Ferguson emlékezete – „Never Give In”, film a lovaggá ütött skót munkásfiúról

Az ikonikus futballmenedzser életét is akkor kezdte el feldolgozni kisebbik fia, amikor kétségbe merült emlékezete – 2018-as agyvérzése után. A bő másfél órás dokuban egymás után elevenedik meg az ötvenes évek glasgow-i munkás rétege ugyanúgy, mint a futballtörténelem leghíresebb háromperces hosszabbítása...

Mintha valami figyelmeztető jel lett volna Sir Alex Ferguson váratlan agyvérzése, aminek hangfelvételeivel – egészen pontosan a diszpécserszolgálat felvételivel – indul a film, és amelynek híre annak idején bejárta az egész világsajtót. Egy páratlan életművet kezdtek el megmenteni fia, Jason vezetésével. Fergusont nem kell bemutatni: korai skóciai sikerei után egyetlen munkahelye volt a határtól délre, de a Manchester United kispadja nemcsak a klub identitását változtatta meg, hanem az egész angol futballkultúrára hatással volt a kilencvenes években.

Az 1986-2013 között eltelt 27 éves menedzseri korszak alkotja a film második felét. Látjuk a küzdelmes első éveket, amikor a csapat még nem nyert semmit, amikor még gyakran szólt a „Fergie out” rigmus. Aztán jöttek az eredmények. A csúcspont természetesen a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-győzelem képei, majd 2018 szeptemberében zárul a történet, amikor betegsége után először kilátogat az Old Traffordra. Jó dramaturgiai érzékkel itt még a stadion műsorközlőjének szájába lehet adni a legnagyobb manchesteri sikereket: az első FA-kupa-győzelemtől a két BL-serlegen (vagy ahogy a főszereplő mondja: Szent Grálon) át a 13 bajnoki címig. 27 év alatt...

Az emlékezetes képsorokon túl (például a nagyjából real-time a kispadot mutató, 3 perces barcelonai hosszabbítás a Bayern München ellen tényleg megéri) két korszakos játékosa nyilatkozik. A Manchester City-től korán elcsaklizott Ryan Giggs apját látta Fergusonban, így kettőjük kapcsolata mindig is érzelmekkel teli volt. Eric Cantona, a fékezhetetlen francia már a befutott és világszerte ismert edzőhöz érkezik, róla akkor már mindenki tudta: azon kevesek egyike, aki meg tudja zabolázni az egyébként rendkívül tehetséges játékost.

A többiek nem beszélnek: nem halljuk Scholest, Keane-t, Sheringhamet, Gary Neville-t (pedig ő aztán szeret beszélni), de szó sem esik Ronaldoról, aki szintén nála lett sztár vagy úgy egyáltalán a kétezres évekről. És persze nem esik szó David Beckhamről sem egy furcsa álomszerű látomáson kívül, aki állítólag éppen Ferguson kérlelhetetlen stílusa miatt kényszerült otthagyni a kilencvenes évek talán legjobb csapatát.

Mondjuk ezeket mind ismerjük a hírekből és a Wikipédiáról, így joggal merül fel a kérdés: mi az, ami miatt ezt a filmet érdemes volt megcsinálni?

Ahonnan abban az időben még – a hatvanas évek végén járunk, a nagy kulturális forradalmak előtt a közvetlenül – el kellett jönnie, mert, noha ő maga protestáns, de katolikus nőt vett feleségül. Ahol apja még a század első felének kikötői munkása, ő viszont már együtt vonul a munkások felszabadításáért – bármennyire is mást jelentsen ez a hatvanas években Európa nyugati és keleti felén. Az sem véletlen, hogy az ilyen megvilágítás mellett szóba sem kerül Ferguson lovaggá ütése, pláne skótként a Birodalomhoz, és általában az arisztokráciához való viszonya. Kár érte.

Ettől függetlenül azért sokat elmond másról. Arról, mi ez a nehéz sorból való felemelkedés, a vágyott dolgok minden idegszállal való akarása, ami ilyen magasra vitte őt, vele együtt a csapatot és az egész angol futballt. Amit a Bayern München elleni BL-döntő után nyilatkozott is: „Never Give In” – vagyis soha ne add fel. Ez vezette ő(ke)t az utolsó percekig.

A Sir Alex Ferguson: Never Give In című dokumentumfilm május 27-én jelent meg a mozikban az Egyesült Királyságban, majd az Amazon Prime kínálatában.