félidő után határozottan feljavultak a második félidőre, ami kisebb optimizmusra adhat számukra okot.
Wales hasonlóan gyengén kezdett az USA ellen, de végül ők döntetlenre tudták menteni a meccsüket. Az első félidőben defenzíven kezdtek, ami meg is bosszulta magát. Kiefer Moore beállítása hozott változást, vele nagyot lendült a brit csapat támadójátéka, kérdés, hogy Irán ellen ott lehet-e már rögtön az elejétől a pályán. Gareth Bale még mindig messze van attól, hogy 90 percen keresztül bírja a tempót, de mindig lehet számítani egy-egy villanásra tőle. Természetesen a mérkőzés favoritja Wales, Irán ráadásul egy vereséggel el is veszítheti minden esélyét a továbbjutásra, ezzel pedig övék lehetne a kétes dicsőség, hogy első csapatként esnének ki.
Várható kezdőcsapatok:
Wales: Hennessey; Mepham, Rodon, Davies; Roberts, Ramsey, Ampadu, Williams; James, Bale; Moore
Irán: H. Hosseini; Moharrami, Pouraliganji, Cheshmi, M. Hosseini, Mohammadi; Jahanbakhsh, Noorollahi, Karimi, Gholizadeh; Taremi
Katar – Szenegál, kezdés 14 óra
Mindkét csapat vereséggel kezdett, itt az ideje a javításnak. Katar számára nem csak a győzelem a tét, de az is, hogy végre mutassanak egy olyan teljesítményt, ami maradásra bírja a szurkolóikat a mérkőzés végéig. A nyitómeccsükön szinte momentumuk sem volt, ami a második félidőben már félig üres stadiont eredményezett. Felix Sanchez szövetségi kapitány szerint elizgulták a nyitómeccset, amivel negatív rekordok sorát állították fel. A rendezők közül elsőként bukták el a nyitómeccset, ráadásul kapura tartó lövésük sem volt.
Szenegál szintén vereséggel kezdett, de a teljesítményük alapján 75 percig teljesen egálban voltak a hollandokkal. Végül a záró periódus nem sikerült számukra túl jól, Eduard Mendy ráadásul mindkét holland gólban vastagon benne volt. A pletykák arról szólnak, hogy a Chelsea kapusa még a kezdőből is kikerülhet a nyitómeccsen mutatott potyái után. Katar ellen végre megszakadhat a szenegáliak rossz világbajnoki sorozata, hiszen már 8 meccse nem sikerült egyet sem lehozni kapott gól nélkül. Cissének viszont inkább az okozhat fejfájást, hogy hogyan rakja össze a támadósort.
Várható kezdőcsapatok:
Katar: Barsham; Pedro Miguel, Khoukhi, Salman, A Hassan, Ahmed; Al Haydos, Boudiaf, Hatem; Ali, Afif
Szenegál: Dieng; Sabaly, Koulibaly, Cisse, Diallo; I Gueye, N Mendy; Ndiaye, I Sarr, Diatta, Dia
Hollandia – Ecuador, kezdés 17 óra
Két olyan csapat küzd meg egymással, akik mindketten 2-0-ás győzelemmel kezdték a vébét, így jelenleg holtversenyben vezetik is a csoportot. Ecuadornak ehhez elég volt egy félidőt játszani, a másodikban inkább arra figyeltek csak, hogy ne udvarias vendéghez méltóan ne verjék meg nagyon a házigazdákat. Ecuador célja, hogy ismét továbbjussanak a csoportból, ami eddig mindössze egyszer jött nekik össze, 2006-ban Anglia ellen estek ki a legjobb 16 között.
Hollandia magabiztos győzelemmel kezdett, bár a gólokra a végéig kellett várniuk. Egy Ecuador elleni győzelemmel szinte teljesen formalitássá válhatna számukra a Katar elleni záróforduló. A céljuk nem is lehet más, mint, hogy 6 pontjuk legyen 2 meccs után. Louis van Gaal a Szenegál elleni győzelemmel minden idők legsikeresebb holland szövetségi kapitánya lett, de természetesen tovább javítaná a rekordját. A hollandok esélyeit tovább növelheti, hogy Memphis Depay felépült a sérüléséből és az első meccsen játszott fél órája után már a kezdőcsapatban kaphat helyet.
Várható kezdőcsapatok:
Hollandia: Noppert; De Ligt, Van Dijk, Ake; Dumfries, F de Jong, Berghuis, Blind; Gakpo; Memphis, Bergwijn
Ecuador: Galindez; Preciado, Torres, Hincapie, Estupinan; Plata, Caicedo, Mendez, Ibarra; Sarmiento; Valencia
Anglia – USA, kezdés 20 óra
Anglia hat gólt lőtt Iránnak az első körben, amivel a nagy tornákon az eddigi legnagyobb arányú győzelmüket aratták. A mindig megfontolt és visszafogott angol sajtó természetesen megint kincstári optimizmussal tekint a válogatottjukra, akik már az USA ellen továbbjutnának. Egy másik furcsa rekord is fűződik a angolok Irán elleni meccsükhöz, ami majdnem fél óra hosszabbítással az eddigi leghosszabb „90 perces” meccs volt. Az USA elleni eddigi 11 mérkőzésükből 8-at megnyert az angol csapat, most tovább javítanának az egymás elleni mérlegükön, az esélyeiket az is növelheti, hogy Harry Kane bokasérülése nem bizonyult súlyosnak, így ott lehet a kezdőben.
Az USA válogatottja döntetlennel kezdett, pedig az első félidőt végig uralták Wales ellen. Az első góljukat Libéria aranylabdás elnökének fia lőtte, George Weah büszke lehetett Timre. Gregg Berhalter szövetségi kapitány elégedetten nyilatkozott, szerinte a csapata mindent kiadott magából, de a továbbjutáshoz mindenképpen győzni kéne Anglia ellen.
Várható kezdőcsapatok:
Anglia: Pickford; Trippier, Stones, Maguire, Shaw; Rice, Bellingham; Saka, Mount, Sterling; Kane
USA: Turner; Dest, Zimmerman, Ream, A. Robinson; McKennie, Adams, Musah; Weah, Sargent, Pulisic
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)