Félbeszakadt a finn-lengyel, Hollandia fölényesen nyerte a gólzáporversenyt a keddi selejtezőkön

Egy sajnálatos esemény miatt meg kellett állítani a Finnország és Lengyelország közötti vb-selejtezős mérkőzést a keddi játéknapon.

Kerékpárral, 8 órányi Spával és Luis Enrique nótázgatásával robbant be a június a sportban

Videó forrása: Eurosport

A mérkőzés az utolsó negyedórájában tartott, amikor a játékvezető elrendelte a határozatlan idejű megszakítást, miután tudomására jutott, hogy a lelátón orvosi segítségnyújtás igényel az egyik szurkoló. A mérkőzés több mint félórán keresztül állt, ekkor a finnek 2-1-re vezettek a Robert Lewandowski nélkül felálló lengyelek ellen, és az újraindulást követően a végeredmény is ez maradt.
A többi párosítást miniállamok és Európa erősebb felébe tartozó csapatok találkozói uralták, amelyek közül Hollandia és Málta mérkőzése lett a leggólgazdagabb, amit a hollandok hat különböző játékos találatával 8-0-ra nyertek hazai pályán.
Európai vb-selejtezők, G csoport:
Hollandia-Málta 8-0 (3-0)
Finnország-Lengyelország 2-1 (1-0)
Az állás: 1. Finnország 7 pont/4 mérkőzés, 2. Hollandia 6/2 (10-0), 3. Lengyelország 6/3 (4-2), 4. Litvánia 2/3, 5. Málta 1/4
H csoport:
Románia-Ciprus 2-0 (2-0)
San Marino-Ausztria 0-4 (0-4)
Az állás: 1. Bosznia-Hercegovina 9 pont/3 mérkőzés, 2. Ausztria 6/2 (6-1), 3. Románia 6/4 (8-4), 4. Ciprus 3/3, 5. San Marino 0/4
K csoport:
Szerbia-Andorra 3-0 (2-0)
Lettország-Albánia 1-1 (1-1)
Az állás: 1. Anglia 9 pont/3 mérkőzés, 2. Albánia 5/4, 3. Szerbia 4/2 (3-0), 4. Lettország 4/3 (2-4), 5. Andorra 0/4

Írország döntetlennel hangolt a magyarok ellen

A szeptembertől a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő ír labdarúgó-válogatott 0-0-s döntetlent játszott kedden a luxemburgi csapat vendégeként.
A szigetországi együttesnek ez volt az utolsó felkészülési mérkőzése a vb-selejtezők előtt, négy napja hazai pályán Szenegállal játszott 1-1-et, azaz két döntetlennel hangolt a Magyarország elleni vb-selejtezős nyitányra, melyre Dublinban kerül sor szeptember 6-án.

Vb-selejtezők - Ausztrália a hatodik ázsiai résztvevő

Az ausztrál válogatott kijutott a jövő évi labdarúgó-világbajnokságra az ázsiai selejtezősorozat harmadik szakaszának utolsó fordulójában.
Az ausztrálok kedden 2-1-re győztek Szaúd-Arábia vendégeként, így riválisukat maguk mögött tartva megszerezték csoportjukban a biztos részvételt jelentő második helyet. A szigetország csapata összességében hetedszer és sorozatban hatodszor lesz ott a sportág legnagyobb tornáján.
Az ázsiai selejtezősorozat harmadik szakaszában három hatcsapatos csoportban zajlottak a küzdelmek, mindegyikből az első két helyezett jutott ki a vb-re, így az ausztrálok Japán, Jordánia, Irán, a Koreai Köztársaság és Üzbegisztán együtteséhez csatlakoztak. A csoportok harmadik és negyedik helyezettjei, azaz további hat válogatott - az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Irak, Omán, Szaúd-Arábia és Indonézia - tovább küzd két csoportban a maradék két kvótáért és az egy interkontinentális pótselejtezős helyért.
MTI

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés